A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-08-09 / 24. szám
•t n Túlontúl szabadon! Olyan m szabadon kószált a Paprikás Gazsi körül a mezőn, hogy néha órákra, félnapokra eltűnt a Gazsi szeme elől. Gazsi nem féltette Paprikást. Kondaterelés idejére Paprikás mindig visszajött. Gazsi megkorholta persze ilyenkor Paprikást, mint a vásott gyereket. Csatakos volt a Paprikás bundája, teleragadva bojtorjánnal. Gazsi megtisztogatta. Több ízben kóbor eb kergette meg alaposan Paprikás. Gazsi verte el a nyomából. Máskor meg... és ez volt többször ... Paprikás sarkában Gazsi hozzá hasonló, vad tapsifülest látott. Alig akar elmaradni ez a nyúlpajtás Paprikástól. No! Gazsi nagyon kitalálta miről van szó. A Paprikás eladó nyúlkisasszony volt már rég. Hát a nyomában feltünedező tapsifülesek kétségkívül az udv'arlói voltak. Gazsi nagy diszkrécióval szemet húnyt a Paprikás enemű kilengésein is, mint más csínjein. A tény mégis az volt, hogy a Paprikás, magánál az édeskedves pártjánál is jobban vonzódott, lám, Gazsihoz, a gazdájához, mikor a párját is otthagyta Gazsiért. Szerette is Gazsi úgy ezt a Paprikást, mint emberszív nem szeretett még. Meg nem vált volna tőle cLegenda a ijyľtl., ,, paprikášmi semmiért. Kérték Gazsitól már a nyulát... tréfából is próbára tették ... De minek fölfakasztani és tépni az eleven sebet? Hiszen a Paprikás egy elkószálásakor odamaradt végleg... Mi lett vele, mi nem? Gazsi sír a Paprikás után keservesen!... Gazsi buzgón imádkozott, hogy az Ég hozza vissza hozzá küldöttjét ... Gazsi búskomorrá vált a Paprikásért... Hiába! A Paprikás elveszett. Éppen két hete múlt annak azon a napon, mikor a mezőőr megállt a grófkisasszonnyal az országúton. És a grófkisasszony a Paprikást akarta látni. És ezt a pogánynak való utat tették meg a pusztán a gépkocsival Paprikásért. Nahát! — Már nincs meg a nyulad? Te átkozott vén marha! Sejdítettem, hogy elhagyod magadtól itt a kondánál! Az Istened veszejtsen meg! — így ordítozott a mezőőr, botjával hadonászva a Gazsi feje körül. Mert a mezzőr voltaképp bizonyos tulajdonjogot formált a Gazsi nyulára. Csak azon a réven, hogy hát az ő vizslája hajtotta a nyulat a saját nyári konyhájába, ahol, Gazsi envallomása szerint, a nyúl bezárt ajtón érkezett hozzá, rejtélyesen. — Hát én nem sajnálom, uram? Hát én nem keresem? Hát én nem vártam, hogy visszajön! — forgatta Gazsi lekapott rongyos süvegét a mezőőr előtt, és a Gazsi szeméből vastag könyek potyogtak alá. — Na! — förmedt rá a mezőőr Gazsira: — Legalább odagyere, és meséld el a méltóságának, micsoda egy nyúl volt ez. Ne hagyj hazugságban neki. A grófkisasszony kissé távolabb állt meg gépével a mezőn. Mert ahelyütt még tocsogóval is volt súlyosbítva a konda által agyontiprott legelő. És a sertésillat sem a legkellemesebb illat túl közelről. Hát a mezőőr tovább dohogva, megindult Gazsival a grófkisasszony felé. Na, ott állnak már a grófkisasszony előtt És a grófkisasszony, úgy tetszik, egészen furcsa eksztázisban bámul a mezőőr és a Gazsi alakja mögé a mezőre. A mezőőr éppen zavarban harákol, és persze kezdeni akarja a grófkisasszonynak: hogy hát... izé... a nyúl már... Gazsitól... De hát a grófkisasszony megelőzi a mezőőrt, és a háta mögé mutat a rétré: — Az ott?... Persze! ...Érdekes! A mezőr hátrafordul, és elmered szeme, szája, minden tagja. Alig kis távolra a mezőn, Paprikás közeleledik feléjük csöndes, nyugodt lépéssel. Meg-megáll, fülét hegyezi, fülét sunyítja Paprikás. Szolgáljba áll, mosdik. És újra tesz előre pór lépést. Szemmel látható, hogy a Paprikás tartózkodását nem a félelem teszi. Hanem az illemtudás. Gazsihoz jött, a gazdájához, és amíg Gazsi idegenekkel tárgyal, ezt illik megvárni a jól nevelt nyúlnak. De nini! Hát ez meg mi? Hiszen a Paprikás nincsen egyedül. A sarkában négy vagy öt öklömnyi kis tapsifüles hancúrozik a füvön. Uramisten! Ez a Paprikás újdonsült családja! Hát ezért vonult vissza Gazsitól, mert anyai örömöknek nézett elébe, és szeméremből vagy okosságból nem akart gazdájánál maradni a betegágy alatt. Hol is hagyta volna Gazsi magától ez alatt az idő alatt?... Biztosabb volt Paprikásnak egy zúg a szabadban klinikának, mint a többi nyúlanya teszi... — Hát visszajöttél? — ment Gazsi oda Paprikáshoz. — És a kölykeidet is nekem hoztad?... Jaj, hát én nem hittem neked, hogy jobban szerétéi engemet, mint a sok kis kölyködet is... 0, ó, ó! Gyere hát elé!... Éppen meg akarnak nézni tégedet... Már baj is volt érted! Gazsi rúdjára tekert ostorával vígan integetett Paprikásnak, és szívből kacagott hozzá ... Kacagni kezdett el a mezőőr is... Kacagni kezdett el a grófkisasszony is ... Kacagott a tavaszutó napsugarában az egész mező!... — Na, mutassad csak meg a méltóságának, hogy mit tud a nyulad! — szólította föl a mezőőr Gazsit. És erre Gazsi engedelmesen csináltatta végig Paprikással egyszer produkcióit: — Köszönj szépen, Paprikás!... Jól van!... Most táncolj egyet ropogósán!... Hajja-jajja-tralla-lla! Hupp! Hüpp! Hüpp! A grófkisasszony, a mezőőr követelő érdeklődésére: — Na, tesz ilyet állat, akiben nincs árfó lélek? Tetszett már ilyen látni! Tetszett-é? Folytajtuk A. Zalay illusztrációja 1»
