A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)
1976-08-02 / 23. szám
Alom ÉS VALÓSÁG KRÚDY GYULA: Álmoskönyv Tudja, hogy valamikor nagyon jót, nagyon kedveset álmodott, amely boldoggá tehette volna akár egész életére is — de álmát könnyelműen elveszítette. Most aztán szaladhat utána. Az elveszített álmot soha nem találja meg. Nem mind bátor ember az, aki oroszlán módjára a jobb oldalán alszik. De ahhoz már bizonyos bátorság kell, hogy az ember a szívére feküdjön. A szív tele van mindenféle ismeretlenségekkel, amelyek sokkal korábban kelnek fel olyankor az ember mulattatására, valamint kínzására, ha őt testünk nyomásával hallgatásra akarjuk kényszeríteni. Hiába nyomjuk el a szívet álom közben: a nyilas akkor is eltalálja őt, ha kéznél van. Nagyon rossz dolog az álombéli szerelmeskedés, mert nagyon ritka esetben talál kielégülést az ébrenlét óráiban. Az álmában megszerelmesedett ember vagy asszony mindig tanácstalanul nézeget a világban. Mindez pedig azért van, mert a szívet védeni akarjuk a nyilas elől. Mikor született a féltékenység? Száz eset közül kilencvenszer álomban jön elő a kínzó, gyötrelmes érzelem, mert álmában az álmai elől nem hunyhatja le szemét az ember, mint azt éber állapotban tenni szokta bizonyos nemszeretem dolgok felett. Vigyázzunk az álombéli féltékenységekkel. Vigyázzunk az álombéli bakkecskével. Nyomban költsük fel azt, akit álmában sírni, sóhajtozni hallunk. MINDENNAPI ALMOK JEGYZÉKE Jelmagyarázat Kerner vagy (K. J.) jegyzi Kerner Jusztinusz német költőt és orvost, aki 250 esztendő előtt alapos álmoskönyvet írt. — Hová megyünk? — Ahová akarsz... tudod, hogy veled mindenhová ... (Mit mondtam megint! Sehova nem akarok menni!) — Menjünk moziba — kéri kedveskedve. Beleegyezően bólintok. (Moziba! Minek? Nem érdekel a mozi!) Néhány találomra szétszórt ember a sorok között. A film unalmas ... Előttünk csókolódzó pár ül. Megfogja a kezem ... (Mit akar? Unatkozik?) Határozott, kérő, kezdeményező... Hazakísérem. Most még bátrabb, merészebb ... — Gyere!... — kinyújtott karokkal, csillogó tekintettel hív ... Lázasan tapad ajkamra, mohón ölel... (A keserű íz. Mint mindig ... örökké így lesz ez már? De meddig lehet ezt csinálni? így élni?!) S megy minden tovább a maga megszokássá kövült medrében. Találkozunk, sétálunk, beszélgetünk .., Megint én várok rá, megint késik. Talán egy órája állok itt... Még soha nem késett ennyit... Ki tudja, csak nem történt valami baja? (Mór aggódom is érte?) Reménytelen ácsorgás ... Megnézem mi van vele... Sokáig kell csöngetnem, dörömbölnöm, míg kidugja fejét az ablakon ... Radios Mária vagy (R, H.) jegyez egy 90 esztendős, öreg magyar úriasszonyt, aki feljegyzéseit nekem ajándékozta. Szűrszabó mutat egy dunántúli öregembert, aki néhány útbaigazítást mondott. Zadeka Márton: (Z. M.) az orosz álmoskönyv. (D. G. GY.) jelzi egy nyugalmazott színész jegyzetét. F. S.: Egy hírneves pesti orvos közlése. S. j.: Saját jegyzetek. Az évszámok és nevek mutatják az álmoskönyvek kiadási éveit. A . Abc. Unolmas nap ásít, hosszú este vár. Kerner szerint: Gyermekáldást jelez. 1885-ös Álmoskönyv szerint: munkásembernek jó, hivatalnoknak gonosz; azoknak is jó, kik gyermeket kívánnak. Ábécé, amelynek betűi üldöznek, és mindenféle szörnyalaknak, boszorkánynak, sárkánynak stb. látszanak: szerelmi félelem a fiatalkorban. (F. S.) Ablakot látni. A vád alól felmentenek. Szabadulás rabnak. Holdtöltekor: nőknél szerelem. Ablakokat nyitni. Hideg időjárás. Vízöntő havában: nagy hó. Ablakzár. Szószátyárságod miatt megszidnak. Ablakon kinézni. Vendéged elmarad. Jegyzeteim szerint: idegen házban sétálni és idegen ablakon kitekintgetni: asszonynál szerető jegye, aki jön. Idegen ablakon át idegen arcot látni: szomorkodó házasélet jele. Ablakból kimászni. Ne menj vásárra, mert elkötik a lovad. Ablakból kiesni. Veszedelembe rohansz. Ablakot törötten látni. Halaszd el utazásodat. Bak havában: nagy szerencsétlenség. Nem szeretek egy lányt. Tudom, ebben még nincs semmi különös. (Rengeteg lány van, akit Te nem szeretsz ...) Csakhogy én mór lassan egy éve vele járok. Mindennap találkozunk. Még várni is képes vagyok rá. Rendszerint késik. Ha megjön, megsimítom a haját s megcsókolom. Számban ilyenkor keserű ízt érzek ... Mindenről kérdez, mindent elmesél, locsog összefüggéstelenül, de hogy miért törlőm meg ajkamat egy-egy csók utón, még soha nem kérdezte meg. Érzem, tudom: előbb utóbb szakítanom kell vele. Jobb ha előbb..., de mit mondjak neki? Hogyan fogjak hozzá? Nincs miért megsértődnöm. Mondjam csak egyszerűen azt: nem szeretlek? Túl suta lenne ... Soha meg nem sértett, nem szolgáltatott okot haragra. Többször is megtörtént, hogy nem mentem el a megbeszélt találkozóra, ilyenkor még aznap izgatottan jött utánam. — Hol voltál? Már úgy megijedtem ... Azt hittem valami bajod esett... — Nem ... semmi... ne haragudj, teljesen kiment a fejemből — mondom ilyenkor s gyűlölöm magam. Másnap már én várok rá. Miért nem hagyom őt ott? Miért jövök most is hozzá? Miért jövök most is tőle? Miért simogatom mégis az arcát? Miért csókoltam meg megint? Miért? Miért? Miért? Mindig arra vágytam, hogy szeressen valaki, de akit én kívántam, az mind mást akart.. . — Holnap eljösz? — Igen. (Nem jövök, nem akarok jönni!) — Hánykor? — Mint mindig. xxx Megint én várok rá. Megint késik... Végre! Már jönn ... Nem csókolom meg, nem akarom azt a keserű ízt!... — Mi az, puszi nincs?! — kérdi. Hangja játékosan haragos. Megcsókolom. (Megint.. . megint az a keserű íz!) (Nincsen semmi baja!) — Mi van, miért nem jöttél? Nem volt időd!? Furcsán néz. Nem- olyan mint máskor. Az arcán ismeretlen, idegen kifejezés ül. — De .. . időm éppen lett volna ... csak tudod ... valamit el kell mondanom ... (Ugyan mi lehet?! Vannak ennek fontos mondanivalójai is?) — Akkor csak ki vele! — kedélyeskedem. — Régóta járok már veled ... szerettelek is..., de így nem lehet élni .., Megsimítod a hajam, megcsókolsz, beszélgetünk s megy minden napról napra, ugyanúgy ... Te már rég nem szeretsz. Jobb is lesz így... ne haragudj ... Elment. Itt hagyott. Egyedül maradtam. Milyen furcsa ez így. Én akartam elhagyni s ő ment el. Hát ezt érdemiem tőle? Most amikor már megszoktam ... Mennyit szenvedtem — igen szenvedtem! — amíg leküzdöttem azt a viszolygást... Káromkodom. Átkozom őt... Miért? Lényegében igaza volt. Nem szerettem ... Akkor mosl mit kesergem? Miért fáj? Mi hiányzik? Az a keserű íz? Vagy nem is volt keserű? Édes volt? Nem tudom. Nem tudom? Ablakrámába üveget illeszteni. Ellenségednek beverik fejét. (Folytatjuk) Ő boldog, örül ... De én? Miért ne járhatnék mással?! Szebbel, olyannal aki nekem is tetszik. Akit szeretni tudnék . .. Most már késő. Mit állok még itt? Ö már úgysem jön. PALHAZY JÓZSEF 22
