A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-02-03 / 4. szám

A legrégibb városrész Fč tér 62. A szájhagyomány szerint ebben a házban lakott Krúdy Gyula hogy 405 025 korona értékben 320 402 órát dolgoznak majd önkéntes társadal­mi munkában. VLASTA COCHOVAval o városkában zajló SZISZ-életről beszélgetek. A po­­dolini fiotalok ifjúsági klubot rendeztek be, ohol különféle érdekkörökben dol­goznak a SZISZ-tagok: itt működik o rádióskor, a tánckor, az ügyes kezek köre, a versmondók köre. Hasonló ér­dekkörökben dolgoznak az úttörök is, akik természetesen sok segítséget kap­nak a tapasztaltabb „sziszesektől". Vlasta Cochovó kísér el az ódon ko­lostorba is, ahol egykor a kis Krúdy Gyula rövidszórú csizmócskái kopogtak a bolthajtásos folyosókon. Jelenleg bolt van: vajon sejti-e az ide látogató, hogy hajdanában a Podolini kísértet című regény cselekménye játszódott ebben az épületben, hogy erre kopog­tak valahol Ancsurka könnyű léptei a köveken? A piros derekú torony is úgy áll a téren, ahogy o múlt század végén állhatott . . . Látszólag szinte semmi sem változott Podolinban, ebben az érdekes és han­gulatos kisvárosban, ahol domboldalon van a temető, s a temető szélén fene­ketlen kút vizébe nézhet a látogató. Vlasta Cochovó a kúthoz fűződő mon­dát is tudja: reges-régen egy veszedel­mes banditát fejeztek le a dombolda­lon, s az ő levágott feje süllyedt a földbe azon a helyen, ahol jelenleg közül egyedül Podolint nem tudták el­pusztítani a tatárok . . . Lótszólog szinte semmi sem változott Krúdy óta ebben az érdekes és hangu­latos kisvárosban. Csak éppen oz óra­mutatók nem állnak, nem olyan időt mutatnak, amilyen soha sincs. Huszadik századi időt ketyegnek az órák, s a po­dolini vasútállomáson a fűrésztelep gőz­sípja, gépkocsik zaja búcsúztatja a lá­togatót, aki csak azért megy el innen, hogy egyszer majd újra visszatérjen: mert megszerette, nagyon-nagyon meg­szerette Podolint. VARGA ERZSÉBET (Kontár Gyula és a szerző felvételei) iskola, valamint két új városnegyed épült a felszabadulás óta eltelt három évtized alatt. A Szolgáltatások Háza napjainkban épül. Megemlíthetjük azt is, hogy az ötödik ötéves terv időszaká­ban városunk összesen százötven új la­kással gyarapodott. PAVOL STRELEC, a városi nemzeti bizottság titkára arról tájékoztat, hogy a kommunista pórt XV. kongresszusa tiszteletére harminc kollektiv és hórom­­százhét egyéni kötelezettségvállalást tettek a város lakosai. Ez annyit jelent. bentlakásos különleges iskola működik itt. A kolostor udvarán álldogáló fákon most is ott ücsörögnek Krúdy madaroi, a csókák, mintha mi sem változott volna azóta ... S ha végigsétálunk a városka főterén, ugyanazokat az épületeket lát­juk, amelyeket nagy írónk is megcso­dált egykor: a városháza szomszédsá­gában található a régi fogadó, amely Krúdy idejében „A krakkói kalap" ne­vet viselte, s amelynek egyik termében volt a Szindbód-novellákbon megörökí­tett híres tánciskola. A Fő tér 62. számú házának földszintjén jelenleg iIlatszer­a kút szája tátong. A kút egyébként valóban feneketlen: föld olatti csatorna köti össze a Dunajeccel. S ha már a mondáknál tartunk, Po­dolinban hallottam azt a történetet is, miszerint a városkát IV. Béla király lánya, Kunigunda kapta apjától nász­ajándékba. Mikor Kunigunda először járta körül a várost, lóba nyomón ki­száradt a fű; a királylány nyomában építették fel aztán Podolin erős vár­falait. amelyek a tatároknak is ellen­álltak. Ez már nem monda, hanem történelem, hiszen a szepességi városok a bizonyos fokú elégedettségről hozzátartozik, hogy a dolgozók tanúskodó hangulat, amely a veze- 1975-ben átlagosan 6 ezer koro­tok között uralkodik. A kimutatás nával többet kerestek, mint 5 évnek alaposabb tanulmányozása után előtte, megállapítottam, hogy a fejlődés főleg iaz utóbbi három évben ÜJ BEKEZDÉS KEZDŐDIK tehát az egyesülés óta szembe­tűnő. Gyakori a 150 százalék kő- December végével csak az 5. öt­­riili tervteljesítés. így például az éves tervet zártuk. A gazdálkodás össztermelés az 1970-es évihez tovább folytatódik, a 6. ötéves viszonyítva 60 millió koronával e- ,er¥ még igényesebb feladatok elé melkedett. A munkatermelékenység állít mindannyiunkat. Mert köny­— egy állandó dolgozóra számit- nyebb volt az alacsonyabb szintű va - 36 ezer koronával haladja termelést növelni, mint ugyanilyen meg az előirányzatot. Mig 1970- ütemben tovább fokozni a fejlő­ben mindössze 117 vagon szemes- dóst. A CSKP KB 1974 november terményt adott az akkor még kü- és 1975 októberi plénumán hozott lön gazdálkodó négy szövetkezet határozatok végrehajtása meg­felvásárlásra, addig 1975-ben már könnyíti a terv teljesítését. Azok-402 vagonnal. Túlteljesítették az ban al üzemekben, ahol már állattenyésztés árutermelési tervét 1975-ben a takarékos gazdálko­is. Főleg a sertéshústermelést fo- dásra, a tartalékok feltárására és kozták. Ebből 90 százalékkal tér- kihasználására, valamint a terme­meltek többet 1975-ben, mint az 'és hatékonyságának fókozására ötéves tervidőszak kezdetén. S törekedtek, eredményesen zárhat­mindezt a ráfordítások 10 millió *°k az évet s tapasztalatokban is koronás növelésével érték el. Az gazdagodtak. általános elégedettséghez az is A Kék Duna Efsz-ben még ta­valy ilyenkor ä fentiek figyelem- sorához az is hozzátartozik, hogy be vételével kidolgoztak egy az ólak és istállók jórészt az öt­akcióprogramot, amelyet követke- venes években épültek, korszerüt­­zetesen be is tartottak. De az lenek. Megoldhatatlan a farmon­­eredmények mellett hiányosságok kénti szakosítás, is mutatkoznak. A szemestakar- Gondjuk, bajuk tehát akad bö­­mánnyal való gazdálkodásuk mind ven, de én biztos vagyok benne, a sertés-, mind a szarvasmarhák hogy mint eddig, ezután is meg­­hizlalásában jó példaként szolgál- oldják a problémákat. Szilárd ala­­hatna, ha . . . 50 ezer liter tej és 5 pokra építenek, közben az alapo­­vagon sertéshús nem hiányozna zókról, a mai nyugdíjasokról sem az 5. ötéves terv utolsó évi áru- feledkeznek meg. Pedig a vezetők termelési tervének teljesítéséhez. átlagos életkora alig több harminc Az ok — ahogy Simon Károly évnél. S ez az utóbbi adat és a állattenyésztő agrármérnöktől meg- szövetkezet székházának homlok­tudtam — az istállók korszerűsité- zatán olvasható felirat — „Szocia­­sében keresendő. Tavaly bevezet- lista kezdeményezéssel üdvözöljük ték a rostos állású tehén tartást, a CSKP XV. kongresszusát!" — a amit az öregebb egyedek nem biztosíték, hogy a fejlődés tovább tudtak megszokni. Az állomány 34 folytatódik. %-át üszőkkel kellett pótolni, s e­­zek természetesen nem adtak any­­nyi tejet, mint a 3 — 4. laktációjú tehenek, ezért csökkent a tejter­melés. A sertéshús termelés (áru­termelés) csökkenését ragályos be­tegség okozta. Mintegy 800 darab sertés hullott el. Az objektiv okok FISTER MAGDA

Next

/
Oldalképek
Tartalom