A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-21 / 19. szám
cLegenda 3 paprikásról- Halló! ... Rigó. Tündér! Ti bőszült hülyék! ... Halló! ... Magatokat töritek össze, ha nekimentek valaminek! ... Halló! Tündér! Rigó! ... Állsz meg, undok hülyéje? ... Na tessék! Mi az? A két ló ebben a pillanatban torpant meg a mezőőri lak kitárt kapujánál. Oka nem a kapu volt. Hanem egy pici, előreiszkoló és aztán visszairamodó állat. Paprikás! • A ló reagál ilyen meglepetésre. Es ezúttal jó hatással volt a lovakra ez a frappírozottságuk. TERSÁNSZKY J. JENŐ A lovak észbekaptak a kapu előtt. Erdemes-e oktalan belső őrjöngés nyomására összezúzni koponyájukat? Hát mikor a hintóval a lovak berontottak a mezőőri lak udvarára, szépen megcsendesítették az iramot úgy, hogy körben megfordultak a hintóval. Neuraszténíás lényeknek az a legismertebb tulajdonsága, hogy hangulatuk teljesen uralma alá hajtja őket. Ha ernyedettek, túlmennek a nyakasságba, ha gyávák, akkor egy szúnyogtól is reszketnek, ha bátrak, akkor ... parasztszekér gazdája támogatta ülve a fagyon. Áléit volt a kocsis még mindig. Egy órával ezelőtt a grófkisasszony szívgörcsöt kapott volna, ha valaki az ujját tűvel szúrja meg előtte. Mostan? A grófkisasszony kiugrott a hintóból, és finom kacsóival törülgette meg kocsisa arcát a vértől, és a csúf, bőrcafatos horzsolásokat kölnivízzel itatta meg. zsebkendőjével. Azután a parasztgazdával a kocsis két lábát fogatta meg a grófkisaszszony. Ö maga a kocsis hóna alá nyúlt. Cgy tették föl az eszméletlen kocsist a hintóba. £s a hintóbán a grófkisasszony, fél karjával a kocsist gyámolítva, a hátsó ülésről hajtotta a lovakat, fél kézzel, vissza a faluba, a körorvoshoz. Senki sem tudta persze: mi történt? De csak addig, amíg fel nem érkezett a hintó után annak a falusi gazdának a szekere, amelyik a grófkisasszonynak segédkezett a kocsis mentésénél. A parasztgazda telve volt őszinte lelkesedéssel azon, hogyan könyörült meg a környék büszke királynője egy útfélen fekvő nyomorulton. Persze, a parasztgazda azt hitte, hogy a kocsis részegen bukdácsolva törte össze magát az út fagyán. Es így is beszélte el a dolgot a körorvos előtt összesereglett népnek. Beszélt ugyan még a parasztgazda valami sárga kutyáról is. Ezt szintén ott találta még a kocsis közelében, az árokparton keservesen nyüszítve és hátsó lábát húzva. Ez a sárga vizsla aztán továbbvánszorgott az országúiról, neki a mezőnek, mintha vadat hajtana. Szóval a grófkisasszonyra nem lehetett ráismerni, öt perc alatt a nyafka, idegbeteg teremtésből kemény akaratú, villogó szemű amazon vált. Leugrott a hintóból, előkapta a lovak összekuszált gyeplőjét, kezébe vette az ostort. Azt mondta magában a grófkisaszszony: most egy ember, a kocsis, ömiatta fekszik vérében, talán haldokolva a fagyos úton, tüstént megmentésére kell száguldania. Ez a legelső teendője. — Akkora volt a grófkisasszony erélye, hogy még csak a lovász tízparancsolat első szakaszára is gondolt, hogy ti., ha makrancos állattal indulsz valahová, előbb törd le a makrancát, máskülönben a makranca parancsol neked, nem te neki. A grófkisasszony fölült a bakra, és nekifordította a lovakat az udvar sarkának, ahonnan nincs kiút, nincs megugrás. Ottan teljes erejéből csihé-puhé, a táltosok közé vágott az ostorral. De ugyanakkor a gyeplőt visszarántotta. A lovak ágaskodtak, de vissza kellett sunyítaniok a kerítés előtt. Kikaptak alaposan! Hát persze hogy csúnya állatkínzás volt ez! De túlzabolt, jóvérű állatokkal a gyöngédség csakis csúfságra és katasztrófára vezethet. A grófkisasszony vagy öt ízben megismételte a lovakkal ezt a műveletet. Még csak a szelíd, dallamos akcentusa is más lett, amint a lovakat leckéztette: — Cse te, héj! Rigó, te ijedős gazember! Cse, te, Tündér, te vadszamár! Túl jól megy a dolgod! Azért nem bírsz magaddal! Nesztek, ronda dögéi! A kocsistokat lerántani? Nesztek !... És most aztán megbecsüljétek magatokat, mert jaj nektek!... Azzal a grófkisasszony kifordult az udvarról a hintóval. Kieresztett gyeplővel indult vissza a baleset színhelyére. A két ló határozottan érzett bűntudattal és boldog ínfeszítéssel fokozott bármily iramot. Pláne dombon lefelé, percek alatt visszaért a hintó a baleset színhelyére. A kocsist éppen egy arra haladó De ki a patvar volt kíváncsi egy sárga kutyára? A falusiakat csak az emberéletet mentő grófkisasszony érdekelte. Meg legföljebb az, hogy hogyan került az útfélre vérbe fagyva a kocsis? Sajnos, efelől a szekeresgazda sem tudott többet, mint hogy ő a kocsist eszméletlen lelte az útfélen, és a grófi hintó később a falu felől hajtában ért oda, és fordult vissza a faluba a kocsissal a grófkisasszony. Hanem aztán mégis nyilvánosságra került hamarosan, az egész baleset lefolyása. Ugyanis a körorvos szintén a bankos urakkal volt lenn a körvadászaton. Gyors, lovas küldöncöt futtattak érte, a grófkisasszony rendelkezésére. És a körorvos meg is érkezett nemsokára. De hát akkorra már alkonyodott is, a vadászatnak is vége volt. A bankos urak is feljöttek, mint rendesen a faluba, a jegyzőhöz áldomást tartani a vadászatra. A bankos urak közt pedig volt egy pennaforgató nagyság. A vidéki város irodalmi körének titkára volt ez. ö maga is költő és műkedvelő újságíró stb., stb. Ez az úriember tehát rögtön betolakodott a körorvos házába, hogy meginterjúvolja a grófkisaszonyt a baleset felől. Ilyenformán a falu előtt még aznap fölfedődött a baleset teljes rejtélye. A grófkisasszonyt mindenesetre megéljenezte a körorvosi hivatal előtt öszszeverődött embertömeg, mikor a körorvostól távozott, hintóján az elsősegélyben részesített kocsissal. Aztán másnap a szomszéd város közlönyében vezércikk jelent meg a grófkisasszony hősies, emberies, gyönyörű viselkedéséről. De természetesen, az általános apoteózis mellett, még külön tudósítások is jelentek meg a baleset lefolyásáról. A konkurrens vidéki lap is hozott egy álinterjút a grófkisaszszonnyal a balesetről, ahol a szemmeles „lapunk munkatársa“ majdnem anyucinak nevezte a grófkisasszonyt abban a képzeletbeli, bizalmas beszélgetésben, melyet vele konyak és cigarettaszó mellett folytatott. De készséggel vette át a hírt vidéki tudósítójától a budapesti kőnyomatos is. Minden fővárosi délutáni lapban ott volt a húszsoros hír az életmentő grófkisasszonyről. Azonkívül egy délutáni és két reggeli újságnak, amelyek a grófi uradalom pénztáraiból szépen szippantgattak ki pénzeket, tisztára cukor volt a grófkisasszony és kocsisa esete. Hatalmas cikkek és álinterjúk sorozatában egészen cifra dolgokat olvashatott aztán a grófkisasszony önmagáról és cselekedetéről. Az a fő persze, hogy csupa hízelgő, dicsteljes dolgokat olvashatott magáról. És a grófkisasszony meg is érdemelte a dicséreteket. Mert a grófkisaszszony, miután a körorvos életveszélyes homlokrepedést állapított meg a kocsison, amely gyors operációt igényel ... hát a grófkisasszony azonnal autóra rakta a kocsist. Még aznap, sötét éjszakába nyúló utazással, egy híres sebésztanárt zörgetett fel a grófkisasszony. £s tulajdonképpen, ha a kocsis nem pusztult bele sérüléseibe, akkor ezt a grófkisasszony ezen további, erélyében nem szűnő gyámolításának köszönhette. Viszont, ha arról van szó, hogy egy neuraszténíás. letargiás vagy éppenséggel lelki defektusokból eredő, neuralgiás testi bántalmakban szenvedő idegbeteg teremtést meggyógyít egy váratlan, kényszerűnek vélt akció? ... Nos, akkor ez volt a grófkisasszony esete! Ha embertömeg ovációt rendez valakinek a nagyszívűsége, bátorsága mellett, ha a sajtó a nyilvánosság betűkbe burkolt szuggesztiója valakit iszonyatokat, gyöngeségeket legyűrő válságos percekben erélyes léleknek dicsér meg, akkor, ha az illető sosem volt olyan, akkor is azzá válik. Annyi hálával okvetlen lehetett a gróf kisasszony is a balesetnek, hogy kirázta őt ez idcgnyavalyájából valameddigre. ♦ * * Igen! Még aznap ismételten érték molesztusok a grófkisasszonyt, ennek az ominózus, de végeredményben jótékony hatású sétakocsikázásnak következményeképpen. De az eseményeket sorjában illik tartani. Eltekintve attól, hogy egy történetben nem maradhatnak rejtelmek. Mert hiszen annak fő virtusa éppen az élet, a lélek minden rejtelmének a kibogozása. Mi lett tehát Paprikással? Hiszen nagy szerepe volt ebben a történetben! Sőt, végül Paprikásé lesz a szerepek szerepe. A koszorút, a pálmaágat ő teszi föl a történtekre. Ennyit el is lehet mindjárt árulni... De elég! (Folytatjuk) Zalay Adrián illusztrációja
