A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-21 / 19. szám
A CSKP tagjai gyorsan megismerkedtek a Kommunista Internacionále VII. kongresszusának nagy jelentőségű határozatával. S ebben a szellemben mozgósították a dolgozókat a harcra és a védekezésre. Harcban, küzdelemben, állandó felvilágosító munkában alakult ki a CSKP új helyzethez alkalmazkodó politikája. Az 1936 áprilisában megtartott VII. kongresszusukon a kommunisták már világosan látták, hogy a megváltozott helyzetben a pártnak új jelszavakra, új politikára van szüksége, arra, hogy minden demokratikusan gondolkozó polgárt mozgósítani tudjon a legszélesebb tömegeket egyesítő népfrontban a fasizmussal szemben. A kommunisták olyan álláspontra helyezkedtek, hogy minden eszközzel és mindenáron meg kell védeni az ország területi épségét. A kommunisták nem győzték hangoztatni, hogy csak a dolgozó népre, a munkásosztályra támaszkodva lehet kivédeni az országra nehezedő nyomást. 1938 júliusában Kassán, szeptember elején pedig Tornácon tüntettek a köztársaság egysége mellett. A kommunisták tömegekre gyakorolt befolyását bizonyítja, hogy a párt még a rendkívül nehéz helyzetben is a köztársaság védelmére tudta felsorakoztatni o területén élő nemzetiségeket. A burzsoázia nem mert a népre támaszkodni. Kapitulált Hitlerék előtt. 1938. szeptember 29-én Németország, Anglia, Franciaország és Olaszország képviseletében Hitler, Chamberlain, Daladier és Mussolini aláírták azt a szégyenteljes egyezményt, amely a fasiszta Németország javára nyirbálta meg területileg az országot. A CSKP-nak fel kellett készülnie az illegális tevékenységre. Vezetői nem várhatták be a fasiszta megszállást, mert az biztos halálukat jelentette volna. A CSKP legismertebb vezetői 1938 végén Moszkvába távoztak. Az emigróciós pártvezetőség tagjai: Gottwald, Sverma, Kopecky, Slánsky és Votiška. A CSKP I. hazai illegális központi bizottságának Eduard Urx lett a vezetője. Amint azzal számolni lehetett, Hitler nem elégedett meg Csehszlovákia területének a megnyirbálásával. Horthyt is hozzásegítette ahhoz, hogy katonái megszállhassák Szlovákia déli részét. S Hitlernek még ez sem volt elég. 1939. március 15-én csapatai bevonultak Cseh- és Morvaországba. Segítette őt elképzelései megvalósításában a szlovák burzsoázia csehellenes, nacionalista politikája. A szlovák fasiszta elemek a Hlinka-féle néppártba tömörülve már 1939. március 14-én kikiáltották az úgynevezett szlovák államot, amelynek Jozef Tiso katolikus pap lett az államfője. A fasiszta megszállás éveiben kegyetlen terrorban élt a cseh és szlovák nép. A Gestapo irtóhadjóratot kezdett oz illegalitásba kényszerült kommunista párt ellen. És sikerült felszámolnia annak I. illegális központi bizottságát. A lebukott harcosok helyére azonban újak álltak. A CSKP II. illegális központi bizottságának Julius Fučík is tagja lett, aki Riport az akasztófa alól című könyvében számolt be a német fasiszták börtöneiben elszenvedett kínvallatásokról. A CSKP az internacionalista elvekhez hűen akcióba kezdett a hősiesen küzdő spanyol * dolgozók támogatása érdekében. Városainkban, falvainkban a dolgozók tömeggyűléseken fejezték ki szolidaritásukat. A haladó értelmiség megismertette az embereket a Spanyolországban lejátszódó események politikai és gazdasági okaival. A munkásotthonokban és az egyszerű falusi házakban az emberek megjelölték térképükön azoknak a városoknak a nevét, amelyekben a dolgozók meghiúsították az idegen és hazai fasiszta hordák orvtómadósait. De ceruzávol húzták alá azoknak a városoknak a nevét is, amelyekben Francoék o hős hazafiak ezreit gyilkolták meg. Nagyon eredményesek voltak pártunknak a spanyol nép harcát megsegítő gyűjtési akciói. Az e célra alakított bizottságok pénzt, élelmiszert és orvosságot juttattak el a spanyol hazafiakhoz. A gyűjtés eredménye volt az a teljesen felszerelt orvosi rendelő is, amelyet önkéntes orvosokkal és ápolókkal küldtünk Spanyolországba. „Komenský lazaret" néven az egészségügyi alakulat óriási segítséget nyújtott až ellenállási harcban. Az egészségügyi' alakulatnak dr. Kisch volt a vezetője. Egon Ervin Kischnek, a neves antifasiszta riporternek a bátyja. A „Spanyol segélybizottsógok" első felhívására sokan jelentkeztünk a spanyol nép harcának megsegítésére. Persze az akkori kormány mindent elkövetett, hogy az önkéntesek Spanyolországba jutását megakadályozza. Hivatalai megtagadták az útlevél kiadását, főként azoknak a „gyanús egyénekének, akiket már előbb is nyilvántartottak antifasiszta nézeteik miatt. A gyűjtéseket is minden lehető módon akadályozták. Ennek ellenére hazánkból kb. háromezer antifasisztának sikerült eljutnia spanyol földre, vállalva az utazással járó megpróbáltatást. A csehszlovák önkéntesek o Nemzetközi Brigádok alakulataiban hűen teljesítették a gottwaldi jelszót: Madrid alatt Prágát is védjük. Már 1936 őszén hősökként harcoltak a Gottwald szakaszban, később a Žižka géppuskás században, a Gottwald légelhárító ütegben, a J. Mójek tüzérségi ütegben, a Karl Liebknecht tábori tüzérségnél, a Masaryk és 129-es brigádokban és a spanyol harcterek valamennyi szokaszán. Az önkéntesek közül sokan életüket áldozták a fasizmus elleni harcban. Jožko Májek, S. Tichy, a kassai Kordík és még sokon mások. Több százra tehető azoknak az önkénteseknek a száma, akik a szomszédos reakciós országokból, sőt magából Németországból, o fasizmus oroszlánbarlangjából pártunk segítségével jutottak el a spanyol harcterekre. Magától értetődően a néhány tízezernyi nemzetközi önkéntes részvételét sem számbeli, sem anyagi szempontból nem lehetett összehasonlítani azokkal a fasiszta intervenciós, reguláris alakulatokkal, amelyeket Németországból és Olaszországból küldtek a spanyol fasizmus megsegítésére. Mégis kezdetben, Madrid közvetlen védelmében az interbrigódok szerepe óriási jelentőségű volt. Hősiességükkel, fegyelmezettségükkel és szervezettségükkel példaképül szolgálnak a hősiesen védekező spanyol népnek. Segítséget nyújtottak a milícia átszervezésében és az egységes néphadsereg létrehozásában. A nemzetközi brigádokban olyan neves politikusok és katonai szakértők harcoltak, mint Palmiro Togliatti, Luigi Longo, Beimler Hans, Zalka Máté, R. Malinovszkij (a kiváló szovjet marsall), Münich Ferenc, Gáli János és mások, akik már kijárták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a Magyar Tanácsköztársaság és a szovjetellenes intervenció elleni hőre kemény iskoláját. A világméretű szolidaritás és a katonai sikerek megrémítették a világ imperialistáit. Gyorssegély címén újabb jól képzett „elit" alakulatokat küldtek Spanyolországba. 1937 FÄBRY ISTVÁN: nyara előtt térdre akarták kényszeríteni a harcoló spanyol népet. Hogy ez menynyire így volt, azt Guernica és Durangó városok brutális bombázása bizonyítja. A spanyol nép törvényes kormánya kétségbeesett felhívással fordult a világ demokratikus hotalmaihoz, o világ közvéleményéhez: akadályozzák meg a spanyol nép tömegmészórlásót, az idegen fasiszta alakulatok arcátlan intervencióját. Adjanak lehetőséget a spanyol népi kormánynak a védekezésre és a fegyvervásárlásra. A nyugati demokráciák államfői azonbon semmi komolyabb lépést nem tettek, így 1938 kora tavaszán a spanyol, német és olasz fasiszta diviziók általános támadást indítottak a néphadsereg állásai ellen. A sokszoros túlerővel és kiváló haditechnikával rendelkező csapatok áttörték a hazafiak állásait, és már nyár elején kettévágták a népköztársaság kezén levő területeket. Ezzel tulajdonképpen meg is pecsételődött a spanyol népi köztársaság sorsa. A nép azonban még mindig nem adta fel a reményt. Emberfeletti erővel küzdött, megszilárdította a frontokat, és még ellentámadásra is tellett oz erejéből. Az ebrói frontáttörésről úgy emlékezik meg a hadtörténet mint egy elszánt, hős nép, a spanyol munkásosztály szabadságvágyának egyik legfényesebb példájáról. Dr. Negrin miniszterelnök és vele együtt a nép azt remélte, hogy a nyugati demokráciák kormányai o nép óriási többségének kérésére megszüntetik a blokádot, megnyitják a feltartóztatott szerelvények előtt a francia határt; ezek a szerelvények ugyanis a várva várt hadianyagot hozták. A miniszterelnök és a nép azt is remélte, hogy a Francio Nemzeti Bank feloldja a Spanyol Népköztársaság zárolt pénzét. Persze a nyugati demokráciák kormányai nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Éppen ellenkezőleg, segítségükkel találták meg azokat az árulókat a politikai vezetők között és a néphadseregben, akiknek a segítségével pontot tehettek a szégyenteljes árulások sorozata után. Hiába volt tehát a sponyol nép majd hároméves nehéz, fegyveres horco? Hiába áldozták életüket a spanyol dolgozók tízezrei a harcok mezején? Hiába vált több százezer igtfz spanyol hazafi hontalanná; s közülük sokan, sok tízezren még napjainkban is oz emigráció keserű kenyerén élőkké? Bizony, drágán kellett fizetni a tanulságért. De ahogy az események alakulnak, minden jel orra mutat, hogy végre valahára ki kel oz elvetett mag abban a földben, amelyet a spanyolok, baszkok, katalánok tízezrei saját vérükkel olyan bőségesen öntöztek. A véres kezű diktátor kimúlásával s a világban végbement óriási változások hatására újból felcsillant a szabadság reménye a spanyol nép szemében. A nép harca a régen óhajtott szabadság felé tör utat, és nincs olyan erő, amely feltartóztathatná. A burzsoá politikusok, ugyanúgy mint negyven évvel ezelőtt, minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeznek megtéveszteni a világ közvéleményét. Tömegkommunikációs eszközeikkel, hazugságokat gyártó intézményeikkel, a nyugati demokráciák szocialistáinak a segítségével és a CIA közreműködésével azt bizonygatják, hogy a spanyol, a baszk és katalán dolgozók hatalmas megmozdulásainak kizárólag csak gazdasági okai vannak. Szerintük Spanyolországban (beleértve Portugáliát is) mindössze csak az történik, ami egyébként az egész kapitalista világra is jellemző: gazdasági és pénzügyi válság. Persze, csak a vak nem látja, hogy Spanyolországban és Portugáliában sokkal többről van szó, mint a nagyobb kenyérért folytatott harcról vagy a munkanélküliség réméről, amely fenyegeti és rettegésben tartja a dolgozókat. A fasiszta diktatúra negyven éve alatt jól megtanulták a dolgozók, hogy a kenyerük csupán okkor lesz nagyobb és a munkájuk is csak akkor lesz biztosított, ha hazájukban lényeges változás történik, ho végérvényesen megszüntetik a fasizmus diktatúráját. Éppen ezért Madrid, Barcelona, Bilbao, Oviedo, Valencia, valamint más városok és falvak utcáin a dolgozók egyre gyakrabban hangoztatják követeléseiket a monarchia megszüntetésével, a politikai foglyok általános amnesztiájával, a demokratikus jogok törvényesitésével és Arias Navoro kormányának a leváltásával kopcsolotban. Meglepte a világot, s bennünket is, hogy az a kilenc katonatiszt, akik közül hetet kettőtöl-nyolc évig terjedő börtönre ítéltek, a tárgyaláson nem tagadta, hogy a spanyol katonák demokratikus szövetségéhez tartoznak. Nem is olyan régen még halállal büntették az ilyen „főbenjáró" bűnt. Március elején Viktória baszk városka utcáin még mindig vér folyt. A jelek azonban arra mutatnak, hogy a fasizmus utolsó óráit éli Európa egyik legrégibb fellegvárában. Mo, mint negyven évvel ezelőtt, a világ haladó közvéleménye ismét Madridra figyel. A sokat szenvedett spanyol nép nem ismeri a fáradtságot, s nem ismeri a félelmet sem, biztos léptekkel halad a szabadság kivívásának útján. Nekünk pedig kötelességünk, hogy igazságos harcukhoz megfelelő támogatást nyújtsunk. Mint ahogy a Szovjetunió kommunistái XXV. kongresszusukon tették, követeljünk mi is szabadságot, függetlenséget a hős spanyol, baszk és katalán népnek. Internacionalista kötelesség segíteni nehéz harcukat. PRÁGÁT VÉDTEM MADRIDNÁL
