A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-14 / 18. szám
Költészetünk arcképcsarnoka A „Harmadvirágzás“ első nemzedékének számos tagja van az eddig bemutatott lírikusokon kívül is. Négyen közülük eljutottak egy, illetve két önálló kötetig. Jellemző, hogy ezek a költők, akik nagyrészt egyidősek a Bábiék, Ozsvaldék nemzedékével, azokkal ellentétben csak az ötvenes évek végén — hatvanas évek elején-közepén publikálták köteteiket. SIMKÔ MARGIT: ASZFALTOS UTCÁK Aszfaltos utcák, égig nőtt házak, emberek jönnek, mennek, vitáznak, telefon berreg, valaki vár, villamos csenget, autó dudál, a parkban édes. bikfic gyerekek, futnak, lökdösnek, szemtelenek, lila. kék, vörös neonfény lobban, friss nyomdaszag, hír az újságokban, reklámok egymás hegyén, hátán, épülő tömbök, hatalmas állvány, feltépett úttest, gyárfüstös pára. napsugár ijeszt egy szerelmespárra, hangos mozik és zsúfolt üzletek, a rendőr int. az autóbusz mehet, motor zúgása, terefere, az én fülemnek a legszebb zene. hajókürt búg a Duna-parton. a város mérgét felszippantom ... Lüktet az élet. Ez kell nekem, bár halálom lesz ez a szerelem. BIBLIOGRAFIA: Szeretlek, Élet — versek (1965) Az első közülük Zala József volt, a Csallóköz hű dalosa, aki négy esztendőn belül két rokon tematikájú kötettel lepte meg az irodalmi közvéleményt (Csallóközi útravaló, 1959 — A két Duna között, 1963). A „meglepetés“ azonban inkább csak a mennyiségnek szólt, a minőségük ellen annál több kritika emelte fel a hangját s Zala azóta sem jelentkezik újabb ellenbizonyitékkal. Két nőköltőnk, Simkó Margit és Mojzes Ilona egyazon esztendőben, 1965-ben tették asztalunkra első s azóta is egyetlen verseskönyveiket (Szeretlek élet, ill, Osztravai dalok címmel). Farkas Jenő, aki ugyancsak gyors egymásutánban megjelent két kötetében (Csendország, 1963, Valaki jár a nyomomban, 1967) kultivált, gazdagon árnyalt lírát produkált, s noha a kritika vele szemben korántsem volt olyan elutasító, mint a többiek esetében, Farkas sem hallat magáról az utóbbi évtizedben. Költői hozadékát így csupán megjelent, több mint tízesztendős kötetei alapján tudjuk megítélni. ZALA JÓZSEF (1920) KIS PÉTER HONVÉD Családja volt, más semmije. Mások földjén dolgozgatott. Kis Péter honvéd, Nagymizse. tegnap SAS behívót kapott. Messzire küldték. Védje meg kicsi családját, semmijét, napszámra váró földeket, szőkébb hazáját, Nagymizsét. Szenvedte a hideg telet. MOYZES ILONA: Eltűrte a forró nyarat. Kapott panaszos levelet. A levélváltás álom maradt. Az élelem már elfogyott, de nem az út. a végtelen ; menetelt és káromkodott, csapzott-tépetten, éhesen. Céhás kocsi az útfélén. „Nem lát senki" villan agyán. Lekvárt lopott nagy hirtelen. Négy kiló lehetett talán. Rajtakap az őr. jelenti föl. Két hadbíró tárgyalja már. Rövid perc: a végzés tömör: golyóáltali a halál. Megy a jelentés messzire. Olvas, ki írott szóhoz ért: Kis Péter honvéd. Nagymizse, hősi halált halt a honért. BIBLIOGRAFIA: Csallóközi útravaló A két Duna között -- versek (1959 versek (1963) LÁMPÁK A holt és sűrű éjszakában piros és sárga folt a lámpa. De fekete, ó. fekete a hold. szénport okád valamennyi tárna. Es fekete, ó, fekete a nap az osztravai szénmezők alatt. Csak a lámpák, a lámpák világítanak. A lámpák, az osztravai lámpák, örök, izzó szentjánosbogárkák. Sorvadt tüdő és por és könny és lárma a szénmezők lakóinak járma, s mégis. örök. örök útjelző a lámpa. BIBLIOGRAFIA: Osztravai dalok — versek (1965) Harangok — elbeszélések (1973) Szél herceg szerelme — mesék (1975) FARKAS JENŐ: ANYATEJ Ott született, a kék árnyú bükkös alatt, hol a csendet tarka rigók riogatják, hol a gerle se búsul. Ott, hol az ér kavicsot görgetve iramlik, s árnyas lombokon át csak lopva les be a holdfény. Ott született az őzgida. Bársonyos fűbe feküdt. Szeme tágra nyitva kereste az emlőt, az élet halk csobogású forrását. Anyatej I Belőled szívja mohón ki állat és ember a jóság tiszta aranyját. Benned szunnyad az izmok acélja s a csóknak íze. Tebenned rejlik az ész. Belőled pattan ki a szikra, mely lángba borítja a földet s az égre szökik, hogy fényesség legyen ott. hol a köd még kínai falként tiltakozik. őzgida, sejted-e mindezt? Szád szélén haboson csurran a tej. Napok óta szívod anyád tőgyét^ Kinevet a bokor. A pázsit J . i. ujjong, mert nem legeled le. csupán itt-ott tör le patád egy gyenge virágot. i De elég ľ Már itt az idő. Anyád is élni akar szabadon. Csendes tisztásra vezet ki, s lassan köröket írva köréd, legelve kerülget. Egyre tágul a kör, s te csupán szemeddel követed, anyád már valahol benn jár a bükkös ölén. de megejt a varázs, és nem tudod, merre szaladj el. Végre patája neszét se hallva felállsz s fanyarul kóstolgatva elébb a friss füveket s a gyenge levélkét, nyafogsz, s eszedbe se jut a tej szaga. Érzed: jó a réti eper, szúr a kökény, s nem kell a vadalma. Emberi sors a te sorsod, kis gida, hidd el I Minket is langy anyamellnek édes bimbaja táplált. Jött az idő. és távolodó köröket írva, a jóság messze szökött. lm, azóta kóstolgatjuk a földi gyümölcsöt, levegőt, folyamok erejét, s tengerek titka kitárul. S mint valaha néztük a hamvas anyamell csillagait, most fenn az ég kebelén, hol felhők fátyla közül kivillan a hold, ez a bájos, szűzi mell, babonázva, oda vágyik az ész meg a szív meg a lélek, s utat törve a gazba, előre: maholnap megtudjuk, édes-e íze a messzi Tejútnak. BIBLIOGRAFIA: Csendorszóg — versek (1963) Valaki jár a nyomomban — versek (1967)
