A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-14 / 18. szám
Bimbó György Kemecsey László Tóbiás Erika, Boczán Benjamin, Papp Emma és Boka Tibor A HOLNAP MESTEREI „Már megint csöpög az a nyavalyás vízcsap" dörmögöm tehetetlenül magam elé, aztán megpróbálom a lehetetlent: felhívom a javítóvállalatot, s szerelőt kérek. Igen, előbb kérek, majd könyörgök. De hiába. Ma nem, se holnap, se holnapután. Talán a jövő héten, úgy tíz-tizenkét nap múlva sorra kerülhetek... Nem sokkal később asztalos kéne, mert az íróasztalom már alig áll a lábán. Asztalos azonban nincs, illetve van, csak éppen most nincs, amikor kellene. Folytathatnám a sort a tévészerelőkkel, az autójavítókkal, üvegesekkel, rádiószerelőkkel, festőkkel, de azt hiszem felesleges. Mindannyian, akik a civilizáció jóvoltából olyan gépekkel és eszközökkel vagyunk körülvéve, amelyek olykor meghibásodnak — s ilyen a többség — ismerjük már a javítószolgálat körüli kálváriajárást. Mindig az derül ki, hogy nincs elég szakember. xxx Van azonban olyan hely, ahol mindezt másként látják, s azt mondják: van elég szakember. Sót esetenként gondot okoz az elhelyezésük is. A királyhelmeci Magyar Tannyelvű Szaktanintézetben például ilyen gondok is akadnak. Természetesen nem minden szakmában; inkább a „népszerűvé" vált mesterségek esetében fordul elő. De vegyük sorra a dolgok menetét. A szakemberképzés helyzetéről, múltjáról, jelenéről, s az iskoláról Kemecsey László és Bimba György tanítókkal beszélgettem. Kemecsey László 1957 óta tanít ebben az intézetben, s a pártszervezet elnöke, Bimba György pedig az iskola krónikáját vezeti. — Az első segédlevél, amelyet sikerült megszereznem a krónika számára — mondja Bimba György — 1922-ből való, s ebből az derül ki, hogy a szakemberképzés Királyhelmecen legalábbis ötven éves múltra tekint vissza. — Mióta folyik az oktatás a mostani rendszer szerint? — A mai oktatási rendszer első változatát 1948 utón vezették be — mondja Kemecsey László. — Amikor én ide jöttem tanítani három osztálya volt az iskolának; két osztály kőművestanuló, egy osztály pedig vegyes. Az utóbbiban voltak autószerelők, rádiószerelők, fodrászok, szabók, kertészek. Egy időben még kályhakészítő tanulóink is volt. — Jelenleg hány “szakmar taruithak az intézetben a tanoncok? — Tizenegy szakmát tanítunk kisebbnagyobb változásokkal, a társadalmi igénynek megfelelően 1960 óta. Ezek közül a kereskedők, géplakatosok, autószerelők, asztalosok, férfi- és női szabók, cső- és vízvezetékszerelők, kőművesek, festők, fodrászok és a villanyszerelők a leggyakoriabbak. — Néhány szakma hiányzik a felsorolásból. — Igen — mondja Bimba György — e jelenlegi szakágazatok nem fedik teljes mértékben a közszolgáltatási szakmák egészét. Ennek a kiegészítésére három évenként nyitunk egy-egy új szakot, hogy kielégíthesük a kívánalmakat. — Több mint négyszáz tanulónk van. — Melyek azok a szakmák, amelyekből legnagyobb igény mutatkozik? — Kőművesek, asztalosok, bádogosok. Sok kellene belőlük, de sajnos pontosan ezekre a szakokra nincs elég jelentkező. — Hol mutatkozik túljelentkezés? — Fodrászoknál, a férfi- és nőiszabóknál, a kereskedőknél. Ebből következik, hogy ezekben a szakmákban azután nehezebb az elhelyezkedés is. Újabban sok lány jelentkezik oz asztalos szakmába. Ez érthető is, hiszen most mór nálunk, az épülő bútorgyárral ennek a szakmának van jövője. A nagyszünetben — Van-e eltérés az általános tantárgyak oktatásában az egyes szakmák között? — Van, de nem sok. A fodrászok és a kereskedők tanulnak orosz és német nyelvet is, de nem tanulnak fizikát. A fodrászok számára kötelező a vegytan. — Milyen a lemorzsolódás a végzett hallgatók esetében? — Az elmúlt tizenöt év alatt mintegy 3000 tanuló végzett nálunk. Szakmánként úgy tíz százalék lehet a lemorzsolódás. De ez sem negatív irányú, mivel a túlnyomó többségük tovább tanul. — Az előbb körbe jártuk már az iskolának mind a két épületét. Korszerűtlen és régi épületek ezek. Várható-e, a közeljövőben változás, arra gondolok, hogy épül-e új iskola? — Nagy gondunk, hogy az iskola mindkét épülete több mint százéves — mondja Kemecsey László. — Korszerűtlenek a tantermek. Új iskola, új diákotthon kellene ahhoz, hogy az igényekhez méltó, korszerű tanoncképzést végezhessünk. Sajnos, arra a kérdésre, hogy épül-e ehelyett új, válaszolni nem tudok. / v / Négy végzős diákkal, már majdnem kész szakemberrel beszélgetek. Papp Emma és Tóbiás Erika kaposkelecsényi, mindketten a kereskedelmi osztályba járnak. Melettünk pedig két jövendő autószerelő, Boka Tibor Szomotorból és Boczán Benjamin Nagyráskáról. A lányok, Emma és Erika elmondják, hogy mindketten eladók szeretnének lenni, lehetőleg ruhaüzletben. S lehetőleg Nagykaposon. Mégpedig azért, mert eddig is oda jártak gyakorlatra, s úgy látszik, ha végeznek, ott is maradnak. De elmondják őzt is, hogy az osztályukban az idén tizennyolcán végeznek, s nincs mindegyiküknek kilátásban biztos munkahely. A fiúk helyzete bonyolultabb a lányokénál. Boka Tibor Királyhelmecen szeretne maradni a szervizben, de — ahogy mondja — igen sokan vannak, s kicsi az üzem. Benjamin most Nagykaposan dolgozik, s ha végez, ott is marad. Mindketten szeretnének tovább tanulni, Benjámin a középfokú ipariskola esti tagozatán, Tibor pedig Terebesre akar beiratkozni egy kétéves esti iskolába. Csakhogy mindkettőjük előtt ott a kötelező katonai szolgálat.. . x \ x A műszaki fejlődés üteme egyre gyorsul, s e gyorsulással párhuzamosan egyre több szakemberre van szükségünk, hogy a szűkebb környezetünkben lévő eszközök karbantartása, javítása gyorsan és szakszerűen follyon. A Királyhelmeci Magyar Tannyelvű Szaktanintézet lehetőségeihez mérten e szakemberbázis megteremtéséhez járul hozzá. Meggyőződésem, hogy az eddigi eredményeiket egy jobb, és korszerűbb környezet — iskola, diákotthon — tovább gyarapíthotnó. GÁL SÁNDOR
