A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-06-14 / 18. szám
NEGYEDSZÁZAD MÚLTÁN A munkásosztály győzelme lehetővé tette hazánkban a magyar tanítási nyelvű iskolák megnyitását. Az azóta eltelt negyedszázad gazdag volt eredményekben, a pedagógusok szép sikereket értek el a felnövekvő nemzedék oktatásában, nevelésében, szocialista emberré formálásában. A Vinicai (Ipolynyéki) Általános Iskolában négy olyan pedagógus tevékenykedik, akik ott voltak az indulásnál. Őket mutatjuk most be. Jelentkezés dobszóra Dobos Sándor Sazdicéban (Százdon) állt először katedrára. Hogyan emlékezik a kezdetre? — Egy tantermünk volt. Abban tanítottunk felváltva, egyszer délelőtt, máskor délután a szlovák iskolával. A hosszú őszi és téli napokon a tanteremben esteledett ránk, petróleumfénynél tanítottunk. Az első tanítási évben kisbírói dobszóra 41 tanuló jelentkezett magyar iskolába. Kétéves pedagógiai ténykedés után bevonultam katonának. Aztán szülőfalumba jöttem tanítani. Még ősszel igazgatóhelyettesnek neveztek ki. Azóta is betöltőm ezt a posztot. Itt sem várt ideális helyzet. A tanítás több épületben folyt. Mondanom sem kellene, hogy nem feleltek meg a tanítás céljainak. Lényeges változásra 1957-bén került sor, amikor elkészült a korszerű, kétemeletes iskola. Ma már rendezett a környéke is. Aki látja, nem is sejti, mennyi munkát végeztünk az épületen. De szívesen, lelkesedéssel csináltunk mindent. Persze, a tanító munkája nem korlátozódik négy fal közé. A kulturális, népnevelési, közéleti és a színjátszással kapcsolatos gondok is a vállára nehezednek. Számos színdarabot rendeztem, és gyakran játszottam is. S mindezekhez még annyit, hogy munka közben kellett megszereznem a pedagógiai képesítést is. 1960- tól vagyok tagja a pártnak. Két évig a hnb elnöki és öt évig a titkári tisztjét is betöltöttem. Tagja vagyok a jnb plénumának. A sokféle elfoglaltság sem fáraszt. Vállalnia kellett mindent Korcsog László azért választotta a tanítói pályát, hogy még szorosabb kapcsolatbb kerülhessen a kultúrával. Ezekről a következőket mondja: — 1950 szeptemberében Viškovce nad Ipľom-ban (Ipolyvisken) kezdtem tanítani. A kezdeti nehézségek mór-mór elrettentettek. Nem volt tankönyv, felszerelés, a tanulóknak mindent füzetbe kellett írniuk. De az anyanyelven történő tanulás lehetősége rendkívül ösztönzőleg hatott rójuk. Első állomáshelyemen jóformán meg sem melegedtem, amikor áthelyeztek az ipolysági középiskolába, onnan pedig a szülőfalumba. A tanerőhiány újabb iskolába. Palástra irányított. Itt 1955-ig tanítottam. Munka közben szereztem meg a tanítói képesítést, magyar- és szlovákszakos vagyok. A tanításon kívül a kulturális munka Korcsog László Szalatnyai János Dobos Sándor Lakatos István Az új iskola jelent élvezetet számomra. A pedagógusnak egyébként is vállalnia kell mindent, ami a nép nevelésével, tanításával és kultúrájával kapcsolatos. Hogy mi mindent csináltam eddig? Színjátszás, tánc, irodalmi vetélkedő, emlékműsorok, énekkar, nyelvtanfolyamok és sorolhatnánk tovább. Komoly feladat a községi krónika vezetése is. Az eredeti ugyanis, amely 1100- tól rögzítette a község eseményeit, a háború után Példás tanító Lakatos István Prágában értesült arról, hogy tanítókat keresnek a magyar iskolákba. Kőkeszin állt először katedrára. A kezdeti éveket így eleveníti fel: — Minden komolyabb pedagógiai ismeret nélkül, kezdetleges felszereléssel, egyedül kellett megküzdenem a problémákkal. Még az étkezés is gondot okozott. Eleinte naponta más-más családnál ebédeltem. 1953-ban 8-éves lett az iskolánk, az épület azonban a régi maradt. Igen kedvezőtlen körülmények között tanítottunk mindaddig, amíg nem egyesültünk az Ipolynyéki általános iskolával. Azóta itt működök. Földrajz, történelmet és polgári nevelést tanítok. Vezetője lettem a művelődési otthonnak és szervezője a CSEMADOK-nok. Könyvet is árultam, hogy minél többen kerüljenek kapcsolatba az írott szóval. De különféle előadások, irodalmi estek, vetélkedők, emlékünnepélyek rendezését is vállaltam és vállalom. Jelenleg a járási pártbizottságnak is aktivistája vagyok. Sokat foglalkozom a fiatalok nevelésével. 1968-ban „Példás tanító" címmel tüntettek ki. Végig egy helyen Szalatnyai János Gyerken kezdte pedagógiai pályafutását. Itt tanít ma is. A negyedik osztályos tanulókat oktatja. Tőle a következőket halljuk: — Ma már összehasonlíthatatlanul más körülmények között tanítunk. A község szép, korszerű iskolát kapott. De már ez is kicsinek bizonyult. Az 1—5. évfolyam azért van jelenleg a régi kastély épületében. A helyzet nem ideális. Zavarólag hat a munkára. A távolság körülbelül öt kilométer az egyik iskolától a másikig. így vagyunk az ebédlővel is. Ezt az állapotot időszerű lenne már az új iskola bővítésével megszüntetni. A tanító nemcsak az iskolában elfoglalt ember, de a községben is. Segítséget kell nyújtania az öntevékeny színjátszók munkájához, a CSEMADOK helyi szervezet életéhez. Ezt teszem. Hosszú ideig a kulturális otthon munkáját is irányítottam. A Hadsereggel Együttműködők Szövetségének ma is járási vezetőségi tagja vagyok. Jelenleg a járási pártbizottság aktivistájaként is tevékenykedem. Az iskolában szintén jelentős funkciót ruháztak rám. A szakszervezet elnökeként három iskola pedagógusainak, alkalmazottainak intézi az ügyeit. Kép és szöveg: BOJTOS JANOS FELEJTHETETLEN PILLANATOK Koleszár Gábor a kongresszuson szerzett élményeiről beszél Foto: Bucsay Lajos Kedves vendéget hívtunk meg iskolánkba. Koleszár Gábor elvtársat, a CSKP XV. kongresszusának küldöttét, akit a CSKP KB póttagjává választottak. A pionírszervezet nevében Horváth Éva köszöntötte Koleszár Gábort, majd a csapattanács tiszteletbeli tagjává avatta. Pionírkendőt kötött a nyakába. A pillanat megható volt és Koleszár elvtárs jóvoltából így került a bélyi iskola krónikájába: „Mindig szeretettel fogok visszaemlékezni szíves meghívásukra és fogadtatásukra. Életem egyik legszebb pillanata volt, amikor a pionírszervezet tiszteletbeli tagjává avattak. Az ünnepélyes és megható pillanatok után Koleszár Gábor a CSKP XV. kongresszusán szerzett tapasztalatairól, benyomásairól beszél. A tanulók feszült figyelemmel hallgatták az előadását. Felejthetetlen élményt jelentett számukra a kongresszusi küldöttigazolvóny megtekintése. Koleszár Gábor számára is az volt a legmeghatóbb és legfelejthetetlenebb pillanat, amikor a SZISZ-tagok és a pionírok a kongresszust köszöntötték. A küldöttek nagy szeretettel várták és fogadták a fiatalokat. A percekig tartó vastaps az ifjúság iránt érzett szereteted gondoskodást és felelősséget fejezte ki. Koleszár Gábor arról is beszélt, hogy a kongresszuson elfogadott határozatokat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha valamennyien összefogunk és munkahelyünkön tudásunk legjavát adjuk. A XIV. kongresszustól eltelt idő megfelelő biztosíték ahhoz, hogy az előttünk álló még igényesebb feladatokat is sikeresen teljesítjük. Iskolánk tanulói végül megfogadták, hogy szorgalmasabb tanulással ők is mindent megtesznek azért, hogy a XV. kongresszus határozatai következetesen megvalósuljanak. MAG GYULA
