A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-01-13 / 2. szám
MADÁCH-RELIKVIÁK KÖZÖTT Világviszonylatban is egyedülálló Madách-gyűjteménnyel gyarapodott a győri Xantus János Múzeum. A páratlan gazdag anyag Szabó József irodalomtörténész ajándéka, aki ötven évig gyűjtötte a ritka relikviákat. „Madách Imre volt az érettségi tételem — mondja — tízévesen kezdtem el a gyűjtést s még ma sem fejeztem be.“ öt évtized kutató- és gyűjtőmunkájának eredménye: 6000 tárgy, mindaz, amit Madách irt és róla írtak, könyvek, tanulmányok, újságcikkek, képzőművészeti alkotások, színházi plakátok, oklevelek — felbecsülhetetlen értékű anyag; ennek most csak egy része látható a győri múzeum kiállításán. Az első vitrin a költő őseit mutatja be. A Madóchok közül került ki Thököly legendás kuruc generálisa, s Madách Sándornak hívták azt a híres ügyvédet (a költő nagyapját), aki a fejével játszva is elvállalta a Martinovics-per vádlottainak védelmét. Madách Imre által festett arcképét ott láthatjuk Zrínyi Miklós portréjának társaságában; ó ugyancsak a költő egyik őse volt. A következő tárlóban Csesztve látképe fogad. Csesztve... Itt lakott a költő feleségével, Fráter Erzsébettel. Innen járt be a vármegyeházára — a visszaemlékezek szerint — sovány, gyenge lovak húzták, megyeszerte ismert, kopott kocsiján. Még állnak a falak, amelyek közt Madách a Bach-korszakban Kossuth titkárát, Rákóczi Jánost rejtegette, még áll az épület, ahonnan a költőt e rejtegetésért elhurcolták a pozsonyi vízikaszárnyába. Madách fellobbanó és kihunyt boldogságának. Fráter Erzsébet hűtlenségének, a költő gyötrelmeinek színhelye ez a falu ... S a kép mellett milyen furcsa egymás mellett látni az emberi élet két állomásának: a születésnek és a halálnak „útleveleit", anyakönyvi kivonatait. Mert ezekre is rátalált a relikviák gyűjtője. A megsárgult okiratok szerint Madách Imre 1823. január 21-én született, három héttel azután, hogy Kiskőrösön egy parasztasszony életet adott a magyar nép legnagyobb költőjének, Petőfinek. S a ipásik okirat szerint halálának évszáma: 1864. „Éjjel egy óra tájban még öt szem szőlőt evett — írja az egyik szemtanú — s fél kettőkor a nagymama kezét csókolta, hátra vetette a fejét és meghalt." Október ötödikét mutatta a naptár... Egy újabb tárló oklevelekkel teli. Ogyvédi oklevele mellett a Kisfaludy Társaság 1862-ben kelt oklevele látható: ekkor választotta tagjai közé a költőt. öt év múlva lett a Tudományos Akadémia levelező tagja, az erről tanúskodó pecsétes írás is itt látható. Sok becses könyvritkaságot rejt a következő vitrin, többek között első könyvét, az 1840-ben kiadott Lantvirágokat. Az ember tragédiájának a költő által dedikált példányát 1861-ből. S végül utolsó, töredékben maradt művének, a Tündérálomnak kéziratát. Ezt követik főművének, Az ember tragédiájának fordításai. Észt, örmény, japán, arab, finn és más nyelveken jelent meg a híres drámai költemény, amelyet Madách a sztregovai „oroszlánbarlangban“ 1859 februárjában kezdett írni — állva, mert súlyos mellbetegsége miatt az ülő helyzet, a hajlott testtartás ártalmára volt. A kéziratot „apró cédulákra vázolt jegyzetekből" másolta le, s 1860 március végén készült el vele. Az utolsó vitrin Az ember tragédiájának — és más műveinek — színpadi életéről tudósít. Rendezői példányokat állítottak ki, többek között dr. Németh Antal tanulmányát Madách főművéről; mellette egy rendezői utasításokkal teli kis Madách-kötet látható. Ennek érdekes története van. „Néhány éve Leningrádba utaztam — meséli a gyűjtő — s útközben a tolmács kimutatott a vonat ablakán: arra van Cserepovec. Ebben a faluban a második világháború idején fogolytábort rendeztek be, s a magyar hadifoglyok egy csoportja, köztük Turgonyi Pál (ma a József Attila Színház színésze) és Hajdú Endre (ma nyugdíjas tanár) előadták Az ember tragédiáját. Ez volt az egyetlen olyan előadás, amelyben Évát is férfi játszotta. A szereplők a tárlóban látható könyvecskéből (amelyet Hajdú Endre, az előadás rendezője, egyben Lucifer alakítója a háború viharaiban is megőrzött) egyenként tanulták meg szerepüket." Az ember tragédiája az eltelt évtizedek alatt bejárta a világot. Huszonhat nyelvre fordították le, s az 1883-as budapesti bemutatót követően, külföldön először 1892-ben, Hamburgban került színpadra. Még abban az esztendőben műsorra tűzték Bécsben és Prágában is. (A közönség itt a Marseillaise felcsendülésekor esténként olyan tüntetést rendezett, hogy a harmincegyedik előadás után a rendőrség betiltotta a darabot.) Az érdekes bemutatók között említhetjük az 1937-es hamburgit (Német Antal vendégrendezésében. Farkas Ferenc zenéjével), ahol a náci gauleiter csak úgy engedélyezte az előadást, hogy a falanszter díszleteket ci rí 11 betű s feliratokkal látták el. A dráma-költeményt 1937-ben előadták a párizsi világkiállításon is, s a második világháború után színre került Poznánban, Bécsben, Kassán és Bratislavában (szlovákul) s az észtországi Tartuban, amelynek színtársulata néhány évvel ezelőtt Magyarországon is vendégszerepeit Madách művével. E budapesti előadást hirdető plakátjuk zárja ezt a gazdag és egyedülálló kiállítást. KÁRPÁTI GYÖRGY Tóth Erzsébet (Ira), Boráros Imre (Gracsov) és Lengyel Ferenc (Longin). < ► Szabó Rózsi (Anna Petrovna), Gombos Ilona (Raisza Fjodorovna) és Csendes László (Szerjózsa). (Fotó: G. Bodnár) TlZ NAP SZERELEMÉRT Hogy hogyan lehet egy lehetőséget elszalasztani, azt a „Tíz nap — szerelemért" című V. Konsztantyinov—B. Racer Thália-beli bemutatója példázza a leghitelesebben. V. Konsztantyinov—B. Racer darabjában ugyanis benne van egy igazi, vérbő társadalmi szatíra, de így feloldva, „eloperettesítve" ellangyosodik, amolyan se hús, se hal változatot nyer, vagy inkább ilyenné minősül, s ezen még az időnként bejövő jópofa bemondások sem tudnak emelni. Nem tudhatni, — így utólag már talán felesleges is afölött töprengeni, hiszen kész a produkció — hogy ez a kihagyott lehetőség a dramaturgia, avagy a rendező rovására írandó-e?! Persze nagyon lehetséges, hogy közösen — dramaturgia és rendező — hagyta ki ezt a lehetőséget. Ha így, ha úgy történt, kár érte, mert a „Tíz nap — szerelemért" több lehetett volna, többet adhatott volna a közönségnek. Valahogy a fától nem vették észre az erdőt; valami eltakarta a íkilátást — a szatíra irányába. S maradt a másik irány, amit — úgymond — kedvel a közönség: az operettesítés. S mindez a tíz évvel ezelőtt is már ötlettelenségszámba menő nyitott színpaddal, amelyen az indító tánc igen gicscses és unesztétikus mozgás-kompozíciójával jelezte a téves hangütés erőszakoltságát. (Egy zárójel erejéig hadd kérdezzük meg: miért hiszik azt, hogy a nézők kíváncsiak a beöltöztetett műszaki gárda táncprodukciójára?! Ha ugyan a jelen bemutató expozíciója annak nevezhető . . .) Az igénytelenség rendszerint megbosszulja magát. Most is ez történt. Igazi színházi élmény, igazi szellemi izgalom helyett egy eléggé közepessé átminősített vígjáték közepes rendezését láthattuk, közepes színészi teljesítményekkel! Ráadásul Gracsovot (a tapasztalat és hírnév nélküli ügyvédet) Boráros Imrével a rendező Takáts E- mőd lükegyerekké formáltatta, akinek időnként tátva maradt a szája . .. Nos, ez a hülyegyerek—Gracsov így elfogadhatatlan. Nevetségesnek nevetséges ugyan, de nem hús-vér alak — nagyon papírízű, tehát nem hiteles. S erről sajnos nem Boráros Imre tehet. Gyurkovics Mihály (Brodov, tapasztalt ügyvéd) és Lengyel Ferenc (Longin, hírneves ügyvéd), már jobbon élt a színpadon. A legjobb teljesítményt Tóth Erzsébet (Ira), Gombos Ilona (Raisza Fjodorovna) és Csendes László (Szerjózsa) nyújtotta. Sajnos Tamás Jolán egyébként jó alakítását a helyenként érthetetlen szövegmondás erősen lerontotta. Érthetetlen számunkra, hogy Tamás Jolán, akit kitűnő szavalóként ismerünk, a prózai szövegben ilyen alapvető dolgokat nem tud megoldani. Az előadás díszletét Kopócs Tibor tervezte. Kopócs Tibor eddigi díszleteire a könnyedség, a térhatások jó kihasználása volt a jellemző. Most azonban valahogy nem volt formában. A „Tíz nap — szerelemért" díszlete komorra, nehézkesre sikerült. Nemcsak formájában, színeiben is. S a két „félkubista" stílusú komor „kariatida”, amely a díszlet központi részét foglalta el — hol az ügyvédi irodában, hol a lakószobában, hol az utcán — még az eloperettesített vígjáték hangulatától is elütött. A „Tíz nap — szerelemért” zeneszerzője Dobi Géza; Kmeczkó Mihály szövegeire komponált melódiái épp oly közepesek, mint a szövegek, s mint az egész előadás hangulata. Ezen csupán az emelt valami, hogy a zene élő zene volt — nem magnóról pörgették. A következőkben igényesebb darabot, igényesebb rendezést és tartalmasabb színpadi produkciót várunk a MATESZ Thália Színpadától. Mert sokkol többre képesek, mint amit a „Tíz nap — szerelemérť'-ben nyújtottak. GÁL SÁNDOR
