A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-05-11 / 15. szám
A utóbbi esztendőkben a szlovák drámairodalom több olyan színművel gazdagodott, amely hétköznapi életünk kisebbnagyobb problémáit tárgyalja drámai feszültséggel, és így a témafölvetés valamint a művészi megjelenítés eszközeiben ezek az alkotások nagyon közel állnak a közönséghez. A kortárs drámaírók saját tapasztalataik prizmáján keresztül vizsgálják a különböző emberi és társadalmi problémákat, de egyben elgondolkoztató kritikai véleményt is mondanak a szocialista társadalom jelenének és fejlődésének néhány etikai kérdéséhez. Az ilyen élesszemű, nyíltszavú drámaírók közé tartozik Ján S o I o v i č is, aki minden alkotásában összpontosított figyelemmel s jeles drámaírói készséggel boncolgatja az emberek egymás közötti viszonyait. Solovic látja és tudja, hogy napjainkban az emberi kapcsolatok legösszetettebb kérdését a könnyelműség, a nemtörődömség, oly kor a cinizmusig alacsonyuló képmutatás jelenti. Egyszer fanyar humorral, másszor torz tükörképet rajzolva beszél mindennapi életünk gyakorta tapasztalható hibáiról s az embereknek az erkölcsi törvényekkel nemegyszer bizony homlokegyenest szembenálló vétkeiről. Legújabb drámája: az Ezüst jaguár is ilyen ihletforrásból fogant. Igaz, a drámairodalomban ritkán szokás az úgynevezett diptichek, azaz a folytatásos „színházi regények" írása, Solovič tudatosítva a közelmúltban hasonló sikerrel játszott Meridiánban fölvetett kérdések társadalmi súlyát, mégis vállalkozott erre a nem könnyű művészi feladatra. A „jaguárban“ így a Meridiánban felbukkant problémák, a Benedik-család sorsának további alakulását láthatjuk. A szerző ezúttal arról beszél, hogy a tisztességben megőszült és hirtelen halállal távozott Benedik Tamás kompromisszumokat nem tűrő elvei miként ötvöződtek a mindennapi élet valóságává a fiai, a felesége, a menye s tulajdonképpen mindannyiuk gondolkozásában és tetteiben. Az Ezüst jaguár részben a publicisztikus dráma műfajába tartozik, és bizonyos, hogy azon színpadi produkciók közé tartozik, amelyek a leginkább megfelelnek az elkötelezett s művészileg elmélyült drámaírás korszerű követelményeinek. A színlapnak azon a helyén, ahol az időt és a helyszínt szokták feltüntetni, ezúttal szűkszavúan csupán ennyi áll: történik napjainkban. Amikor a függöny szétnyílik, egy három szoba összkomfortos fővárosi lakásban vagyunk. Ide nősült, itt lakik az elhunyt Benedik Tamás idősebb fia, Hja, aki időközben sikeres építészmérnök lett ugyan, de különböző jellembeli és erkölcsi „botlá sok" továbbra is adódnak életében. Ezúttal például tekintélyes „dohányt" vesz fel azért, hogy kapcsolatai révén lakást ígér Hála mérnöknek. Hja öccse, Miki felderíti az ügyet, „kibeszéli" a család előtt. Heves nézeteltérés kerekedik az ügyből, llját csak apósa, az egykori főpincér védelmezi, aki napró, napra azzal a kérdéssel kel föl, hogy milyen hasznot is hoz számára az új nap?... Az amúgyis feszült helyzetet csak tovább élezi, hogy a.családi botrányt követő napon éppen lljának kellene átvennie a prágai várban Benedik Tamás im memoriam kapott magas állami kitüntetését! A drámai konfliktus lényege így: vajon joga van-e lljának ugyanazzal a kézzel átvenni apja nevében a becsületességért és hősiességért kapott kitüntetést, mellyel előző nap egy szorult helyzetben lévő embertől tekintélyes összegű kenőpénzt is átvett?!... Az Ezüst jaguár — amely egyébként a haszonleső, kispolgári beállítottságú após jólétének szimbóluma — tulajdonképpen így Hja emberi és erkölcsi tűzkeresztségének drámája. Hja figurája olyan modell, amely <önnyűszerrel általánosítható és Solovic nyilván azt is akarja, hogy általánosítsunk. Az idősebb Benedik-fiú most is Ezüst Befejezésképpen csak annyit: kár, hogy a műsorfüzet ezúttal „elhallgatta" a darab fordítójának nevét, mert az Ezüst jaguárt az utóbbi évek egyik legjobban sikerült fordításában játssza a MATESZ! És még valami: érthetetlen, hogy egy bemutató előadás miért zajlik szinte bántóan foghíjas nézőtér előtt?! A hibát, gondolom, elsősorban a közönség sajnálatos közönyében kell keresni, de részben talán a hetekkel előre táblás házat ígérő (és a bemutató előadásokra is érvényes) bérletrendszer is ludas ebben. Érdemes lenne ezen elgondolkozni. (i) (Nagy László felvételei) Indulatos családi perpatvar (Jobbról: Palotás Gabi, Fazekas Imre, Ropog József Dráli Mátyás, Ferenczy Anna és Pöthe István) JÁN SOLOVIČ SZÍNMÜVE A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ SZÍNPADÁN _.,un jellem, amilyennek még főiskolás korában megismertük: újat akaró, de a magánéletében ingatag és önző természetű. Inkább csak „szervezi”, mint építi életét: nem mindig törekszik közhasznú szakmai eredményekre, ám az olcsó egyéni sikereket sosem „téveszti" szem elöl . . . Témafölvetésében minden mondatában őszinte darab az Ezüst jaguár. Az író nem titkolja benne, hogy az effajta önszervező életvitelnek — sajnos — Ropog József, Petrécs Anna és Palotás Gabi az Ezüst jaguárban van még talaja jelen viszonyaink között, de egyben arra is rámutat, hogy az ilyen „sikersorsokkal“ feltétlenül erkölcsi kudarc jár. És ezen a ponton válik a darab mondandója általános érvényűvé. Solovič gördülékenyen építi föl drámáját, dialógusai tárgyilagosak és egyszerűek, bár itt-ott kissé felszínesnek, szétfolyónak tűnnek. A rendezőnek így két lehetősége van. Vagy hisz a szerzőnek és színpadi elképzeléseiben azonosul vele, avagy az Író szerzőtársává szegődik és tovább érleli a darabot. T a k á t s Ernőd, az előadás fiatal rendezője az első megoldást választotta. Rendezői elképzelése alkalmazkodott Ján Solovic elképzeléseihez, a darabot csupán egyhe színházi stilizációval, realista eszközökkel állította színpadra. Gondosan ügyelt a cselekmény különböző, több síkon futó szálainak kibontására és érthetőségére, kihangsúlyozta a színmű erkölcsi-társadalmi mondanivalóját és művészi erejét elsősorban a színészvezetésre összpontosította. Kár, hogy e törekvéseiben kevés segítséget kapott P I a t z n e r Tibortól, az előadás díszleteinek tervezőjétől, akinek csak részben sikerült megvalósítania azt az elképzelését, hogy a nézőben „zárt", kispolgári fülledtséget árasztó lakás érzetét keltse a mindenben pénzt látó főpincér após otthona. Az előadás díszlete ehhez egyszerűen túlságosan nyílt és üres volt, bár az is lehet, hogy ebben a Szakszervezetek Háza színpadának méretei is közrejátszottak, melyek tudvalévőén nem a legalkalmasabbak kamaradarabok bemutatására. Elismeréssel szólhatunk viszont Balogh Ági jelmezeiről, melyek nemcsak öltöztettek, d karakterformáló jelleggel is bírtak. Sajnos, ezúttal a színészek többségének játéka sem haladta meg az átlagos szintet. E megállapít'-s alól talán csak Ferenczy Anna és Jráfi Mátyás játéka jelent kivételt. Az őzv. Benedikné szerepét alakító Ferenczy Anna már a Meridiánban figyelemre méltó alakítást nyújtott. Most tovább tudta gazdagítani ennek az önfeláldozó asszonynak jellemét: egy végtelenül jószívű és szerető, de következetes és igazságos édesanyát elevenít meg a színpadon, akinek egyetlen pillanatra sem mindegy fiai sorsának alakulása. D r á f i Mátyás Hála mérnök szerepében ismét bebizonyította, hogy nincs kis szerep, csupán jó és rossz alakítás létezik. Teljes mértékben élt — és azonosult — a figura adta lehetőségekkel, s remekül megjátszotta a szorult helyzetben minden áldozatot vállaló férfit. Ropog József lljája kissé egysíkú, merev, helyenként túlzottan drámai alakítás. Pőthe István Miki szerepében túlságosan harsány és sedre fiatalember, nehezen tudjuk elhinni, hogy tetteit belső meggyőződés fűti. Az előadás további szerepeit Palotás Gabi, Petrécs Anna, Varsányi Mari és Fazekas Imre alakítják — az újszerűségre való törekedés helyett, többnyire rutinos színészi eszközökkel. jaguár Hála mérnök és a fürge eszű apás párbeszéde (Dráli Mátyás és Fazekas Imre) 23
