A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-04-20 / 13. szám
Modem vagy dilettáns? A Hét rövid idő alatt négy írást közölt tőlem, négy könyvkritikát. Ügy látom, elérkezett az ideje, hogy levessem a kritikusi álcát, és bemutatkozzam. Az olvasót is érdekli bizonyára a szigorú hang gazdája, s kíváncsi néhány rövidre fogott bírálat közös gyökerére is. S elmondom majd azt is, ami eddigi véleményeimből hiányzik, jelesül: hogyan viszonyulnak a vizsgálat alá vett verseskönyvek egymáshoz, milyen kulcs szerint csoportosítottam őket. Bizonyára egyetért mindenki velem abban, hogy korszerűség nélkül nincs mai művészet. De hát minek a foglalata ez a fogalom? Egyelőre megismétlem negatív meghatározásaimat. A korszerűség nem egyszerűsítés s nem bonyolítás. Tehát nem írásmodor, nem mesterségbeli fogás. Több ezeknél. Eliot lírájának bonyolultsága vagy (közelebbi példára kerítve sort) Juhász Ferenc polifónikus versei mögött személyiség áll. Erdélyi József vagy Sinka István egyszerűsége — magatartás vagy ha úgy tetszik világnézet. Az egyszerűség vagy bonyolultság nem mértékhatárolója a művészetnek. Nemegy világirodalmi példát idézhetnék a nehezen érthető és rangos művekre, s talán kár. is említenem, hány szélhámos rontotta meg az egyszerűség tekintélyét. A költészet útjai kiszámíthatatlanok. A 3?IX. század közepén Petőfi egyszerűsége volt a haladó a homályos agyú szalonköltők ellenében. Félszázad múlva pedig a nehezen érthető Ady versei voltak korszerűek az egyszerűséghez mint stílushoz ragaszkodó Szabolcska Mihállyal szemben. Példák akadnak mindkét esetre garmadával. Mi hát a korszerűség, milyen meghatározói vannak? Mielőtt erről írnék, megismétlek egy közismert meghatározást. A művészetek köre voltaképpen a társadalmi ember valósága. A művészet tehát eredetében is hatásában is társadalmi. Nemcsak Ady és József Attila lírája, hanem (közvetetten) Babitsé vagy Szabó Lőrincé is. A korszerűség (a társadalom mozgásához hasonlóan) proteuszi jelenség, s nem választható el az alkotó embertől, az újító egyéniségtől. Korszerű magatartás viszont nincs esztétikai tájékozottság, társadalomtudományi ismeretek, a természettudomány és a technika jelenségeinek megértése nélkül. Aki mindezeknek birtokában van, már modern művész? Korántsem! A valóság képének művészi megformálásához ötletes tehetség kell. Az alkotáshoz elmélyült műgond. S hogy ne feledjem: széles, mélyreható és hiteles valóságismeret. Ez utóbbi (tartalmi jellegű) követelmények közül emelek ki egyet. Van-e fiataljaink verseiben valóságismeret? S ha igen: van-e mélysége, kiterjedése, hitele. A kérdés kifejtése több papírt kíván, mint amennyit ilyen rövid dolgozatra kapok, ezért csak szűkén mérem a szót. Szitási bonyolításai és Zirig egyszerűsítései mögött ugyanaz a fölszínes, kis világot ismerő, általánosságokkal viaskodó tudás áll, Zirig parasztportréi egyszerűsítenek, ö a harangtorony izmus' költője. Világból kimúló öregeket ír meg, érzelgős szerelmi pásztorórákat (ahol a vers már csöpög az érzelmektől gyorsan betold egy „modern“ képet), az ő vonata bizony a régi, döcögő csallóközi vicinális, az időnek és költészetnek, neadjisten!, nem tud nyomába szegődni. A versnek kelléke az érzelem, de nem az érzelgősség! Ez utóbbi saját érzelmeiket nem ismerő költők gyöngesége. Hiteltelen és hamis. Szitási meg (aki büszke csallóközi honosságára) csak azt látja a tájból, amit bárki utazó rövid másfél óra alatt észrevehet: fűzfákat, varjakat, pocsolyákat és parasztembereket. Ezt a néhány képet váltogatja, gyötri, nyűvi, bonyolítja s közben a költői képek törvényeiről hamis fogalmai vannak. Kulcsár jobban vonzódik az irodalomhoz és ábrándokhoz mint a valósághoz. Feminin líra az övé. Az életet bájossá festett formákban ábrázolja. Verseiben viszont az időn és téren kívülre helyezett világ valóságos tartalmakkal dús. Ezért igazságtalanság volna idilljeit menekülésnek vagy hamis világteremtésének neveznünk. Az impresszionisztikus helyzeteket festő, mesés alakokat (királylány) ezüst színpadra idéző verseket a költő harmónia és boldogságkeresésének kifejezéseként látom. Szitási és Zirig több mint egy évtizede írnak verset. Első könyveik azt mutatják, hogy — sajnos! — a poétikai ábécét sem tudják kielégítően. Hol egy "képzavar, hol egy súlyos magyartalanság, hol egy suta rímelésű versszakasz állít meg az olvasásban. Kulcsár ismeri a formát, jól használja, bár néha-néha látni a költő keserves igyekezetét, hogy ügyes legyen a zsákfutásban, (pl. jégvigyor — megszidol). Kulcsárt az irodalmiaskodás fenyegeti (emberhalál; messzi, rongyos hangszer; részeg boldog remény), sokhelyütt látszik a műgond hiánya (grammatikailag helytelen mondatok: képzavarok). Tóth László sokat átmentett második kötetébe induláskori verseinek bátorságából, merész képeiből. De verseiben olykor túl erősek az idegen hangok (Csoóri Sándoré vagy éppen Juhász Ferencé). Teljességet ostromló verseihez mégis jó alapokat rakott. A bevezetőben megígértem, hogy fölfedem az arcom. Ügy érzem, ennek itt az ideje. A négy könyvrecenzió megjelenése után ugyanis sokan érdeklődtek affelől, miért haragszom én a megbírált költőkre. Elált a szavam. Nem, nem haragszom én egyikükre sem — mondtam akadozva —, éppen ezért szólok velük egyenesen. Jóllehet elismerem bírálataimnak furcsaságát. Tudom ugyanis, az olvasó más modorhoz szokott hozzá: „X könyvében vannak még hibák, de reméljük, idővel levetkezi őket. Végül elmondhatjuk, hogy újabb könyvvel gyarapodott a csehszlovákiai magyar irodalom.“ Ilyen szöveg elolvasása után megkeseredik a nyál a számban. Bírálataim (aki olvasta őket, tudja) keretből és a tanáros (rövid) elemzésekből álltak. Ügy éreztem, a személyes hang és a stilisztikai próbaszúrások valamiképpen kiegészítik egymást. Az aranypróbák során kiderült, hogy Zirig és Szitási bizony rezet tett az asztalunkra. S egyesek szerint ezt nem szabad lett volna elmondanom. Mert hát kicsiny irodalom a miénk... S következtek ezután a csehszlovákiai magyar izmus (azaz a harangtoronyizmus) sokszor hallott érvei. Kulcsár versei kiállták ugyan az aranypróbát, de kiderült közben, hogy a sárga fémben van réz és bronz is. Tóth és Kulcsár hibáit és esetlenségeit alkotó követte el. A lónak négy lába van ... Végül az Esztétikai Lexikon egyik szócikkének befejezését iktatom ide. Eszerint a műkedvelő tevékenységnek sok jó oldala van. Szaporítja a fogékony műélvezők számát, s hasznos elfoglaltságot nyújt a kezéteszét így foglalkoztatónak. Ellenben e pozitív tendenciák csak addig érvényesülnek a dilettáns tevékenységben, ameddig ez nem tetszeleg azzal, hogy termékei a valódi művészeti alkotásokkal egyenértékűek: mihelyt ugyanis a dilettáns tevékenység művészetté akar válni vagy annak akar látszani, ez a műkedvelőt az élettől és művészettől egyaránt eltávolítja. Ehhez még annyit: jobb jó dilettánsnak lenni, mint rossz alkotónak. VARGA IMRE BÄBI TIBOR Heterogén versek KAROSSZEK ölébe vett a karosszék, dajkált és ringatott, mint egykor anyám térde, s míg álmokat sodort felém a csend, én is lágy hullámkörein hajóztam egy távoli part csábító, sima öble felé. Oly hosszú, mégis oly rövid volt az út: messze álmaim partján kötöttem ki, s akkor — megreccsent, eltörött a — karosszek lába. LAKOMA ESŐ ELŐTT A táj fölött kedvetlen ég borong; olykor felhőin általtörve fölsüt mégis a suta napkorong, s fény hull a szomjas — krumpliföldre. Hullj csak, hullj, te riadtan repdeső napfény, de inkább azt kívánom, hulljon helyetted csöndes jó eső, s növesszen még a krumpliszáron. Bár tudom én, oh, jól tudom: kenyér az ember teste, s bor a vére, egy sóhajt korcs gumónk is csak megér, mivel a búza s bor testvére. Asztal, ó asztal! fehér abrosszal terítve kínálja felém a rakott tálat, súlyos kancsóban, telt pohárban a hús italt, és a tányér körbefutó, mintás rajza a rét s a kert virágait juttatja eszembe. Porhanyós puha rög, barázdák terményeit ízleli szám; villan a villa s a szelíd kés ezüstje a tányérnak ütődve csilingel, mintha őserdei vadnak szólna: Lásdd, én vagyok itt a szelíd Hiedelem. Csitulj szél, borús ég borús maradsz, míg leesik az úr kegyelme. Kenyérhez, borhoz kell a sült malac, a sületlen meg krumplit enne. Nem akar esni, s eget, felleget nem pótol öntözőcsatorna. Búsul a jámbor és a gaz nevet, hogy mi lenne, ha az se volna.
