A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-04-20 / 13. szám
Černý hivatalnok kormánya a szociáldemokrata jobboldallal teljes egyetértésben nyílt, frontális támadást indított a marxista baloldal és az egész forradalmi munkásmozgalom ellen. A burzsoá sajtó nem válogatott az eszközökben. Vad uszításba kezdett. A burzsoá hatalom pedig megszigorította a cenzúrát, elkobozta a baloldali sajtót, betiltotta a gyűléseket, üldözte, zaklatta a munkásfunkcionáriusokat. Ján Černý kormánya gazdasági téren is támadott. Felemelte az alapvető közszükségleti cikkek, a cukor és a liszt árát. S mindezeken túl a forradalmi munkásmozgalom és a baloldal ellen irányult a szociáldemokrata jobboldalnak 1920. november 27 — 29-én megtartott XIII. kongresszusa, amely a szovjetellenes uszítások és a baloldal elleni kirohanások jegyében folyt le. A jobboldalnak, ez az újabb támadása a munkásosztály határozott ellenállásába ütközött. A támadással szemben tüntetésekkel és tiltakozó sztrájkokkal védekezett. A döntő összecsapásig kiélezett helyzetben a baloldalnak az róható fel, hogy képtelen volt a hatalmas tömegmozgalmat átfogni és egységes ellenállásra mozgósítani. Belső kérdésekre, a pórt vagyonával kapcsolatos jogi kérdésekre összpontosította figyelmét. A burzsoá bíróság ugyanis a jobboldalnak ítélte oda a pártvagyont (Népház, nyomda), amelyet a szakadáskor a baloldal vett át. 1920. december 9-én a kormány utasította a rendőrséget és a csendórséget a Népház megszállására. Ez nem ment könnyen. A munkások a végsőkig ellenálltak. Véres verekedés, majd a túlerővel szembeni vereség lett a nagy összecsapás következménye. A burzsoá hatalom segítségével a jobboldaliak újra „bevonulhattak" a Népházba. Erre fel a baloldal vezetői az egész köztársaság területére kiterjedő sztrájkot hirdettek. A felhívásra 1 millió ipari és mezőgazdasági munkás lépett sztrájkba. Prágában a munkásmenetek egészen a parlamentig hatoltak, ahol a hatalom a tömegbe lövetett. A smíchovi Ringhoffer-gyár előtt is összetűzés történt a rendőrséggel. A sztrájkoló proletártömegek nagy forradalmi erőt jelentettek. Szerte az országban tömegesen alakultak meg a forradalmi bizottságok, a munkás- és üzemi tanácsok. Számos ipari központban kezdték meg a régóta ígért szocializálást. Ellenőrzésük alá vették a gyárakat és az üzemeket, megszállták a hivatalokat, pályaudvarokat, postákat és kastélyokat. Szlovákia több helyén a mezőgazdasági proletariátus elfoglalta a nagybirtokokat. Néhol a sztrájk a hatalomért vívott harcba csapott át. Oslavanyban a munkásság kezébe vette a hatalmat. Ha átmeneti időre is, de Hodonínban, Vrútkyban, o Gelnice völgyében és másutt ugyanez történt. Mostban a nagy munkástüntetésnek borzalmas vérontás lett a következménye a burzsoá államhatalom részéről. Az összetűzés során nyolc munkás életét vesztette. Az egész országra kiterjedő sztrájkharchoz csatlakoztak az ostravai lengyel, a szlovákiai magyar és ukrán proletárok. Vrábleban a hatalom szintén belelövetett a munkásokba. A brutális összetűzés következtében 13 munkás életét vesztette. December 15-én a sztrájkolok ellenállását a döntő jelentőségű sztrájkterületen letörték. Tömeges letartóztatásokat rendeltek el. A kíméletlen terror mindenekelőtt a forradalmi bizottságokat, a munkás- és üzemi tanácsok tagjait sújtotta. Több mint háromezer forradalmárt vetettek börtönbe. Itt jegyezzük meg, hogy Brezany községben ötször alakítottak sztrájkbizottságot. Tagjait mind az öt esetben letartóztatták. Hatodszor már a letartóztatott férfiak asszonyaiból alakult sztrájkbizottság. A baloldal vezetői december 15-én elhatározták, hogy beszüntetik a sztrájkot. A következő kiáltvánnyal fordultak a munkássághoz: „Nem tör meg bennünket a rendkívüli állapot vagy a statárium, sem a vagyonelkobzások vagy újságjaink beszüntetése, de még a perek, sőt a fegyház sem. Ha majd egyszer elérkezik a győzelem napja, mindaz, amit a múlt héten átéltünk, életünk egyik legszebb, legszentebb emléke lesz ... A jövő a forradalmi munkásmozgalomé a Csehszlovák Köztársaságban! Osztályöntudatos munkások, akik még különböző pártokba vagytok beszervezve, egyesüljetek! Valamennyi nemzet proletárjai, egyesüljetek! örök dicsőség az elesettek emlékének! Éljen a Harmadik Internacionálé!" Befejezésül még el kell mondanunk, hogy a baloldal gyengesége legszembetűnőbben a decemberi általános sztrájkban mutatkozott meg. Nem tartotta szigorúan kezében a sztrájk irányítását. így a heves tüntetésekbe átcsapó munkabeszüntetések a köztársaság egyes részeiben nem egyszerre zajlottak le. S ez a helyzet a burzsoá hatalomnak kedvezett, gyorsabban és eredményesebben, sót brutólisabban beavatkozhatott. Az említett hibák ellenére a dolgozók számára komoly lecke és iskola volt a decemberi sztrájk. A forradalmi öntudatraébredésnek a továbbiakban rendkívül erős ösztönzője lett. Az általános sztrájk letörése, vagyis a vereség leleplezte a szociáldemokrata párt jobboldali vezetőinek árulását. Az öntudatos munkások szerte az országban felismerték Masaryk köztársasági elnök szerepét és a burzsoá demokrácia lényegét. Felismerték azt, hogy a burzsoá hatalom képviselői csupán addig fecsegnek humanizmusról, szabadságról, demokráciáról, amíg a dolgozók nem emelik fel szavukat az elnyomás, a kizsákmányolás ellen. A decemberi sztrájk leverése felismertette a munkásosztály legkövetkezetesebb és legöntudatosabb fiaival, hogy ha a munkások, a dolgozók türelmüket vesztve szembeszegülnek a hatalommal, az szuronyokkal, gumibotokkal és élesre töltött fegyverekkel ront rájuk. Milliók számára vált tehát világossá a decemberi sztrájk napjaiban, hogy a burzsoá demokrácia csupán látszat demokrácia, a burzsoá hatalom diktatúrája. Mindezeken túl azonban a decemberi sztrájk legnagyobb tanulsága az volt, hogy a burzsoáziát lehetetlen legyőzni új, forradalmi párt nélkül. Mindjárt a húszas évek első esztendejében a baloldali erők számára ilyen párt megalakítása lett a legsürgősebb feladat. Jancsek úr rámszabadított két csendőrt, valami hazugsággal. Egyenesen a házamhoz jöttek. Egyikük olyat talált szólni, mire én nagyon begerjedtem és úgy istenigazából elengedtem a kezem. Éppen fültövön találtam a szerencsétlent, aki a konyhaajtóból egészen a kiskapuig csúszott, pedig se sár, se jég nem volt az udvaron . . . Azt követően tört ki aztán az az emlékezetes nagy verekedés köztünk sztrájkolok meg a csendőrség között. Balia Istvánt megszúrták. szegény Gádor Pistát is alaposan helyben hagyták. Nekem az orrom csapták szét a puskával, meg a fejem szakították be hét helyen. Igaz, közülük is hempergőztek néhányon, dehát az már vele járt . . . Akkor Köpencei József ellen elfogatási parancsot adtak ki, miközben ő Zselizre szökött és beszegődött cselédnek. Távolléte alatt 16 hónapi szabadságvesztésre és 1600 korona pénzbírságra ítélték, amit soha nem ült le s nem fizetett Ki. Ugyanis a zselizi csendőrparancsnok — ki tudja miért — nem jelentette a hatóságoknak, hogy Zselizen tartózkodik, csak egyszer, mikor összetalálkoztak az utcán, csendesen megjegyezte a foga közt, hogy most már nyughasson a bőrében, különben vele gyűlik meg a baja. — Dehogy nyughattam. Nem bírtam elviselni az igazságtalanságot, s elnézni, miként nullázzák ki a cselédséget. Közben a majorban megválasztottak bizalminak. Hogy rászolgáljak a bizalmukra, harmincháromban sztrájkot szerveztem, ami árulás folytán megbukott. Elkeseredésemben az eget tudtam volna leszakítani. Ha felér addig a kezem, tán meg is teszem — mondja Jóska bácsi elmosolyodva képtelen állításán. — Harminchatban kötöttük meg az első kollektív szerződést. Aláírta a cselédség meg az intéző, de az uraság nem tartotta be: félév eltelte után a túlórákért járó bért nem fizette ki. Lett nagy felbolydulás. Következményeként az Oroszkai Cukorgyár Részvénytársaság birtokain dolgozó 2500 kommenciós cseléd egyszerre szüntette be a munkát. Éppen aratás előtt. Javában ért a gabona, veszély fenyegette a termést. Sajnos a cseládség álláspontja nem volt egységes. Sokan megijedtek a csendőrségtől meg a kilátásba helyezett elbocsájtásoktól — szétszéledtek, s a túlórákért járó 750 korona helyett felvették a beígért 135 koronát. Én nem vettem át a pénzt az intézőtől. A csendőrparancsnok elé kerültem. Dühöngött, fenyegetett. Én meg azt találtam neki mondani, hogy nekem nincs veszteni valóm, s ha nem hagy békén, hát én úgy megverem, hogy többet nem eszik kenyeret!. .. Másnap az intézőtől megkaptam a 750 koronát, a jogos béremet, mire a cselédtársaim árulónak tartottak és úgy néztek rám, mint a rühes kutyára. Pedig hát ők voltak a gyáva, beszari alakok, aki beérték a morzsával is . .. Mikor Horthy Magyarországához csatoltak, összesen kilencszer vittek be a kakastollasok az őrsre. Kilencszer vallattak s vertek meg cefetül. El kellett tűrnöm, pedig külön-külön mindannyiukat felaprítottam volna, mint a tűzifát,.. Köpencei József 1942-ben a jobb kezére és lábára megrokkant — a nyíri gazdaságba került raktárosnak. Front alatt hét katonaszökevényt rejtegetett. A felesége annyit főzött — mert Jóska bácsi közben, 1933-ban megnősült —, hogy mind elé tudott tenni ételt az asztalra. — Rejtegettem, szegényeket, pedig utólag már tudom, hogy nem volt éppen veszélytelen vállalkozás. Dehát életemben úgy megszoktam én a veszélyeket, hogy észre sem vettem. Mindig figyelmen kívül hagytam a körülményeket és azt tettem, amit az emberségem diktált... — Hogy alakult sorsa a felszabadulás után? — Hát nem éppen úgy, mint ahogy elképzeltem. Mindazért, amit cselekedtem életemben, mást vártam ... Én — aki örökké perben álltam a világgal, s akit százszor megaláztak és megvertek az elveimért — hat jelentkezési ívet töltöttem ki. Igen, hatszor jelentkeztem a pártba, de nem kellettem azonnal, a felszabadulás után. Csak jóval később, amikor már majdnem megrendült a hitem és az önbizalmam . . . Szinte újjászülettem, amikor ismét kaptam pártfeladatot és tehettem a dolgom. Tettem is emelt fővel, lelkesen .. . Befejezésül?. . . Mit is mondhatnék befejezésül? ... A haragom már régen elszállt. Feloldódott bennem minden ellentmondás és szorongás. Szép megértésben és békességben élek a feleségemmel, aki mindig és mindenben hűségesen kitartott mellettem, pedig nem volt könnyű. Van saját „kockaházam", kertem, fiam, lányom, s négy unokám. A nyugdíjom 1600 korona, a feleségemé 679. Nincs bennem harag, s panaszom sincs: örülük mindannak, amit magam körül látok. A nagy „verekedések" közepette ilyen világról álmodoztam, igen, ilyenről, melyben megaláztatás nélkül, emberhez méltón élhet minden volt kommenciós cseléd gyereke és unokája. LOVICSEK BÉLA
