A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-04-13 / 12. szám

számomra a reggel. Havat és vadítóan ragyogó napsütést, hosszú erdei sétákat. Egy éjjelen át röpítették a távolba a csattogó vonatkerekek, s én tudtam, hogy a Tátrában még fehér köntösében köszönt majd rám a reggel.

Régen hullott ennyi hó a Tátrában, mint ezen a télen. Télen? Ottjáftamkor tavasz volt már a javából, a szélvédett helyeken mégis térdig süppedtem a frissen hullott porhóba, a hőmérő higanyszálát pedig csak a tűző napsugarak tudták fagypont fölé kergetni.

Poprádon szinte már csak karnyújtásnyira érzi az ember az illatos fenyőerdőik és a hósipkás hegyek közelségét. Az állomásépület túlsó oldaláról induló, helyi érdekű vasút piros vagonjai mégis hosszú percékig kanyarognak a keskeny vágányokon, amíg a Magas- Tótra szívébe: Starý Smokovecre (Ô- tótrafüredre) érkezik.

Bármerre is pillantsz, itt már csak erdőt és hófödte sziklacsúcsokat látsz.

Az üzletekben élénk forgalom, a sétányokon sokaság, a főút mentén elhelyezett padokon pedig a tavaszi szabadságukat élvező turisták s az üdülőházak vendégeinek százai napoznak. Legföljebb azonban csak a márciusi napsütés fagyűző sugarainak langyos simogatásót élvezik, mert a zajos főúton az autóbuszok, a teher- és személygépkocsik szüntelen sora kígyózik... S az ember szinte megdöbben: hová lett a Tótra semmitől sem zavart, csöndes nyugalma és ipari szennyeződéstől mentes, tiszta levegője?!

Itt a tavasz, s figyelmünk újra a természet, az erdők ezerarcú világa felé fordul. Az erdőknek döntő szerepük van az ember egészségének megőrzéséberj a megfelelő életkörnyezet kialakításában. Napjainkban azonban a madárfüttyöt erdő már nemcsak gyantaiilattal keveredő ózondús levegőt, a hegyi patakok játékos csörgedezését, az őzek és szarvasok zavartalan birodalmát, a méltóságteljes bólogató bükkösök,- büszke tortású ezüstfenyők és illatos borókák gondtalan világát... hanem — az erdészek és a természetbarátok számára — legalább ennyi komoly problémát is jelent. Itt, a Tátrában éppen úgy, mint a Kis-kórpátoknak a Duna-menti síkság fölé magasodó első, szelíd lankáin. Sőt, a Tátrában napról napra sürgetőbbé váló gond ez! Annál is inkább, hogy hazánk egyetlen óriáshegységének mintegy 51 ezer hektárnyi területét röviddel a munkásosztály februári győzelme után — 1948. december 18-ón — nemzeti parkká nyilvánították.

Aki esetleg azóta nem járt a Magas-Tátrában, ma már aligha ismerné meg a hegyóriások lábánál épült üdülőközpontok városias jellegét, csodálattal szemlélné az új szállodákat, szolgáltatási házakat és sportlétesítményeket. E gyors fejlődésnek — számtalan pozitívuma mellett — ellenben káros hatása is van hazánk egyetlen nemzeti parkjára, pontosabban a Tátra e-Pillanatkép a nagy látogatottságnak örvendő Tátrai Múzeumból

Sokféle reggel akad az ember életében.

Olykor hűvös, máskor napsugarasan derűs; olykor esős, máskor verőfényesen tiszta, szép reggel. És olykor fehér reggelék is adódnak. Ilyenkor hó ragyog a háztetőkön, o fák ágain, a mezőkön és az erdők gyalogösvényein. Hó ropog a talpad alatt és a gépkocsik kerekeinek nyomában.

Mindig szép reggelt jelent számomra, ha útra készülök. Akkor is, ha már előre is pontosan tudom: hová visz utam; és akkor is, ha csupán bizonytalanul sejtem célomat, akár az erdő sűrűjébe illanó napsugár.

. ... Aznap pontoson tudtam, mit hoz