A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-04-13 / 12. szám
Falusi küldöttség érkezik a lanisch-tele vendéglőhöz, vagyis a párthelyiséghez tette elő. Žilina központból egymás után indultak a vonatok az önkéntes kommunistákkal, akik Kirgiziában segítettek házakat, gyárakat építeni és a mezőgazdaságot átalakítani. Városunk 33 tagú kivándorló csoportját Alföldy Károly szervezte. Közben itthon egyre érzékenyebben éreztette hatását a gazdasági válság, a mezőgazdasági zsellérek a pártnál kerestek és találtak védelmet a kollektív szerződések érvényesítése során. 1936-ban Madridban kellett védeni Prágát. Városunkból öt kommunista indult Spanyolországba. Mikor a fasizmus előretörése Európát a háború szélére sodorta, Dél-Szlovákia kommunistái Tornácon tömeggyűlésen tüntettek a köztársaság megvédése mellett. Major István a lanisch-féle vendéglő és Szabó István elvtársak országos szintű találkozón vitatták meg a dolgozókkal a várható eseményeket és a tennivalókat. A megszállás éveiben a kommunisták nem hajtottak fejet, Érsekújvár központtal nyolc járásra kiterjedő illegális szervezet alakult, amely leleplezte a fasiszták igazi szándékait. 1940-ben a kommunisták kapcsolatot teremtettek Budapesttel, és vörös segély címén támogatták a bebörtönzött társaik családját. Az Oszwald Ferenc által irányított mozgalmat a hatalom pribékjei 1940- ben felszámolták. A bíróság bőkezűen osztogatta a börtönéveket. A háború, az ellátási nehézségek és a város bombázása megviselték a lakosságot. De a mérhetetlen szenvedést felejtette 1945 csodálatos tavasza. Felépült a megrongált gyár, és a népgazdasági tervek alapján szerepe is megváltozott. A volt CIKTA 1950-től mint Elektrosvit n. v. világítótesteket és hűtőszekrényeket gyárt. GÁBRIS JÓZSEF DUNÁN INNEN FÜZFAERDŐ Nap mint nap számos levél érkezik a szerkesztőségbe. Valamennyit iktatjuk, elolvassuk, megőrizzük. S egyikkel-másikkal külön is foglalkozunk. így volt azzal a levéllel is, amelyből most idézek: . Kérem a Tisztelt Szerkesztőséget, ha módjukban áll, látogassanak meg minket. Most készülünk egy műsoros délutánt tartani. A műsorban intézetünk lakói lépnek lel. Szeretném ha önök is látnák, hogyan élnek, hogyan szórakoznak a nyolcvanévesek. Látogatásukkal örömöt hoznának nemcsak az én, de sok-sok társam életébe is, amiért sokáig és hálával emlegetnénk Önöket. Remélem meghívásomat nem utasítják vissza, amit előre is nagyon szépen köszönök. Tisztelettel Dubán Zsófia a bősi szociális otthon lakója A Csallóköz kanyargós útjain, Gabčíkovo (Bős) irányába igyekszem. Dél felé jár az idő. Koratavaszi napfényben fürdik a falu, amikor megérkezem. Tárt kapuival, parkjának meghitt csendjével, ablakaiban viruló számtalan virággal kedvesen hívogat, belépésre biztat a szociális otthon. Ebédidő van. Kihaltak a folyosók, még az igazgatói iroda is üres. Így legalább alaposan szemügyre vehetem a környezetet. Különböző formájú, ízléses, kovácsoltvas virágtartók függnek a falon. Virágok díszítik a sarkokat és a kiszögelléseket is. Bekukkantok az orvosi rendelőbe. Tisztaság, rideg fénnyel csillognak a műszerek. Mély csendbe merül o majdnem kétszázéves kastély, ahol — mint mondják — annak idején Mório-Terézia is megfordult. Itt született fia, József, a későbbi .kalapos“ király. Merengésemből a felerősödő lárma szakít ki. Elfogyasztották ebédjüket s most szobáikba vonulnak az otthon lakói. Hamarosan megismerkedem Brandt Sándor igazgatóval és Szántó Margit gondozónővel. — Műkedvelő csoportunk tagjai inkább 80, mint 75 évesek — mondja a kedves, szőke ápolónő. — Műsorunkkal már számtalan ember felvidítottunk. Ma, farsangutó lévén, teadélutánt tartunk. Mindjárt kezdődik. A kastély földszinti társalgója megtelt kíváncsi nyugdíjasokkal. A rögtönzött színpadon izgatottan sorakoznak a szereplők. — Még a különben egészsé-, ges mozgékony öregjeink közül sincs itt mindenki — mondja az igazgató, mór a társalgóban. — Sokan influenzások, így a gondozottaknak majdnem a fele ágyban maradt. Még szerencse, hogy orvosunk, Ondrejka doktor, gondos kezelésben részesíti őket. Vasárnap is szolgálatba lép, ha tudja, hogy pénteken súlyos beteget hagyott itt. Halkul a moraj, Domonkos Sándor bácsi harmonikájából felcsendülnek az első akkordok. A következő szereplő szólóénekes, az Eperjesről ide került Bugár bácsi „Tejben fürdik a rózsám, ha fölkel ..." — dalolja. A közönség vele dúdolja a dallamot. Nyolc x-et megért ember szájából mosolyra inger-Dubán Zsófia lően hongzik a nóta befejező sora: .... megölelhetsz, megcsókolhatsz, hogyha szeretsz“. De jön még olyan strófa is, amelynél már mindenki mosolyog: „A bősi öregotthon ki van festve, a bácsik a néniknek udvarolnak..." — s itt kacsint egyet huncutul az énekes, majd újabb dalba fog, amit így fejez be: „Dunán innen fűzfaerdő, hajlik minden ága, azért nincsen párja a nyolcvanéves kislánynak." A levélíró Zsófi néni és Jolán néni Várnai Zseni, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Dénes György egy-egy versét szavalja el. Az előbbi kacagást, a költő szavainak hatására, könnyek követik. Felszakadnak a már-már behegedő sebek. Szót kér a meghitt családi kör utáni vágyódás. Újra fáj az élettórs, a gyermekek elvesztése. Fáj az unokák és nagyszülők közötti távolság. A kerékpár erőtadó hatásáról szóló vidám jelenet azután felszárítja a könnyeket. Mire a seprőtánc következik, már mindenkinek ott sugárzik arcán a derű. Brandl igazgatóval elindulunk, hogy megszemléljük a gazdaságot. Mivel az otthon lakóinak többsége faluról származik, lehetővé teszik számukra, hogy megszokott, mindennapi tevékenységüket itt is folytathassák. Alkalmuk van sertésgondozásra, eldolgozgathatnak a barkácsoló műhelyben, ha pedig a növényeket, a földdel való munkát szeretik, palántát nevelhetnek az üvegházban. Ottjártamkor fogyasztásra kész salátákat láttam a felső polcokon. — Ez is gondozottaink ügyességét, szorgalmát, munkakedvét bizonyítja — mutat a salátafejekre az igazgató. — A dolgozni vágyó nénik számára tollfosztásra alkalmas szobát rendeztünk be. A munka nagyon jó hatással van az emberekre. Alkonyodon, mire búcsút intettem az ódon kastélynak. Bár falait az egyre sűrűsödő köd miatt már nem láttam, de a társalgóból kiszűrődő harmonikaszó nyomomba szegődött. FISTER MAGDA A szerző felvételei így mulatnak a nyolcvanévesek — Megint én táncoljak a seprővel? 15
