A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-23 / 10. szám
Költészetünk arcképcsarnoka HARMADVIRÁGZAS — Fábry Zoltán egyszer s mindenkorra érvényes nevet adott a csehszlovákiai magyar irodalom leghosszabb életű s talán-talán legtermékenyebb korszakának. Hiszen az első virágzás húsz s a másodvirágzás (ha annak lehet nevezni) néhány esztendeje után a harmadvirágzás harmadik évtizedét tapossuk, s ha a kerek harminc évből a csehszlovákiai magyar költészet esetében le is kell számítanunk legalább ötöt, akkor is negyedszázados jubileumot ünnepelhetünk. A kerek évfordulók, a harminc év is, a negyedszázad is, számvetésre ösztönöznek. Honnan indultunk, s hová jutottunk el az elmúlt évtizedek alatt. Az Üj Szó interjúsorozata sok mindenre fényt vetett az említett időszakkal kapcsolatban, egy dolog maradt ki (a műfaj adta lehetőségek követkéz tében) a számvetésből: a művek. Húsz-harminc esztendő nagy idő, az egymást követő fiatalabb korosztályok aligalig emlékeznék már az évtizedekkel ezelőtti' művekre, s valljuk be,- nem is sokat törődtünk velük jó írások, rossz írások a közömbös feledésbe merültek. Átlapoztuk a (negyedszázad folyamán) csehszlovákiai magyar lírikusoktól megjelent versesköteteket s igyekeztünk belőlük kiválasztani a ma is elevennek és jellegzetesnek tűnő verseket. A jelentősebb alkotókat egy-egy • oldalnyi válogatással, illetve néhány új verssel, a többieket s a legjobb fiatal költőket legalább egy-egy verssel kívánjuk közelebb hozni a Hét olvasóihoz. FORBÁTH IMRE (1898-1967) Noha az elmúlt negyedszázadban (legalábbis tudomásunk szerint) Forbáth Imre egyetlen verset sem írt, nemcsak azért kezdjük vele körképünket, mert végülis itt élt és alkotott (ha nem is verseket) a „poétanép ismeretlenje“, hanem legelsősorban azért, mert irodalmunk első virágzásában egyre inkább ő látszik az egyik legmaradandóbb értéknek. „A szépségre vagy formás gondolatok pontos kifejezésére törekvő, nagyszámú mai versírók között végre egy kemény költői temperamentum, a maga nyers egyéniségével, darabos őszinteségével“ — köszönti a „Favágók“ című kötetet 1930-ban(!) Illyés Gyula. „ ... a világháborúk századában élünk, és e századnak, e behemót morbiditásnak, e gyilkos nihilizmusnak költő a leghitelesebb tudója és névadója — vétója és mulasztója. Forbáth Imre költészete e szerep, e tudat egyik legkifejezőbb bizonyító példája. Olvassátok, hogy megtudjátok: kik vagytok és merre mentek .. írta Fábry 1958-ban a gyűjteményes, „Mikor a néma beszélni kezd“ című Forbáth-kötet_ előszavában, Illyés pedig már idézett kritikáját így fejezi be: „Az ő tehetsége emelkedettebb, rneszszebb terjédő haijgra méltó. Olyanra, aminőt itt a Március elsején, Elégia, Utolsó dal, Szürkület, Az erdő kísérteiéi, Hajnali rapszódia (az utolsó két sor nélkül) és a Tél címűekben megütött, hogy csak a hozzám legközelebb állókat említsem a kötetből, melyet én így is a fiatal magyar líra egyik legfigyelemre méltóbb alkotásának tartok.“ Miért hát a Forbáth-költészet „problematikussága“ ? Sas Andor írta róla egyik kötete ürügyén: „ ... ő úgy emelkedik ki az első republika idején a magyar tollforgaíók versköltészetéből, mint a valamikori kelták lakta nyugati vidékek síkságain a menhireknek nevezett kőobeliszkek“. Erről van szó. Forbáth soha nem vállalta a csehszlovákiai magyar költészetben a Petőfi-Arany-Ady-epigonizmust, inkább Prágát választotta, Nezvalékat és a poetizmust, a kommunizmust és az internacionalizmust. Ezért volt „menhirnek nevezett kőobeliszk“ az első köztársaság alatt s ezért volt problematikus Illyés, Nezval, Fábry főhajtása ellenére. Az idő, szerencsére, Forbáthnak dolgozik-. ötvennyolcas válogatására még alig-alig figyelt fei a közvélemény, alig tíz évvel későbbi gyűjteményét á Magvető könyvkiadó adta ki Varga Rózsa válogatásában és előszavával, Bálint Endre illusztrációival, 1600 példányban (A csddaváró). Forbáth helyét- ez a kötet jelölte ki Illyés után másodszor azegyetemes magyar irodalomban, s ma már egyre többen tudják (nálunk is), hogy kicsoda volt Forbáth Imre. LITÁNIA Furcsa dolog az ha az ember fázik Az isten tudja mért Felvetett szemekkel litániázik Az isten tudja mért S ha nincs mit üres bendőjébe rakni Az isten tudja inért A telketekre akar éppen ezzel hatni Az isten tudja mért Nyúzzátok meg tehát verjétek agyon Az isten tudja mért Nem is fáj néki túlságosan nagyon Az isten tudja mért Üssétek fejbe nehéz dorongokkal Az isten tudja mért Mellét, veri és azt gondolja: joggal Az iste'n tudja mért Lakik jobb híján pont a híd alatt Az isten tudja mért Tökmagot eszik és rothadt halat Az isten tudja mért Az embernek bizony fábul van a feje Az isten'tudja mért Szalmával van az színültig tele Az isten tudja mért (1930) LÁTOMÁS Vihar harangok zúgnak, skarlátvörösen ég a horizont, istállókból lovak rohannak, s egy megperzselt farkú kutya rémesen üvölt, hidak kettétörnek óriás robajjal, folyamok szennyes tajtékja zászlókat s hullákat sodor, ősállatok csotvázai a házak rozsdás traverzeikkel, dróthuzalok lógnak, vihartépett óriás pókhálók, porladó iskolapadokon meg szeneseden gyermekek síri csöndben ülnek, képek a sárban, szobrok árkokban fetrengenclc, Apolló homlokát kecske nyalja, az öreg föld álmában beszél vértől részegen, jaj, sárga nyár van újra s a nehéz csillagok alatt békák zenélnek bíbor pocsolyákban, gyom növi be a kerteket, szakállas vén erdők borongnak, s harkálykopácsolás ... a fákon emberek. vadul forgó őrült szemekkel. (1938) UTCASEPRŐ DALA Söpörj, seprő, söpörj, seprők, söpörjetek, por födi az utcát,' el kell söpörnétek! Fekete aszfaltra hull a sár, hull a hó, söpörj, fáradt seprő, kavarj, hókaparó! ' Söpörj, seprő, söpörj, seprők, söpörjetek, szolgák vagyunk, szürkék, mint téli verebek, spprünk ínszakadtig, míg a csuklónk reped, szúz év óta söprűnk, Söpörtünk eleget, söpörj tovább, seprő, seprők, söpörjetek, öreg világ piszkát kell elsöpörnétek! (1935) BIBLIOGRÁFIA: Versek (Bécs, 1922) Vándordal (Érsekújvár, 1923) Favágók (Pozsony, 1930) Panasz és remény (London, 1942) Mikor a néma beszélni kezd — válogatott versek (1958) Eszmék és arcok — tanulmányok (1966) A csodaváró — válogatott versek (Budapest, 1967) 20
