A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-16 / 9. szám
pótban van a tábla (például, ^hogyan végezték el a talajművelést, a vetést, milyen az egyedszáhn, mikorra esedékes a betakarítás stb.). A tapasztalatok azt igazolják, hogy ez a módszer bevált. A Csilizköz valamikor — mezőgazdasági szempontból is — meglehetősen elhanyagolt terület volt, s ha az ember annak nyomait kutatná, milyen körülmények között éltek az emberek annak idején, s főleg mivel foglalkoztak, bizony nagyon elcsodálkozna. Az olyan jövedelmező foglalkozást, mint a nádtermelést, ma itt csupán hírből ismerik. Azt a sokat hallott mondatot, hogy teljesen átalakult a táj képe, itt komolyan kell vermi, mert valóban gyökeresen átalakult minden. A szeszélyesen kanyargó Csi Hz patakot — a Duna rakoncátlan gyermekét — már több éve szabályozták; a mocsarakat, a lápokat lecsapolták. A valamikori legelők helyén szántóföldeket találunk, ahol annak idején marhacsordák taposták a füvet, ott ma búza ring. Tánczos Tibor a Csilizköz elnevezésű szövetkezet üzemi pártbizottságának elnöke — mellesleg a Csilizköz forradalmi hagyományainak és néprajzi emlékeinek kutatója — erről így vélekedik: — Nagy utat kellett megtennünk addig, amíg eljutottunk oda, hogy a területre ugyan nem nagy, de mindenképp sokrétű Csilizközben gyökeresen megváltozzon az élet. Az átalakulás ma is tart, természetesen új keretek között. Két esztendeje alakult meg a Csilizköz elnevezésű, hét falu — Balóny, Csilizradvány, Csilizpatos, Csiliznyárad, Szap, Kulcsod, Medve — szövetkezetét tömörítő nagyszövetkezet. Az összevonásra azért került sor, mert az adott feltételek mellett a szövetkezetek külön-külön már nem tudtak eredményesebben gazdálkodni. Rájöttünk arra, hogy mind a szellemi kapacitás összevonása, mind a műszaki lehetőségek közös kiaknázása új távlatokat nyithat meg az itt élő, a mezőgazdaságban dolgozó emberek előtt. A kezdeti objektív nehézségek leküzdése után sokkal eredményeseb-A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járás hazánk egyik legjelentősebb mezőgazdasági területe. Hogy azzá válhatott nem csupán a kedvező talajviszonyoknak és természeti adottságoknak tudható be, hiszen ilyen vagy még jobb feltételek másutt is tolálhatók, ennek ellenére a mezőgazdasági termelés ott koránt sem érte el azt a szintet, ami — a dunaszerdohelyi eredmények bizonyítják — elvárható lett volna. Nem szándékom eredményeket, adatokat összevetni, még ha egy ilyen összehasonlítás sok mindenről is árulkodhatna, inkább arra a kérdésre szeretnék választ adni: minek köszönhető a dunaszerdahelyi járás — különösen az elmúlt öt esztendő folyamán tapasztalt — jelentős előretörése. Elöljáróban néhány jellemző számadat. 1970-ben a szemesnövények átlagos terméshozama hektáronként 36,6 q volt, 1975-ben megközelítően 61 q. Az eredmény meglepte a szakembereket, hiszen ilyen nagy ugrásra senki sem számított. (Az 5. ötéves tervidőszak feladatainak kidolgozása során 1975-reaz 50 q átlaghozamot tűzték ki célul.) Még szembeötlőbb a fejlődés, ha a kukoricatermesztésben elért eredményeket vesszük szemügyre. 1970-ben 47,6 q volt hektáronként a kukorica átlagos terméshozama, 1975-ben 71 q. Sőt akadtak szövetkezetek, ahol 80 mázsán felüli hozamokat is elértek. Dunai Sándor a dunaszerdohelyi járási pártbizottság mezőgazdasági osztályának előadója így jellemezte az eredményeket: — Ha látszatra ugrásszerűnek tűnik is a fejlődés, meg kell mondjam, szó sincs semmiféle csodáról vagy valami megfoghatatlannak tűnő módszerről. Számokkal igazolhatom, hogy az elmúlt öt esztendőben a fejlődés dinamikus jellegű volt. A másik oldalon viszont téves lenne az az elképzelés is, hogy minden a kedvező időjárási viszonyoknak tudható be, már csak azért is, mert az állattenyésztésre éppúgy jellemző a folyamatos fejlődés, mint a növénytermesztésre. A mezőgazdaság a nagy átalakulások korát éli. Ma már nem gazdálkodhatunk úgy, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt, mert mindaz, ami akkor korszerűnek, újnak tűnt, mára elavult lett. Aki ezt nem tudatosítja, óhatatlanul a fejlődés kerékkötőjévé válik. Sokan azt hitték, hogy a mezőgozdaság kollektivizációja minden problémát megold. Pedig ez csők o kezdet volt, az előrelépés egyik lényeges követelménye. A- mikor minden megváltozik (körülöttünk, nem elegendő a több évtizedes tapasztalat, a föld szeretete. Ismereteink ugrásszerűen növekednek, a munka jellege — a műszaki fejlődés következtében — teljesen átalakul. Ez így elmondva szépen hangzik, de a gyakorlatban a dolgok kissé másként festenek. Lépten-nyomon maradi nézetekkel kellett megbirkózni, az új módszereket sokszor rá kellett erőszakolni a szövetkezetekre. Ahol ez az átalakulás kevésbé volt problematikus, ott ma már láthatók az eredmények is. A dunaszerdahelyi járásban időben megértették, mi a teendő. Ismét Dunai Sándort idézem: — Hazánk nem rendelkezik olyan jelentős mezőgazdasági területekkel, hogy élelmiszerszükségletét saját erőből fedezni tudná. Ennek ellenére szükséges, hogy az adott körülmények között a lehető legjobban használjuk ki lehetőségeinket, szellemi kapacitásunkat. Mezőgazdasági üzemeink vezetőinek előrelátásáról tanúskodik az a tény, hogy nem sajnálták a fáradságot arra, hogy másutt gyűjtsenek tapasztalatokat, s vállalják az új módszerek bevezetésével járó nehézségeket, szervezési gondokat. A vezetők bölcsességét bizonyítja az is, hogy türelmesen várni tudtak, hogy nem csüggedtek el akkor, amikor az eredmények nem az elképzelések szerint alakultak, hiszen végül is egy folyamatról volt szó, amely csak idővel hozhatja meg a gyümölcsét. De talán a legfontosabb eredmény az volt, hogy mindezt sikerült megértetni azokkal, akik helyzetüknél fogva csupán a maguk szűkreméretezett világának problémáit láthatják, s keveset tudhatnak az egész társadalmat érintő nehézségekről. A termelésben dolgozókra gondolok, azokra, akik a legközelebb állnak a földhöz, mert dolgoznak vele, Nagy súlyt fektettünk arra, hogy mindenki megértse a lényeget. Az emberek gondolkodásmódját, szemléletét kellett megváltoztatni ahhoz, hogy az új elképzelések es muuwetCT gyoKeret verhettek a köztudatban. Az elért eredmények okait komplexen kell értékelni, a különböző hatások eredőjének kell betudnunk azt a nagyütemű fejlődést, amely a dunaszerdohelyi járás mezőgazdaságát egészében jellemzi. Fontos feladatnak tartottuk a munkához való hozzáállás jobbótételét. Tapasztalatok igazolják, hogy a járás mezőgazdasági szakemberei a lényeget ragadták meg okkor, amikor rámutattak az egyéni hozzáállás és a lehetőségek jobb kihasználása • közt meglevő ellentétekre. Járásunkban bevezettünk egy újfajta ellenőrzési módszert. Az egyes mezőgazdasági üzemekben a vezetőség tagjai közül többet azzal a feladattal bíztak meg, hogy rendszeresen ellenőrizzen egy-egy földdorabot. Ezek a „parcellafelelősök" időnként beszámolnak a főagronómusnak arról, milyen álla-Balról: Száméi Pál, Hodossi Dávid és Petrőcz Béla u r
