A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-03-09 / 8. szám
SDAADCK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet - levelek - tudósítások EROSSEGUNK-E A NYELV? „A »nyelv« mindenki számára elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg lehet tanulni, sőt esetleg kivételesen igen jól is lehet tudni, de szinte sohasem úgy, mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg ezer emlék színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelésünket, fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is meghatározza1' — írja Bárczi Géza a A magyar nyelv életrajza c. könyve előszavában. Mindannyian tudjuk, mennyi nyelvi-nyelvhasználati problémával küszködünk. Ezekkel foglalkozik a CSEMADOK KB nyelvi bizottsága. JAKAB ISTVÁNHOZ, a bizottság titkárához fordultunk, válaszoljon néhány valamennyiünket érdeklő kérdésre. Konzultáció. A hallgatók kérdeznek,Jakab István válaszol Mióta lejt ki tevékenységet a CSEMADOK KB nyelvi szakbizottsága; milyen céllal, milyen formában és milyen eredménnyel? A nyelvi szakbizottság 1967-ben alakult meg. Kettős célt tűzött maga elé: a csehszlovákiai magyar dolgozók nyelvi műveltségének emelését és a hazai magyar nyelvjárási anyag összegyűjtését. Mindkét cél sürgető feladat is egyben. Mindnyájan tudjuk, mennyi nyelvinyelvhasználati problémával küszködünk. A szocialista építés, fejlődés időszakában szinte zúdulnak ránk az új fogalmak, amelyeket magyar dolgozóink általában a szlovák nyelv közvetítésével ismernek meg, s e fogalmak nagy része szlovák néven, esetleg tükörfordításban válik köztük közismertté. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk a fogalom szlovák nevének valóban magyar, tehát Magyarországon is használt megfelelőjét, és ezt — elsősorban a sajtó révén — nálunk is közismertté tegyük. De nemcsak az új terminológia kialakítása, hanem a régi, jól ismert magyar szavaknak a szokásostól eltérő jelentésben való használata, továbbá a szlovák nyelvi rendszerre jellemző viszonyragozása is vet fel problémát. Sót nemcsak a szlovák hatás lehet a nyelvi hiba okozója, hanem a fejletlen, logikátlan gondolkodás is. A nyelvművelés feladata, hogy ezekre a jelenségekre felfigyeljen, felfigyeltessen, és tanácsot adjon az orvoslás módjára vonatkozólag. A másik sürgető feladat a nyelvjárási s ezzel együtt a helynévi anyag összegyűjtése. A nyelvjárások nálunk is megszűnőben vannak. A falvak mezőgazdasági szókincse a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság térhódításával átalakult, s a földek tagosítása következtében a dűlőnevek is megváltoztak. Ugyanez a folyamat megy végbe a régi kisipari vagy más szakmákban. A régi szókincset, dűlőneveket össze kell gyűjtenünk, amíg van kitől; van, aki emlékszik rájuk. Működésünk formájáról röviden anynyit mondanék, hogy szakcsoportokat szerveztünk; mint pl. az ismeretterjesztő, a sajtónyelvi és terminológiai, az iskolai nyelvművelő, a dialektológiai, továbbá a helynévgyűjtő csoport. Ezeknek 0 csoportoknak a segítségével próbáljuk munkánkat végezni. Mór a csoportok megnevezése is jelzi, melyiknek mi a feladata. Fő rendezvényünknek, a Kazinczy-napokat tekintjük, de mint szakmai irányítók részt veszünk a helyes magyar kiejtés versenyeinek rendezésében is. Ezenkívül szakembereket biztosítunk az oktatásügy vagy a CSEMADOK keretében szervezett nyelvi tárgyú előadások tartására, a sajtó nyelvének értékelésére; pályázatokat írunk ki nyelvművelői és dialektológiai tárgyú munkákra. Az eredményről már nehezebb szólni, ugyanis ezt nehéz volna felmérni. Csak annyit mondhatok, amennyit kézzelfoghatóan is bizonyítani tudok: 1967-től kezdve nagyon sok nyelvi ismeretterjesztő cikket közöltünk a lapokban, elsősorban az Új Szóban, számos nyelvművelő előadást tartottunk pedagógusoknak, szerkesztőségi dolgozóknak, több tanulmány jelent meg szervezőmunkánk eredményeképpen az Irodalmi Szemlében, köztük néhány lapunk nyelvi értékelése is; sok községben összegyűjtöttük a helynévi anyagot, főleg a galántai járásban, és számos magnetofonszalag őriz már nyelvjárási anyagot is. Rendkívül fontos munkátokban adódnaü-e problémák? Ha igen, milyen természetűek? A legnagyobb gondot az okozza, hogy a kezdeti lendület, lelkesedés az utóbbi években alábbhagyott az emberekben. Azon, hogy kevés segítőtárs akad a cikkek írásához, még nem csodálkozom, mert aránylaq kevés a szakemberünk, és a látszólag legegyszerűbb nyelvművelő cikk megírásához is alapos felkészültség kell, ugyanakkor külön adottság is szükséges a tudományos ismeretek népszerű formában való átadásához. Az ellenben már elgondolkoztatóbb tény, hogy gyűjtőmunkára is kevesen jelentkeznek, pedig ezt akármelyik magyar szakos pedagógus tudná végezni. Az okok elemzésekor nem hagyhatunk figyelmen kívül egy körülményt: azt, hogy mindnyájan társadalmi munkában szervezzük és végezzük mind a nyelvművelést, mind pedig a gyűjtést. Talán hitelt adhatunk annak az állításnak, hogy napjainkban a pedagógust is jobban igénybe veszi az iskolai és az iskolán kívüli munka, mint néhány évvel ezelőtt, s nem szívesen vállalja az olyan tevékenységet, amelynek a végzését senki sem kéri számon tőle. Az egyik problémánk tehát az, hogy csökkent az aktív érdeklődés a munkánk iránt. Ennek egyik okát abban látjuk, hogy társadalmi munkáról van szó; csupán a közölt anyagért vagy cikkekért, valamint az előadásokért kapnak a tevékenykedők némi tiszteletdíjat, amely természetesen nincs arányban a munka igényességével. Lelkesedés és ügybuzgalom kell tehát ehhez a tevékenységhez, mégpedig nagymértékű. A másik problémánk az, hogy a paszszív érdeklődés is csökkent az utóbbi időben. Még a pedagógusok eljönnek a rendezvényeinkre, de már ők sem olyan számban, mint régebben. Sokkal kisebb azonban az érdeklődés a nyelvművelés — illetve saját nyelvi műveltségük fejlesztése — iránt a szerkesztőségi, kiadói dolgozókban. A lapok nyelvi dolgozóinak — különösen a fordítóknak — a jelentős része szakképzetlen, még a nyelvi lektorok között is akad ilyen, s éppen ezek tanúsítják a legkevesebb érdeklődést a nyelvi továbbkéD- zések iránt. Nemegyszer megtörtént. hogy amikor sikerült is előadót biztosítanunk sajtónyelvi témához, az előadás a hiányos részvétel miatt nem érte el célját, illetve a részvétel hiánya miatt hiúsult meg. A nyelvi dolgozók passzivitása egyrészt gátolja az eredményes nyelvművelő munkát, másrészt — a lapokban naponta előforduló tömérdek hiba miatt — súlyosbítja a nyelvművelés gondjait, szaporítja feladatait. A jövőben jobb szervezéssel, a pedagógusok és a szerkesztőségi dolgozók érdeklődésének a felkeltésével szeretnénk megoldani ezeket a problémákat, hogy jobb eredményeket érjünk el mind a nyelvművelésben, mind pedig a gyűjtésben. Mi a véleményed anyanyelvűnk írásbeli és szóbeli használatáról, s a nyelvi szakbizottság milyen célok elérésére törekszik a jövőben ezen a téren? A csehszlovákiai magyarság két szinten aktív: a legalsón, vagyis a családias és a falusi közigazgatási szinten, meg a legfelsőn: a szépirodalom és a publicisztika szintjén. (Az aktiv nem jelenti azt, hogy fejlett is.) Ami e két szint között van — vagyis a közéletnek és általában a műveltebb rétegek mindennapi életének a nyelvhasználata —, az csaknem hiányzik, illetve nagyon fejletlen, mert a közélet nyelve a szlovák, a műveltebb rétegek nyelvhasználata meg általában erősen nyelvjárásias, tehát alig emelkedik a családias-falusias szint fölé. Különösen a műszaki értelmiségiek nyelvhasználatára illik rá ez a megállapítás — esetleg azzal a kiegészítéssel, hogy itt még a szlovák hatások is fokozott mértékben észlelhetők —, de sajnos, pedagógusaink egy CSEMADCK életéből - kulturális hírek - népművelés - népművészet - levelek - tudósításol 10
