A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1976-02-17 / 6. szám
Dél-Szlovókia szerte sorra létesülnek az emlékszobák, falumúzeumok. Valohol valaki elkezdte, s híre ment. Aztán az okos és hasznos kezdeményezés követőkre talált s talál ma is. Jómagam is jártam néhány községben és láttam pompásabbnál pompásabb, pazarabbnál pazarabbul berendezett emlékszobát, falumúzeumot. Mi tagadás, volt ahol meghökkentem, s a látottak elgondolkoztattak. Olyan érzésem támadt, mintha e téren is versenyre keltek volna a gazdag szövetkezetek, mondván: a miénk különb lesz, mint a tiétek! Nem számit a pénz és a fáradság, kerüljön, amibe kerül, csak különb legyen! Arra gondoltam, hogy az eredeti elképzelés lényege, célja és küldetése mintha kissé háttérbe szorult volna, tudniillik az, hogy egy-egy emlékszoba vagy falumúzeum salangmentesen, minden cifraság nélkül hűen tükrözze egyegy szövetkezet, illetve falu fejlődését és átalakulását. Tükrözze úgy, hogy az oda belépőnek ne az legyen az első szava, hogy: de szép, de gyönyörül, hanem rendüljön meg, marjon bele a tudatába a múlt és a jelen szembesítésének a hiteles, meggyőző képe, s onnan távozva akaratlanul és önkéntelenül ébredjen benne tisztelet az ember iránt, aki mindazt, ami ma körülvesz bennünket, megalkotta az agyával, a dolgos két kezével, egész emberségével. A nádfedeles ház A napokban Hroboňovón (Alistálon) jártam. Utam az általános iskolába Ver zetett. Écsiné Hajkó Ilona igazgatónő szívélyesen, régi ismerősként fogadott, majd kérdőn nézett rám. — A falumúzeumot szeretném megnézni. — Annak semmi akadálya — mondta készségesen. — Rendelkezésére bocsátom a .két „elkövetőt", majd ők elkalauzolják. Sajnos, nekem el kell utaznom. Csakhamar előkerült a két tanítónő: Kosárné Bartalos Éva és Érsek Irén. Útra keltünk. — Szerény . . . nem teljes még ... — mentegetőztek kissé szégyenlősen, némi szorongással. Elmondták, hogy egyszerre végeztek a főiskolán, s hogy most is együtt tanítanak az alsó tagozaton. A múzeum létesítésének gondolata három éve született meg bennük. Azt is megjegyezték, hogy tulajdonképpen a pionírszervezet mellett működő honismereti kör gyűjtőmunkájával kezdődött az egész. — Az volt a célunk, hogy a gyerekek, s egyáltalán a fiatalok megismerjék a falu múltját és munkásmozgalmát — mondta Bartalos Éva. — Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ihletet Tungli Gyula, pápai vendégtanártól kaptuk, aki néprajzi kutatómunkájáról nagyon érdekes és értékes előadásokat tartott. — Hogy jutottak az épülethez? — Egy évi gyűjtőmunka után a nemzeti bizottság — látva a bíztató kezdetet — megvásárolta számunkra az elárvult épületet. Ha akkor látta volna!... Az udvart például embermagasságú dudva nőtte be, és a ház is rettenetes állapotban volt. Azért alakulgat már. .. Közben a nádfedeles ház elé értünk. — Ez volna az — mutatott az épületre Érsek Irén. — A honismereti kör tagjaival hoztuk rendbe az udvart. Kemény munka volt, de szívvel-lélekkel csinálták a gyerekek. A múzeum berendezésénél már a kollégák is segédkeztek. Az összegyűjtött anyag rendszerezésében pedig nagy segítséget nyújtott az igazgatónőnk és Nyári István, a járási pártbizottság ideológiai titkára. Fordult a kulcs a zárban és kitárult az ajtó. Kissé megilletődve léptem át a küszöböt. Akkor és ott nem szóltam semmit. Csak nézelődtem. Hallgatagon. Figyelve. A falakról felém záporozó hangokro figyeltem, melyek a község hétszázéves múltjáról meséltek tömören, mégis kifejezően. Különösen az „első szobában" látottak fogtak meg. A szoba közepén egy talpazaton két vörös zászló áll. Az egyik színehagyott, fakult. Lepedő vagy terítő lehetett. Maguk festették vörösre, akik csinálták. Rajta az évszám: 1922. A számjegyek suták, darabosak, mégis beszédesek. Aki rápingálta, egyszerű munkás volt. Kommunista. Szinte magam előtt látom komor arcát, bütykös öklét. Kapa- és kaszonyélhez szokott keze nehezen boldogult a ecsettel, de boldogult! 1922! Akkor, abban az évben születtem én is. Majd egy emberöltő múlt el azóta. Mennyi szenvedés, mennyi küzdelem a kenyérért, a létért, milyen kíméletlen harc dúlt az elpergá évek folyamán tanyán, faluban, országokban s az egész világon! De a zászló megmaradt. Kiállt minden vihart. Sok egyéb dokumentum-anyag közt az egyik vitrin üvege alatt látható idős Gróf István életének és munkásságának majd minden dokumentuma: kitüntetések, oklevelek, írásos bizonyítékok, s ott látható a párttagsági igazolványa A parasztszoba egy része Idős Gróf István hagyatéka 6