A Hét 1976/1 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1976-02-17 / 6. szám

Dél-Szlovókia szerte sorra létesül­nek az emlékszobák, falumúzeumok. Va­­lohol valaki elkezdte, s híre ment. Az­tán az okos és hasznos kezdeményezés követőkre talált s talál ma is. Jómagam is jártam néhány község­ben és láttam pompásabbnál pompá­­sabb, pazarabbnál pazarabbul beren­dezett emlékszobát, falumúzeumot. Mi tagadás, volt ahol meghökkentem, s a látottak elgondolkoztattak. Olyan érzé­sem támadt, mintha e téren is ver­senyre keltek volna a gazdag szövet­kezetek, mondván: a miénk különb lesz, mint a tiétek! Nem számit a pénz és a fáradság, kerüljön, amibe kerül, csak különb legyen! Arra gondoltam, hogy az eredeti el­képzelés lényege, célja és küldetése mintha kissé háttérbe szorult volna, tud­niillik az, hogy egy-egy emlékszoba vagy falumúzeum salangmentesen, min­den cifraság nélkül hűen tükrözze egy­­egy szövetkezet, illetve falu fejlődését és átalakulását. Tükrözze úgy, hogy az oda belépőnek ne az legyen az első szava, hogy: de szép, de gyönyörül, hanem rendüljön meg, marjon bele a tudatába a múlt és a jelen szembesí­tésének a hiteles, meggyőző képe, s onnan távozva akaratlanul és önkénte­lenül ébredjen benne tisztelet az ember iránt, aki mindazt, ami ma körülvesz bennünket, megalkotta az agyával, a dolgos két kezével, egész emberségé­vel. A nádfedeles ház A napokban Hroboňovón (Alistálon) jártam. Utam az általános iskolába Ver zetett. Écsiné Hajkó Ilona igazgatónő szívélyesen, régi ismerősként fogadott, majd kérdőn nézett rám. — A falumúzeumot szeretném meg­nézni. — Annak semmi akadálya — mond­ta készségesen. — Rendelkezésére bo­csátom a .két „elkövetőt", majd ők el­kalauzolják. Sajnos, nekem el kell utaz­nom. Csakhamar előkerült a két tanítónő: Kosárné Bartalos Éva és Érsek Irén. Út­ra keltünk. — Szerény . . . nem teljes még ... — mentegetőztek kissé szégyenlősen, né­mi szorongással. Elmondták, hogy egy­szerre végeztek a főiskolán, s hogy most is együtt tanítanak az alsó tago­zaton. A múzeum létesítésének gon­dolata három éve született meg ben­nük. Azt is megjegyezték, hogy tulaj­donképpen a pionírszervezet mellett mű­ködő honismereti kör gyűjtőmunkájával kezdődött az egész. — Az volt a célunk, hogy a gyere­kek, s egyáltalán a fiatalok megismer­jék a falu múltját és munkásmozgal­mát — mondta Bartalos Éva. — Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ihletet Tungli Gyula, pápai vendégta­nártól kaptuk, aki néprajzi kutatómun­kájáról nagyon érdekes és értékes elő­adásokat tartott. — Hogy jutottak az épülethez? — Egy évi gyűjtőmunka után a nem­zeti bizottság — látva a bíztató kez­detet — megvásárolta számunkra az elárvult épületet. Ha akkor látta vol­na!... Az udvart például emberma­gasságú dudva nőtte be, és a ház is rettenetes állapotban volt. Azért ala­kulgat már. .. Közben a nádfedeles ház elé értünk. — Ez volna az — mutatott az épü­letre Érsek Irén. — A honismereti kör tagjaival hoztuk rendbe az udvart. Ke­mény munka volt, de szívvel-lélekkel csinálták a gyerekek. A múzeum beren­dezésénél már a kollégák is segédkez­tek. Az összegyűjtött anyag rendszere­zésében pedig nagy segítséget nyújtott az igazgatónőnk és Nyári István, a já­rási pártbizottság ideológiai titkára. Fordult a kulcs a zárban és kitárult az ajtó. Kissé megilletődve léptem át a küszöböt. Akkor és ott nem szóltam semmit. Csak nézelődtem. Hallgatagon. Figyel­ve. A falakról felém záporozó hangokro figyeltem, melyek a község hétszázéves múltjáról meséltek tömören, mégis ki­fejezően. Különösen az „első szobában" látot­tak fogtak meg. A szoba közepén egy talpazaton két vörös zászló áll. Az egyik színehagyott, fakult. Lepedő vagy terítő lehetett. Maguk festették vörös­re, akik csinálták. Rajta az évszám: 1922. A számjegyek suták, darabosak, mégis beszédesek. Aki rápingálta, egy­szerű munkás volt. Kommunista. Szinte magam előtt látom komor arcát, büty­kös öklét. Kapa- és kaszonyélhez szo­kott keze nehezen boldogult a ecsettel, de boldogult! 1922! Akkor, abban az évben szü­lettem én is. Majd egy emberöltő múlt el azóta. Mennyi szenvedés, mennyi küzdelem a kenyérért, a létért, mi­lyen kíméletlen harc dúlt az elpergá évek folyamán tanyán, faluban, orszá­gokban s az egész világon! De a zász­ló megmaradt. Kiállt minden vihart. Sok egyéb dokumentum-anyag közt az egyik vitrin üvege alatt látható idős Gróf István életének és munkásságának majd minden dokumentuma: kitünteté­sek, oklevelek, írásos bizonyítékok, s ott látható a párttagsági igazolványa A parasztszoba egy része Idős Gróf István hagyatéka 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom