A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-11-04 / 37. szám
kainak száma száznál is több. Két filozófiai főműve az Al-Szefa (A gyógyulás) és az Al-Nadjah (A szabadulás). Filozófiája újplatonikus vonásokkal színezett arisztotelizmus. Tanításában az idealista elemek ellenére keresztül tör a materialista tendencia. Bokharáról azt szokás mondani, hogy múzeumváros. S ez nem túlzás, valóban ráillik a ma csaknem 130 ezer lakosú városra a Karakum-sivatag „küszöbén". Bokhara azon kevés városok egyike, ahol a 9.-től a - 20. századig terjedő időszakban épült műemlékek csaknem teljes épségben fennmaradtak. Különösen a korai iszlám művészet emlékei jelentősek — világméretekben is. Híres például a Szamanida dinasztiának a 9—10. században épült mauzóleuma, amely az UNESCO védelme alatt áll. A tadzsik építőművészeknek sikerült a mauzóleummal egyedülálló művészi hatást elérniük: az épület falfelületeit csodálatos díszítőelemekkel fedték be. Hasonló dekorációt a világ egyetlen más jelentős műemlék épülete sem ismer. S a városban további mintegy 180 építészeti emléket helyeztek védelem alá. Az óváros közepén egy épületegyüttes köti le a figyelmet: egy minaret, a Kajlan-mecset és a Mari-Arab medresze tartozik hozzá. Az 1127-ben épült minaretet a középkorban a „halál tornyának" is hívták, mert innen, 47 méter magasságból dobták le a halálraA Szamanida-mauzóleum isozep-Azsia nagy homokos pusztaságainak oázisaiban már az időszámításunk előtti 2. évezredtől kezdve — az állattenyésztés mellett — megindult és egyre fejlődött az öntözéses földművelés, s a mai Üzbegisztán területén az i. e. 8—6. században megalakult Khorezm álfám, az ókor egyik legmagasabb kultúrájú országa. Az i. e. 6—3. században a terület perzsa, majd makedón és hellenista uralom alá került, de Khorezmet az i. e. 4. században ismét független államként említik. Az i. e. 1. században üzbekisztán területe a belső-ázsiai—Indiai Kusánbirodalomhoz tartozott. 712-ben az arabok hódították meg. A 10. században Bokhara központtal alakult ki a szamanida állam, amely később a türk Szeldzsukok, majd a mongolok hódításának esett áldozatul. Bokhara a Zeravsan folyó homokba vesző deltavidékén, gyapottermelő oázisban fekszik. Itt találhatók Közép- Ázsia legszebb műemlékei. Noha a város időszámításunk előttnél régibb eredetű, még ókori alapítású, történetét a 6. századtól ismerjük közelebbről, amikor a helyi uralkodók alatt álló város a türk kánság fennhatósága alá került. Az arab hódítás után az arab kalifótushoz csatolták. Ekkorra esik legnagyobb felvirágzása. Nemcsak fontos kézműipari és kereskedelmi központ volt több karaván-szerájjal, de nagy kulturális és tudományos jelentősége is volt. Könyvtárában kezdte munkásságát Ibn Szina, korának egyik legnagyobb tudósa. A Bokhara közelében levő Afszennában született 980-ban (innen latinosított neve — Avicenna). Már gyermekkorában jogot, teológiát, fizikát, metafizikát, majd 16 éves korában orvostant tanult. Arab nyelven írt munkái között leghíresebb a Kanun (az orvosi törvények könyve), amely az orvostudomány addigi eredményeinek, megállapításainak összefoglalásán túlmenően számos új kórképet ír le, bővíti a gyógyszerismeretet, megkísérli életre kelteni a természettudományos kísérletezést. E műnek évszázadokon keresztül a legnagyobb tekintélye volt az európai orvostudományban. Ibn Szina munítélteket. A minaret fent körbe futó erkélyéről csodálatos kilátás nyílik a városra, ahol a történelmi városközpont igen jól illeszkedik be a korszerű lakónegyedbe. Buharában még mindig a hagyományos iparágak dominálnak: a pamut-, selyem-, bőr- és élelmiszeripar, a szőnyegkészítés. Az itteni manufaktúrákban készülő bokharai szőnyeg még ma is fogalom világszerte. Ugyancsak híresek a nagy művészi értékű, aranyszálas selyemhimzések, fafaragások és a rézművesek munkái. Bokhara a mai napig is megőrizte ősi mázlim jellegét. A turisták elbűvölve csodálják a minareteket, mecseteket, medreszéket, az arabeszkekkel sűrűn díszített palotákat s a keleti építészet egyéb remekeit. Az óvárosban a szűk utcácskákat szegélyező, agyagból épült, lapos tetejű házaknak nincs az utcára ablaka a fehér falfelületeken. Megfiatalodott, megszépült Buhara az utóbbi időkben. A középkori Kelet építőművészeti emlékeinek szomszédságában új város épült fel, modern lakótelepekkel, középületekkel, széles sugárutakkal, parkokkal, szökőkutakkal. A közelben feltárt hatalmas földgázlelőhelyek kiaknázásával egyszeriben megnőtt a terület jelentősége. Évente mintegy 30 milliárd köbméter földgázt szolgáltat nemcsak a Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságainak, hanem az Ural vidék ipari üzemei számára is. Hatalmas csővezetékek épültek Buhara Gazliból Taskentbe, valamint az Ural vidék központjaiba — Szverdlovszkba és Cseljabinszkba, de Moszkvába és Közép-Oroszország más nagyvárosaiba is. Májusban jártam Buharában, de a hőmérő higanyszála már déltájt negyven fokra szökött fel. Nem csoda, hogy a buharaiak — hát még a turisták — árnyékba menekülnek a nap könyörtelenül tűző sugarai elől. Jómagam a leggyakrabban a Kukeldas medresze hűs falai közé húzódtam. Ez ott áll az óváros főterén és jelenleg turisták elszállásolására szolgál. Aztán amikor valamelyest csökkent a hőség, a legszívesebben a közeli keleties hangulatú csajhanába, teaházba ültem be, amely Csajhana
