A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-10-15 / 35. szám

Főleg néhány hónapja, mióta ebédet is hordanak ki nekünk a szőlőbe. — Méghozzá mindig finom ebédet kapunk — bizonyítja Balga Ilona is. aki arról nevezetes a szüretelők között, hogy még csak negyvenkét éves, de már nagymama. Közben nemcsak az idő telik gyor­san, hanem a kannák meg a mű­anyagputtonyok is, amelyeknek elszál­lításáról egy kis szőlőművelő traktor gondoskodik. Hogy hová szállítja a teli puttonyokat, nem tudjuk, de azt lát­juk, hogy nem messze a szüretelőktől mór épül az új bor „háza”, a szövet­kezet korszerű pincéje és palackozója. A tulajdonképpeni pincehelyiség, ahol a borokat tárolják majd, már készen áll: negyvenkét darab — egyenként ti­zenegyezer ötszáz liter űrtartalmú — hatalmas, öntöttvasból készült hordó sorakozik egymás mellett és felett, egy­előre még üresen. A pincehelyiség fölött, a föld színén azonban meglehetősen nagy a sürgés­forgás, hiszen az ide tervezett szóroko­­zóhelyiségek falai még csak félig épül­tek fel. A hangulatra itt sem lehet pa­nasz, a jó hangulat pedig kétségtele­nül azt jelenti, hogy a munka is jó ütemben halad, hogy az itt dolgozó emberek elégedettek teljesítményükkel. A munkások o szövetkezet borát em­legetik, amelytől állítólag minden ha­juk szála égnek állt, amikor megkós­tolták. Ügy látszik, Csábon is vannak még rossz borivók . . . Az építkezésre egyébként Cibulya Márta kíséretében jöttünk, aki főként az ezermester Zatyko Pali bácsira hív­ja fel figyelmünket. Pali bácsi hetven­négy éves nyugdíjas, de még mindig nem tud meglenni munka nélkül: azt mondja, unalmas lenne úgy az élet. Különben Pali bácsi is régi jó ismerő­sünk, hiszen több mint tíz éve előfize­tője lapunknak. A félig elkészült falak között még a Hét egyik kitépett olda­lával is találkozunk, amint jobbra vagy balra libben — a szél akarata sze­rint. Vajon honnan, kitől került ide? Erre a kérdésre azonban nem kapunk választ. De ez nem is fontos. A fon­tos az, hogy a csábi hegyek alján ré­gi ismerősökkel, barátokkal találkoz­tunk, otthonosan éreztük magunkat. Talán csak azért, mert szüretkor, az új bor ünnepén jártunk errefelé? VARGA ERZSÉBET (Prandl Sándor (4) és Kontár Gyula (1) felvételei nem dolgoznak, ók sem kapálnak ad­dig, míg fel nem emeljük a bérüket. A negyediek? . . . Akiket szekeren hozattam ide?... Ez a hala érte? Hogy az a mennydörgés istennyila...! Majd ellátom én a bajukat! füstöl - gött pulykavörösen, majd a monoklis barátjához fordult. Légy szives, szólj át Somorjára a csendörparancs­­noknak a nevemben, hogy küldjön ide pár embert mondta, azzal elvihar­­zott. ♦ ♦ ♦ A dülöutat szegélyező akácfákra ra­gyogóan sütött a májusi nap. Sugara a zöldellő vetest es a fűben szétszór­tan virító gyermekláncfű aranysárga vi­rágait simogatta. A répaföld szélén, az árokparton ül­tek sorban a negyedi kapasok és iz­gatottan várták a fejleményeket. Hall­gattak. Mindenki a saját gondolata­vai volt elfoglalva. A hallgatag csend­ben csak a tücskök ciripelése hallat­szott. A gondolattermö csendben legtöbb jüknek az forgott a fejében, hogy most, amikor végre munkához jutottak és fel­csillant előttük a remény, hogy keres­hetnek valamit a családjuknak, tétlen­séggel töltik az idejüket. Többen fé­lelemmel gondoltak a sztrájk követ­kezményeire is. Nem lesz ennek jő vége mond­ta szemlesütve egy nagybajuszos em­ber. - Amondó vagyok, hogy gyerünk kapálni, mert nem lesz ennek jo vé­ge, emberek . . . Feltapaszkodott es megfogta a kapanyelet. Néhányon kö­vettek a példáját. Ne féljen maga attól, tata! szolt ra egy nyurga fiatalember. Ilyen­kor mar nem kapnak egykönnyen nap­számost ... es mire összehajkurásznak okét, addigra a répát megfojtja a gaz. Meg aztán ezért a bérért senki sem jön ide . . . Azt mondom én, em­berek, ha a béresek meg az idevalósi zsellérek beszüntették a munkát, mi sem hagyhatjuk őket cserben. Az érvelés meggyőzően hatott: a nagybajuszos es a többiek visszaültek a helyükre. fovabb varakoztak. Nem kellett sokáig várakozniuk, jött a bérlő nagy veresen, ordítva: azért fizeti őket, hogy itt lopjak a napot, s fenyegetőzött, hogy kihozatja a csend­­űröket és elviteti valamennyiüket. Néhányon tétova ijedtséggel feláll­tak és fogták a kapájukat, hogy mun­kához lássanak, de látva, hogy a nap­számosok zöme nem mozdul, újból visz­­szaültek az árokpartra. A bandavezér a bérlő elé állt és előadta a kívánságukat, illetve a kö­vetelésüket: fejenként egy fertály búzá­val emeljék fel a bérüket, ami cse­kélység, de a bérlő még azt a köve­telésüket is visszautasította. Tudják meg ordította , hogy az eddigi bérüket sem fizetem ki, mert az egyesseg úgy szolt, hogy a napsza­mot csak a munka teljes befejezésekor kapjak meg. Akinek ez nem tetszik: le is ut, fel is ut! Azzal elviharzott. Nem kapjuk meg a bérünket? . . . Még azt sem, amit mar ledolgoztunk? . . . Mit viszünk haza a családnak. Hosszabb tanakodás, feleselés es veszekedés után mégis úgy döntöttek, hogy folytatják a munkát . . . ♦ ♦ ♦ Délután kijöttek a csendörök és el­vitték Sárközit, Kis Antalt meg Novák Károlyt. A nagy felfordulás után a bér­lő irodájába hivatta egyenként a cse­lédeket és faggatta őket, hogy kik vol­tak a további felbújtók. Azok nyelve a keserűségüket, hallgattak. Később a bérlő belátta, hogy nincs értelme tovább feszíteni a hurt. Meg­fogadta a monoklis barátja tanácsát, semmi értelme ujjat húzni az amugyis elkeseredett emberekkel. Meg aztán az aratás is közelgett, a legnagyobb do­logidő, szükség volt minden munkás­kézre. Par nap múlva maga elé hivatta Mi­­halik Pistát is, és közölte vele, hogy is­mét munkába állhat. Természetesen nem holmi jószívűségből tette, hanem azért, mert tudta, hogy a Pista gyerek szorgalmas, jó munkaerő, mór épedig arra akkor, nagy szüksége volt. Mégis hogy csorba ne essék a tekintélyén közölte Pistával, hogy arra az időre, amig nem dolgozott, le­vonja a bérét. Pista makacskodott: nem o hagyta ott a munkát, hanem elbocsátották, amiről nem tehet, Így egy fillért sem vonhatnak le tőle. A bérlő elvörösödve dühöngött, csap­kodott, majd ráförmedt a fiatalember­re, hogy ne ácsorogjon, hanem menjen dolgára, s abba is beleegyezett, hog nem von le semmit a fiú béréből. Bizonyítékok híján Sárközieket néhány nap múlva hazaengedték Somorjárol. Egy ideig munka nélkül tengődtek, mert a bérlő nem pártolta őket visz­­sza. Az őszi betakarítási munkák ide­jén azonban, amikor szükség volt ismét minden munkáskézre, a bérlő is le­szállt a lóról és szoba állt velük. ♦ ♦ ♦ Az a sztrájk s a hasonlóak Csal­lóközben és másutt az országban bar nem hozott akkor valami látványos sikert, de már az is eredménynek szá­mított, hogy tudomásul kellett venni minden kizsákmányolónak, milyen nagy erővel áll szemben. Az igazi kibonta­kozást csak a felszabadulás hozta meg, előtte azonban még végigsepert a tá­jon és eqész Európán a fasizmus, és a második világháború. DUSEK IMRE 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom