A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-10-07 / 34. szám
legjelentősebb városa, világhírű tengeri fürdő a Vizcayai-öböl partján. A III. Napóleon alatti második császárság óta egyre nagyobb hírességre tett szert az európai születésű és pénzarisztokrácia körében. Ma már csak inkább régi dicsőségének emlékéből él. bár igyekszik alkalmarkodni a mai tömegturizmus igényeihez. Sokan látogatják tengeri múzeumát és akváriumát. Érdekes a régi kikötő, nagyon szép szirtekkel tagolt, hosszan elnyúló homokos tengerpartja, plázsa. A város újgotikus vagy bizánci utánzatú templomtornyai is méltán keltik fel a turista érdeklődését. Saint-Jean-de-Luz kikötőjének csendes-óceáni tonhal- és szardíniahalászai ugyan felváltották a múlt század kalózainak helyét, de az óváros csodálatosan szép házai még őrzik a tengeri rablók emlékét. Béhobienél hagyjuk el Franciaországot. Irún a spanyol határállomás. Egy határőr elveszi az útlevelünket s csakhamar vissza is adja. Mór indulnánk tovább, amikor megállítanak, hátra van még a vámellenőrzés. Félre kell állnunk a kocsival. A vámosok kissé bizalmatlanul nézegetik az utánfutót. Megint elveszik az útlevelünket. Nem tudjuk mire vélni a dolgot, kissé izgulunk is, de úgy harminc perc elteltével visszakapjuk. A vámos tiszteleg, a lábhoz tett puskával álldogáló katonák barátságosan mutatják az utat — spanyol területen vagyunk. Egy alagútból kiérve ismét kitárul előttünk a horizont, a végtelen óceán. Nagy a forróság, nem tudunk ellenállni a kísértésnek, levetkőzünk és megfürdünk a habos, tajtékos tenger hűsítő vizében. Déltójban érünk be San Sebastiánba. A 150 000 lakosú tartományi székhely fontos kikötő és iparváros, de igen szép tengeri fürdő is a festői La Concha öböl finom fövénnyel borított partján. Kínoz a szomjúság, de nincs mit tenni, déli tizenkettő és délután három óra között nincs nyitva semmi, a spanyolok árnyékba húzódnok a könyörtelenül tűző nap heve elől, sziesztáznak. Három órára kihal a város. Céltalanul kószálunk az igen szép árkádos, balkonos házak között, majd egy parkban behúzódunk az árnyékba. Igen látványos a főtéren a Casa Sonsistorial, az érdekes régi városháza, a 18. században épült Sta Maria templom, a még alapjaiban a 11. századból származó, de azóta többször átépített San Vicente templom, a városra komoran lenéző citadella s — ne feledjük, Spanyolországban vagyunk — az elmaradhatatlan aréna, ahol a bikaviadalokat rendezik. Következő úticélunk Bilbao (baszkul Ibaizábal) Spanyolország második legnagyobb kikötővárosa, a spanyol vaskohászat központja (közelében nagy vasércbányák vannak.) Jelentős vegy- és textilipara, hajó- és gépgyártása. 300 000 lakosú igazi nagyváros, itt van a baszk egyetem. Nemcsak a baszk autonista törekvéseknek, de a spanyol forradalmi mozgalmaknak is egyik központja. Persze, Bilbaónak is van parádés arénája, s ez — szomorú hírességre tett szert. A rendőrség felfedezte, hogy mi mindenre lehet felhasználni egy ilyen sportlétesítményt. A legutóbbi nyugtalanságok idején több száz embert tereltek a nagy arénába, s ott szűrték át őket. Pinochet tábornok követőkre talált, azzal a különbséggel, hogy Chilében a futballpályót használták erre a célra. És itt persze hamarabb be kellett fejezni az akciót. A turisták valahogy nem szeretik, ha utcai torlaszok között kell járkálniuk, s ráadásul még lőnek is. Márpedig Spanyolország egyik legfőbb bevételi forrása az idegenforgalom. —ta-HASKO PAVEL felvételei 1. Bayonne 2. Biarritz 3. San Sebastian 4. Bilbao '— városközpont 5. Bilbao — aréna, ahol nemrég még beterelt tüntetőket „szortíroztak" 6. Jellegzetes baszk falu a Pireneusokban
