A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-09-16 / 32. szám
DEREKZSÄBA Huzatot kapott a hátam meg a nyakam. Valószínűleg a nyitott szellőzőablakon keresztül csapott meg a levegő. Másnap reggel olyan nyilallást éreztem, hogy nem tudtam sem lehajolni, sem kiegyenesedni. Eleinte azt gondoltam, hogy nincs semmi baj, sőt még jó is: hiszen félig-meddig beteg vagyok, sajnálatot érdemiek. Amikor azonban munkába menet találkoztam Nyikolaj Nyikolajeviccsel, megértettem, hogy cefetül áll a dolog. Meg sem tudtam hajolni előtte. Amikor megpróbáltam, kénytelen-kelletlen valahogy büszkén felvettem a fejemet, s arcom eltorzult — Nyikolaj Nyikolajevics pedig ezt sokatmondó gesztusnak tekintette. Megijedt és egész úton igyekezett elvenni tőlem az aktatáskát, hogy ő maga vigye — hiszen ez a Nyikolaj Nyikolajevics az égvilágon mindentől fél! Mégiscsak ostoba dolog ez a derékzsába. .A kapubejáratnál a portás, Misa bácsi észrevette a fintort az arcomon és azt, hogy nem is irta: Andrej Kucsajev biccentek neki — és szeme dühösen villant. Most aztán egész nap figyelni fogja, hányszor távozom el munkaidő alatt, nem jövök-e később vissza az ebédről. Sőt talán az egész háztömb is engem figyel majd. Vagy élethossziglan — vagy csak a nyugdíjazásomig. Válja, amikor nem tudtam szokás szerint nyájasan üdvözölni, kajánul, hangosan megjegyezte: — Fél év sem telt el azóta, hogy csoportvezetővé nevezték ki, és máris hogy fenn hordja az orrát! Manapság végképp kiveszett a lelkiismeret az emberekből. A szobánkban dolgozó nők rosszallóan mustráltak. Hót hogy magyarázzam meg mindenkinek, hogy amikor lefekvés előtt megfürödtem, huzatot kaptam? Amikor kimentem dohányozni, természetesen a főmérnökbe botlottarn. Ö el akart menni mellettem, de amikor észrevette, hogy nem üdvözlöm meghajlással, sőt még savanyú képet is vágok, megtorpant és szótlanul elhaladt mellettem. Amikor meggyőződött róla, hogy jól látta viselkedésemet, összevonta a szemöldökét és a foga között sziszegte: — Hogy elkanászodott a fiatalság, naphosszat bagóznak! Disznóság! Én eldobtam a cigarettavéget és visszaindultam az osztályra. Ekkor szembejött Ivlev elvtárs, vállalatunk igazgatója. Amikor észrevette testartásomat és fintorgó arcomat, megállt és megszólított: — Tkacsuk! Odamentem. — Jó reggelt, Tkacsuk. — üdvözlöm, Alexandr Parfentyevics. — Tudja, mit mondok én magának, Tkacsuk? örülök! Végrevalahára von magában valami méltóságos tartás! Büszkeség, vagy mi. Menjen, csak így tovább! Este a feleségem forró vasalóval pátyufgatta a derekamat — holtbiztos népi gyógymód. Azt hiszem, holnapra megint teljesen rendben leszek. Fordította: Gellért György Jo Hans Rosier AUTOSTOP — És mit csinálunk az ünneoek alatt? — Lemegyünk a Bodeni-tóhoz — mondta Hans olyan természetességgel, mintha tele lenne a zsebe pénzzel s a Bodeni-tó itt lenne pár kilométernyire. Pedig pénze nemigen volt, s a Bodeni-tó ... — A Bodeni-tóhoz, Hansi — csodálkozott élete párja. — A Bodeni-tóhoz, Kitty! — Megbolondultál?! Gondolj csak arra, mibe kerülne az út. Szörnyű drága a vasút! — Te még mindig úgy hiszel a vonatban, mint a gyerekek a gólyában. A modern ember autóval utazik! — De ehhez a modern embernek au'ója kéne hogy legyen. — Elég, ha van másoknak. Az ember egyszerűen kiáll az országúira és int valami kocsinak; a kocsi megáll, az ember felszáll és egy garas nélkül eljut oda, ahova akar. — így akarsz velem eljutni a Bodeni-tóhoz? Hans bólintott: — Igen. így megyünk le a Bodeni-tóhoz. ünnep előtti pénteken Kitty meg Hans ott álltak az országút szélén egy kis bőrönddel és inegettek az arra jövő kocsiknak. Kitty különösen kicsinosította magát, Hans meg olyan képet vágott, mintha legalább tizenkét szemesztert végzett volna. A harmadik kocsi megállt. Elegáns kabriolet volt, és egy fiatal házaspár ült benne, nem sokkal idősebbek, mint Kitty és Hans, s milyen szerencsés véletlen, éppen a Bodeni-tóhoz utaztak. — Beszállni, barátaim — szólt oda vidáman a kocsivezető. — Hozzánk való, megfelelő társaságot keresünk. Ha nincs ellene kifogásuk, teszünk egy kis kitérőt Rothenburg felé és ott töltjük az éjszakát. Kittynek meg Hansnak nem volt kifogása ellene. Kellemes egyetértésben fogytak a kilométerek, szívesen látott vendégeknek érezték magukat a kocsiban, s amikor délután megérkeztek a varázslatos kisvárosba, megszálltak egy kis, de semmiképpen sem olcsó hotelban, közösen megvacsoráztak, megittak néhány palack bort s csak késő éjszaka vettek búcsút egymástól. — A fogyasztást írják a szobaszámlához, legjobb lesz az egészet együtt — mondta a gépkocsi tulajdonosa a fogadósnak és Hanshoz fordult: — Remélem, egyetértenek? — Ó, kérem, kérem — mondta Hans, és örvendezve szorította meg Kitty kezét az asztal alatt. Mindennek tetejébe még ez a nagyvonalúság, ezt igazán nem várta volna; s Kitty megajándékozta új barátaikat a legcsábosabb mosollyal, amiből minden nő nagy készlettel rendelkezik, és kissé szégyenkezve azt mondta: — Igazán ... annyit tettek már értünk ... Az autós ember kezet csókolt neki: — Részünkről a szerencse. Másnap reggel — Kitty és Hans kissé elaludtak, nem voltak szokva a nehéz borhoz, s a nap mór magasan állt a látóhatáron, amikor valaki bekopogott. — Tessék! — kiáltott Hans. A pincér lépett be a szobába: — A számla, uram. Hansnak egyszeriben elmúlt az álmossága. — Ez valami tévedés! — nyögte ki. — Tegnap este megállapodtunk a főnökével, hogy a számlát együtt állítják ki a barátainkéval. — Úgy is történt — válaszolt a pincér —, éspedig, ahogy a másik házaspár ma reggel elutazás előtt mondotta, az önök nevére, uram. Mindketten szívélyesen üdvözli k önöket, és ezt a levelet hagyták a számukra. Hans kitépte a levelet a pincér kezéből. „Kedves barátaink — olvasta. — Bocsássanak meg, de bizonyos okokból, sajnos, nem tudtuk megvárni, míg felébrednek. A helyzet ugyanis ez: van ugyan kocsink, de nincs pénzünk, hogy az ünnepekre elutazzunk. S így szívesen viszünk el egy darabon valakit, akinek van pénze az utazáshoz, de nincs kocsija. Maguknak hót nem került semmibe az utazás, nekünk meg a szálloda. Ilyenkor az ünnep előtt mindenki úgy utazik, ahogy tud. Ezért köszönjük a vendéglátást a szállodában és kérjük magukat. hogy ne nagyon szidjanak minket. Ugyanolyan ágrólszakadtak vagyunk, mint maguk, s az élettől soha semmit sem lehet kapni ajándékba, ha kezdetben úgy is néz ki a dolog. Kellemes ünnepeket. — Autós barátaik." Fordította; —ta— 22
