A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-08-25 / 30. szám

TOROK ELEMÉR TE IS BESZÉLJ Nézem az erdőt, szépen, csöndben e roppant sziklakoszorúról, alattam lenn az álmos völgyben egy pásztor szép harci dalt dúdol. Ó, mi mindent élt át e pásztor e karcsú fenyők országába, s■ szivében tán még mindig lángol a bérei láng, a harcok lángja. Harminc éve még e fenyők alatt a fűszálakat vér öntözte, égőszemű partizán had a fasisztákat zúzta, törte. Nyögött a föld, sirt a fenyő, de a törzs -szilárdan állt, pedig ezer vészes felhő cikázó tűzcsóvákat hányt. Harminc év telt el. Mily csöppnyi idő, mint e gyors patak tőlem balról. Ó, te patak, te ősi erdő mesélj nekem a hősi harcról. Meséljetek, de halkan, csöndben, ne zavarjuk a halottakat, kik ott lenn a sirgödörben alusszák békés, szép álmukat. S te is, pásztor, ó, te is beszélj, szavaidat egy ország hallja, és írd majd fel acél vésővel a hősöket a sziklafalra. ZITA. Persze, persze, entlítette a fér­jem . . . Majd Erjsi asszony beavatja a dolgokbo. János, kérlek, szólj Er­zsi asszonynak! (Kalocsai és Kató tekintete összefonódik, döbbenten né­zik egymást. Zita egyikről a másikra néz, némi csodálkozás ül az arcán). János, hallottad, mire kértelek? KALOCSAI. Igen... hogyne... szólok az Erzsi asszonynak . . . ZITA. De furcsán nézel.. . Szervusz! OLGA. Szervusz, János!... (Zitával együtt elmennek). KALOCSAI (hosszan nézi a lányt, alig tud megszólalni). Kató!. . . Te élsz? KATÓ. Amint látod, igen... Te más­ként tudtad? KALOCSAI. Nem ... ez nem igaz. . . És hogy nézel ki?.... Mindenre szá­mítottam, csak arra nem, hogy- ép­pen te jössz ide, te, akit. . . Arról szó sem lehet, hogy nálam cselédeskedj! Nem egyezem bele! KATÓ. Vannak magasabb szempontok is. KALOCSAI. Vannak, tudom, hogy van­nak, de ebben az esetben . . . Tudtad te egyáltalán, hogy hová és kihez jössz?! KATÓ. Ilyen helyzetben pontosan kell tudni, hogy hová és kihez megy az ember. Semmit sem lehet a véletlen­re bízni. KALOCSAI. Szóval tudtad? KATÓ. Igen. KALOCSAI. És mégis vállaltad? KATÓ. Mégis... S mindjárt elöljáró­ban meg kell jegyeznem, elég sután viselkedtél 'a feleséged előtt. Egyet­len hibás lépés is végzetessé vál­hat ... (Fokozatosan felenged és megleli önmagát). Egyébként csinos a feleséged, és vonzó... és szép a lakásod ... (egyik képre téved a pil­lantása). Munkácsy. .. úgy látom eredeti ... (A rádióról felemeli a könyvet). Goethe . . . Valamikor Ady volt a kedvenced ... Kiábrándultál belőle? ... Mióta iszol? És egyálta­lán miért iszol? Tudtommal a csalá­dodban nem volt alkoholista ... Édes­apád él még? . . . Édesanyád teme­tésére nem jöttél haza . . . Szép hely­re temették: a nagy gesztenyefa alá. Én kértem rá őket. KALOCSAI. Köszönöm. KATÓ. Emlékszel arra a fára? Madaras fának neveztük. A lombja mindig te­le volt verébbel, csak úgy zengett a fa koronája, mint a százhangú kó­rus. KALOCSAI. Rég volt... KATÓ. Szólj hát az Erzsi asszonynak, hadd avasson bele a dolgokba! KALOCSAI. Nem maradhatsz itt, Kató. KATÓ. Tetszik, nem tetszik, itt kell ma­radnom. Azt hiszed, azt hiszed, Já­nos, nekem könnyű lesz? KALOCSAI. Meg tudsz nekem bocsáj­­ta ni ? KATÓ. Mit kellene megbocsájtanom? KALOCSAI. Először is ezt a szörnyű félreértést. Mert ebből következett minden más egyébb... Tedd már le azt a batyut és ülj le! KATÓ. Arra gondolsz, hogy halálhíre­met hallottad és én mégis életben vagyok? . . . Emiatt ne izgasd magad. Mindenki úgy tudta a faluban és a környéken. Ellenkező esetben ki tudja hol lennék ma, talán valóban nem * is élnék. Ennek így kellett történ­. nie... Hogy aput letartóztatták, en­gem is elhurcoltak. Apám két évvel ezelőtt belehalt a szörnyű és ember­telen kínzásokba. KALOCSAI. Szegény ... KATÓ. Na, látod, hát ilyesmik is van nak. Komoly és veszélyes játék ez, János. KALOCSAI (magába roskadva). Jó ta­nító volt és... és én is sokat kö­szönhetek neki. Sokat talpalt és ki­lincselt az érdekemben, hogy tovább tanulhassak. Mindig tisztelettel és szeretettel gondolok rá. Sosem fe­lejtem el: mikor felvettek az egye­temre, boldogságomban madárként repültem haza. Apukáddal az iskola 20 A szlovák nép legjobbjai — számos nemzet harcosának támogatásával — fegyverrel a kezében küzdött a szabadságért, a felszabadulásért, az ország függetlenségéért. A Szlovák Nemzeti Felkelés a Csehszlovák Köztársaság új alapokon történő megújítását írta zászlajára, ami nagy visszhangot keltett és őszinte rokonszenvvel találkozott valamennyi leigázott nemzetnél. A szlovák nép mellett és vele együtt írták a felkelés során Csehszlovákia történetének új fejezetét más leigázott népek fiai is. A nagyszerű küzdelemben összesen mintegy 25 nemzet és nemzetiség képviselői vettek részt, és küzdöt­tek saját népük szabadságáért is. LOVICSEK BÉLA: TŰZ VI RAG Részlet az 1. felvonásból SUCHY BÁCSI (kopogás után belép). Jó napot kívánok! KALOCSAI. Mit hozott, János bácsi? SUCHY BÁCSI. Az új cselédlányt, dok­tor úr. KALOCSAI. Máris szerzett? ... Hát ezt igazán ügyesen csinálta, köszönöm I Hol a lány? SUCHY BÁCSI. Kinn várakozik a folyo­són. KALOCSAI. Küldje be! .. . Maga elme­het ... és még egyszer köszönöm I SUCHY BÁCSI. Nincs mit, doktor úr, nincs mit... (Kimegy). ZITA (bepördül vidáman). Mehetünk! KATÓ (kopogás utón belép). Jó napot kívánok! ZITA. Maga kicsoda, mit akar? KATÓ. Én lennék az új cselédlány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom