A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-08-25 / 30. szám
DÉNES GYÖRGY VERSEI: VIRRASZT BOGÁRNYI NAP 1. Menj, amerre vár valami fény, a sehovából buja, tág mezőkre. 2. Két mozdulat közt zizzen a remény, felvillan és elhal mindörökre. 3. De megfogan az életed s virraszt bogárnyi nap egy mély kút fenekén. 4. Látom halálba omló arcodat, titok tudóan mosolyog felém. CSILLAG A gondolat futó egén egy csillag ül magányosan, aranygyűrűs udvara van, füstölög az idők szenén, reszket az éjben, néma szem. tágul, befogja lassúdon, így formál ábrát az utam, amíg a lelkem égetem. ESTI FÁK Az alkonyég a földre árad, letérdelnek a fák a porba. A hárs, az éger lombja fáradt, de még kigyúl egy szép mosolyra. KI KÉRTE? Ki kérte lelkedet? Mondd, ki kérte? A szerelem a felszínnel beérte. De lent, a mélyben, szemben önmagaddal, küszködtél száz gyilkos indulattal. TÁRSAM LETT A FÖLD Hajolj! Hajoltam. Társam lett a föld. Szívem alatt a meztelen göröngy. A porba ember vert, az álnok angyal, megszán a rög, mesél és ittmarasztal. KOVÁCS KLÁRA VÁNDORÉNEK II. források torkát általmetsztem hegyeknek ormát kiéleztem házak oldalát összetoltam utaknak szélén bandukoltam kémények kocát megsodortam fáradt mezőkön meglapultam s a medve bőrét földre dobtam lakatlan házam szavakra zártam az az én váram sósvizű magánymarta kastély CSONTOS VILMOS KÉT VERSE: VERSVIRÁG Versvirág, versvirág, Mennyi szín, mennyi vágy, Mennyi báj, mennyi fény, Ég lángolva szívén, Akinek a lelke Világra termette. Versvirág, versvirág, Kelyhedből vér és vád, Gyönyör és gyötrelem Mérgét nyújtod nekem, „Virulsz, én elveszek, Virulsz: én elveszek.“ BIRODALMAM I. Kitárja ajtaját lelkem, s látható birodalmam. De trónján nem találsz engem: Elrejtőztem a dalban. II. Birodalom, birodalom, Tíz füzetben ezer dalom. Egyik arany, másik ezüst, A harmadik, akár a füst. Fojtogatón emlékeztet: „Minek ír a költő verset, Lelke, szíve miért termi A dalt, ha nem hallja senki. . III. Évek múltak, közel hetven, Zeng az a dal egyre szebben. Értik is akik meghallják, S birodalmam felkutatják. Jó ezt tudni, jó ezt látni. Minden szívhez eltalálni, A jóságnak fénye lenni, — S megszépülve messze menni. . .
