A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)
1975-08-25 / 30. szám
ARA A legrégibb kultúrák nyomait hordozó ősrégi folyó, a Duna, mely forrásától, a nyugat-németországi Fekete-erdőtől 2850 kilométert megtéve, másodpercenkint több mint hat ezer köbméter vizet szállít a Fekete-tengerbe, Devin (Dévény) ősi váránál ér hazánk területére. Bratislaván alul megtestesedve, meglassult folyással síkfőidre lép, ahol sokfelé ágazik. Ezen a vidéken a Duna ágai valóságos labirintust képeznek, és magukba zárják Európa egyik legnagyobb folyami szigetét, az 1885 négyzetkilométernyi területű Csallóközt, ahol dzsungelszerű ártéri erdőkkel, ingoványos mocsarakkal, jellegzetes holtágakkal, morotvákkal találkozunk, melyeket természeti védett területekké nyilvánítottak. Szebb óriás akváriumot elképzelni sem lehet, mint a morotva. A patkó alakú medertavak csendes vizében, — melyektől a Dunát hatalmas töltésekkel rekesztették el —, csodálatosan gazdag és gyönyörű növényi, ritkán látható állati élet, madárvilág van. A mélyzöldszínű morotvák partját öreg éger, nyár-, fűz-, kőris- és többszázéves mocsári tölgyek árnyékolják. Amikor e gyönyörű, vadregényes tájat járjuk, nem tudunk betelni az elibénk táruló varázslatosan szép képpel. A mély csöndet, mely a tájat átöleli csak a nádasok titokzatos zizegése, zúgása, vagy a ritka, kihalófélben lévő madarak, a kormoránok kelepelése, a réti sasok és túzokok rikácsolása töri meg. A KORMORÁNOK SZIGETE Ha a Dunán Bratislavából hajón, vagy csónakon a víz folyásának az irányában, az árral lefelé tartunk, a folyam folyásának az irányában a bal oldalon lévő 1856-os kilométerkőnél, kisebb, a volt Duna-ágakkal körülvett szigetekre akadunk, melyet a Kopácsi erdő zöldellő lombja takar. A Duna patkóalakú fattyúága közti morotvás, hatalmas nádassal körülzárt erdőben jellegzetes növényzet van. Négy kilométerre délre a Nagy-Dunából két ág szakad ki, melyek az egyik legismertebb csallóközi tájat, a Kormoránok szigetét alkotják. Ezen a természeti védett területen — a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egyetlen helyén — kormoránok, tarajosvarjak fészkelnek. Sajnos, különösen az elmúlt években számuk állandóan csökken. Úgy látszik, a közeli Slovnaft sűrű füstöt és hamut okádó kéményei üldözik más vidékre a ritka tengerparti madarakat. E vadregényes sziget története igen érdekes. Valamikor ezen, és a szomszédos kisebb szigeteken is, vadlibák fészkeltek. Ezért az egész szigetcsoportot Liba-szigetnek nevezték. A vadlibák azonban egészen váratlanul elköltöztek, és az elhagyott fák koronáit a tarajosvarjak, a kormoránok szállták meg. Sokáig rejtély volt, honnan kerültek a szigetre. A kérdést csak jóval letelepedésük utáni években oldották meg. Megállapították, hogy a Bécs melletti üdezöld Lobau-i ligetből költöztek át, ahol kivágták a hatalmas öreg fákat, melyeken fészkeik voltak. A kormoránoknak nem volt hol fészket rakniuk, új helyet kerestek. Így jutottak el az egykori Liba-szigetre. FELEJTHETETLEN ÉLMÉNY... A kormoránok tengerparti, hihetetlenül gyorsan úszó madarak. Nagy csoportokban élnek. E ma már ritkaságba menő modárfajtának az az érdekessége, hogy minden családnak egy tucatnyi fészke van. A hatalmas, égbenyúló mocsári tölgyek, éger-, és nyárfák koronáit teleaggatják hatalmas fészkeikkel. A nép élhetetlen dunai halászoknak is nevezi őket, mert nagy pusztítást végeznek a folyó halállományában. Felejthetetlen élmény a halászó kormoránokat leshelyről figyelni. Már pirkadatkor nagy csoportban, fészkeiktől mintegy kilométerre keleti irányba repülnek, majd a víztükör felett rikácsolva repülnek, vízbeérő lábaikkal és hatalmas szárnycsapásaikkal partra hajtják a halakat, ahol azután a lassabban folyó sekély vízben könnyen kihalásszák, felfalják zsákmányukat. A szemtelen és tolakodó társaik, a kócsagok, a gémek meg a sirályok azonban sokszor elhalásszák előlük a zsákmányt. A mindig éhes kormoránok naponta számtalanszor megismétlik zajos és látványos halászatukat. A RÉTISASOK SZIGETE A csiliztői Duna-kaput és a Hrusovo-i (körtvélyesi) hajóállomást elhagyva a gyorsvízű Duna hátán, csónakunkon gyönyörű, lombdús erdőkkel szegélyezett tájon úszva, a Bodiky-i (bodaki)kaput érintve, az 1825-ös jelzőkőnél a rétisasok fészkelőhelyéhez, a Rétisasok szigetének partjához érünk. Vízesések és veszélyes örvények nehezítik az utat. Csónakunkkal ezen a szakaszon csak fokozott óvatossággal és figyelemmel úszhatunk. Hatalmas, többszázéves öreg fák, terebélyes mocsári tölgyek, égbenyúló égerfák sűrű lombjai, mint egy hatalmas függöny zárják körül a dzsungelszerű tájat. Egynéhány kilométerre északra a rendezett Baka község; a Duna túlsó, magyarországi oldalán pedig a híres Koltai-tanya van, ahol — az öreg dunai halászok szerint —, egykor a legjobb halászlét főzték. A varázslatosan szép morotvás szigeten szintén leshelyről figyeljük a réti sast. Közel a búvóhelyünktől, az egyik mocsári tölgy koronáján fészkel. A sólyomfélékhez sorolt hatalmas madár, — ahogyan a csallóköziek nevezik: a halászsas — időnkint méltóságteljesen kirepül fészkéből, majd hirtelen felröppen. Széles szárnyaival a magasban egy ideig vitorlázik, majd hirtelen a tündérrózsákkal teli vízre csap, s zsákmányával olyan gyorsan, mint ahogyan lecsapott, az erdő sűrűjében eltűnik. Közép-Európában egyedül ezen a helyen fészkel a halászsas. Sajnos, ez a hatalmas madár is már csak nagyon ritkán látható. Kihalóban van. Ezért, — noha nagy károkat okoz —, tilos a pusztítása. TIZENÖT MÁZSÁS ÓRIÁSHAL A Gabcikovo-i (bősi) kikötőtől az arvízgáton folytattuk utunkat. A sűrű nádassal szegélyezett Gazda-szigeten, és a vele szembeni mocsaras, lápos Isztragovon, a morotvák tündérrózsás víztükre mentén — a régi mitológiai rege szerint említett — Tündér-lakban gyönyörködtünk. A trópusi hőség mély csendjét, a sűrű lagúnák titokzatos birodalmát csak a legyek és a szúnyogok zümmögése törte meg.
