A Hét 1975/2 (20. évfolyam, 25-42. szám)

1975-08-11 / 29. szám

1975. JÚLIUS 15-E a nem egészen két évtizedes űrkorszak más nagy napjainak emlékét idézi. 1957. október 4-én a Szovjetunióból fellőtték az első mesterséges holdat, amelynek bip-bip jelzéseire lázasan figyelt a világ. 1961. április 12-én a Szovjetunióból felbocsátották a Vosztok űrhajót, fedélzetén egy korszak pionírjával: „Az égbolt

nagyon sötét, a Föld kékes fényű" — érkezett az üzenet Gagarintól az űrből. 1969. július 21-én Armstrong és Aldrin űrhajósok a Nyugalom tengerének nevezett térségben először léptek a Holdra. „Egy kis lépés az embernek s egy óriási ugrás az emberiség számára" — ezek voltak Armstrong első szavai. A júliusi közös szovjet—amerikai űrrepülés ebbe a sorba illeszkedik. Először került sor az űrhajózás kivételes eszközökkel rendelkező két nagyhatalmának közös vállalkozására. Először kapcsoltak össze sarló-kalapácsos és csillagos-sávos felségjelzésú űrhajót a világűrben.

A tervezőknek a hosszú előkészítő munka során alkalmazkodniuk kellett a másik űrhajó eltérő konstrukciós sajátosságaihoz (az Apollót kimondottan a Hold-program megvalósítására, míg a Szojuzt földkörüli pályán való repülésre tervezték). De nemcsak a szó technikai értelmében vett előkészítő munkára volt szükség. Néhány esztendővel ezelőtt ilyen vállalkozás nemcsak azért lett volna idő előtti, mert még

16

hátra volt a műszaki feltételek biztosítása, hanem úgy is mondhatnánk, hogy az eddigi eredményes csúcstalálkozók nélkül nehezen lett volna elképzelhető ez a mostani úrtalálkozó. (Eisenhower elnöknek teljes négy napra volt szüksége, míg el tudta határozni magát, hogy táviratot küldjön Moszkvába az első mesterséges hold kilövéséhez. S az amerikai Kongresszusban még akkor is kétkedő hangok hangzottak el a darab vasról, ami fölöttünk repül — ha egyáltalán repül.) 1972 májusában megállapodást írtak alá Moszkvában az űrkutatásban való együttműködésről, s ez a megállapodás magában foglalta a közös Szojuz—Apollo űrrepülést is.

Három évig tartó előkészületek, szovjet és amerikai szakemberek ezreinek megfeszített, összehangolt munkája után július 15-én megkezdődött a közös űrkísérlet. A nyári verőfényben fürdő bajkonuri űrrepülőtérről óramű pontossággal igazodva a menetrendhez, közép-európai idő szerint 13 óra 20 perckor a magasba emelkedett a kétszemélyes Szojuz—19 űrhajó. Alekszej Leonov űrpilótával és Valerij Kubászov fedélzeti mérnökkel a kabinjában. Hét és fél órával később, pontosan a tervezett időben az Egyesült Államok űrhajóindító bázisáról, Cape Canaveralról startolt egy Satum—IB hordozórakétával a háromszemélyes Apollo űrhajó. Parancsnoka Thomas P. Stafford, űrpilótája

Vance D. Brand, a dokkolóegység pilótája Donald K. Slayton volt.

Egy óra 13 perc múlva az Apollo űrhajó megfordult, és az orrához csatlakoztatta azt a zsilipkamra-egységet, amelyet eddig a hordozórakéta az űrhajó alatti tárolóban szállítptt (a korábbi Apollo kísérleteknél itt helyezték el a holdkompot).

Szerdán, július 16-án a második pályamódosítás után a Szojuz—19 ráállt az úgynevezett szerelőpályára, amelyen az összekapcsolásnak be kellett következnie. Közben mindkét * űrhajó szorgalmasan rótta a köröket, másfél óránként kerülve meg a Földet. Az Apollo azáltal tudta egyre jobban megközelíteni — a későbbi rajt ellenére is — a Szojuzt, hogy pályája alacsonyabb volt, tehát azonos repülési sebesség mellett viszonylag gyorsabban kerülte meg a Földet. Amikor csütörtökön, július 17-én a Szojuz a 33. keringést végezve az űrhajók földárnyékba, tehát teljes kozmikus sötétségbe kerültek, kigyulladtak a Szojuz napelemszárnyain elhelyezett kék és piros helyzetjelző lámpácskák. Harminchárom perccel az összekapcsolás előtt, — a Szojuz a 36. keringését végezte — a két űrhajó közötti távolság már csak két kilométer volt, ekkor az Apollo bekapcsolta a fékező motorokat. Húsz perccel az öszszekapcsolás előtt, amikor a két űrhajó közötti távolság nem volt több 50 méternél, a Szojuz 180 fokos fordula-