A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-24 / 4. szám
Szabó Béla Mindhalálig (Részlet) SZABÓ BÉLA kapta az 1974 évi NEMZETISÉGI DIJAT Szabó Béla 1906. szeptember 21-én született Nagymihályban. Szabósegód volt, majd rövid Ideig Prágában tisztviselő; a felszabadulás után az Új Szó szerkesztője. Irodalmi pályafutását a 30-as évek elején költőként kezdte, s később tért át a próza művelésére. Prózáját Ural realizmus jellemzi. Főbb művei: Felszakadt gondolatok (versek, 1928), Pipacs (versek, 1929), Éhes vagyok I (versek, 1931), Érett szegénység (versek, 1935), Ezra elindul (regény, 1935), Az első ajándék (elbeszélések, 1951), Marci a csodakapus (regény, 1955), Az élet peremén (írói napló, 1959), Ebek lázadása (regény, 1964) stb. Steiner Gáborról irt két regénye (Hűség, Mindhalálig) 1968-ban, Illetve 1972- ben jelent meg. Fábry Zoltán Irta róla a következőket : „Ninds szlovákiai íróember, aki annyit küzdött volna a tollal és a tollért, a sikerért és az eredményért, aki olyan görcsösen, olyan elkeseredetten és szerelmetesen markolta volna a tollat, olyan szívósan, anynyira fanatikus önhittel és hajszoltsággal, mint ő. Mint a mesék szabólegénye, tűt cserélt tollal, hogy magát, hangját és mondanivalóját varázspálcává szépítse... A toll munkát ad és kitartást, türelmet kíván. Az írás titka nem utolsósorban a szívósság, a makacsság. Es mi más jellemzi Szabó Bélát, mint a tollal és tollért való szívós makacsság ..." Szerkesztőségünk őszintén gratulál Szabó Bélának. Ebben az esztendőben, mintha Steiner Oábor június harmadik! parlamenti beszédében tett kijelentésének az aratósztrájkkal kapcsolatban foganatja lett volna, több járásban sikerült a földmunkásaknak a földbirtokosokkal megegyezésre jutniuk. A délvidéken, a zselizi járáson kívül alig került valahol nagyobb aratósztrájkra sor. A zselizi járásban azonban kemény harc folyt. Itt Paeko járási főnök, akit Steiner a .zselizi járás kiskirályának’ nevezett, nem tudott napirendre térni a májusi sztrájk hatalmas győzelme felett, és aratás előtt meg akarta mutatni, hogy ő az úr a háznál: a járásban az történik, amit ő akar. A vidéket megrakatta csendőrökkel. Beszédeket tartott, gőgös hangon 'kijelentette az Idénymunkásoknak, ha most az aratás előtt sztrájkot szerveznek, gondoskodik majd róla, hogy másokkal pótolja őket, hisz van elég munkanélküli az országban. Fennhéjázó fenyegetés áradt minden szavából. A földmunkások egyetlen gyűlését nem engedélyezte a járásban, s ha mégis összejöttek, csendőrökkel verette szét őket. És ugyancsak ő gondoskodott arról is, hogy Bistranskynak felmondjanak. Ebben a feszült harci légkörben érkezett meg Steiner Gábor, kissé elkésve, július első napjaiban Zselizre. Első dolga az volt, hogy két földmunkás kíséretében a járási hivatalba ment. Ott a titkárnak felmutatta képviselői igazolványát, és kérte, hogy jelentse be főnökének, sürgősen tárgyalni akar vele. A bejelentésre azonban nem volt szükség, Paeko kitárta fogadószobája ajtaját, és szívélyesen betessékelte. De amint Steiner átlépte a küszöböt, kísérői orra előtt ügyesen bezárta az ajtót. Steinert bosszantotta Paeko pimasz viselkedése, gondolkozott, ne hívja-e be kísérőit, de aztán fölöslegesnek tartotta, hogy ezzel fecsérelje az időt Inkább azonnal rátért a tárgyra. Amint helyet foglalt, és cigarettára gyújtott, arra kérte Packót, mutassa meg azoknak a kommendós cselédeknek és a földmunkásoknak az Iratait, akiket az utóbbi napokban letartóztattak. Miután figyelmesen átnézte a papírokat, azt kérte, tegye számára Paeko lehetővé, hogy felkeresse ezeket az embereket a cellájukban. Paeko azt válaszolta, semmi szükség, hogy a képviselő úr a fogházba menjen, inkább Ide hozatja a foglyokat. Nem, makacskodott Steiner, ő látni szeretné a fogházi viszonyokat is, mert hiszen ártatlan emberekről van szó, és tudni szeretné, hogy milyen bánásmódban részesülnek. Paeko az ajkát harapdálta kínjában, imajd némi habozás után azt válaszolta, neki még nem volt ideje áttanulmányozni az iratokat, de ha valóban ártatlan emberekről van szó, akkor rövidesen úgyis szabadon bocsátják őket. — Nem rövidesen — csattant Steiner hangja —, hanem azonnal, amíg itt vagyok. Paeko összeszorított foggal a kezébe vette az iratokat, szórakozottan lapozgatott bennük, mintha most ismerkedne tartalmukkal. Egy iratot kiragadott közülük, a többit átadta titkárának azzal az utasítással, hogy azonnal szabadon kell a letartóztatottakat bocsátani. A visszatartott Iratban egy cukorgyári munkás ügyéről volt szó. Ennek a szabadlábra helyezéséért Steiner nem kardoskodhatott, mert egy csendőr megtámadásáért bűnvádi eljárás indult meg ellene. De art követelte, hogy az Iratot ne hevertessék Itt tovább, hanem továbbítsák az Illetékes bírásághoz, hogy minél előbb kitűzzék a tárgyalást. Miután Paeko megígérte, hogy a képviselő úr kérését teljesíteni fogja, Steiner végül szóba hozta Bistransky esetét, akit munkájából minden elfogadható indok nélkül elbocsátottak. Itt azonban Paeko megmakacsolta magát. — Az semmi — mondotta —, hogy elbocsátották, de attól tartok, ki fogják lakoltatni. — Alig hiszem, hogy erre sor kerülhet — vetette ellen Steiner. — Márpedig rövidesen sor kerül ró. — Csak akkor, ha öntől függne — válaszolta Steiner keményen —, de semmi törvényes alap nincs rá, hogy kilakoltassák. — Dehogy nincs — szólt ingerülten Paeko —, köztudomású, hogy lázított, hogy zsarolta a szlovák idénymunkásokat. Azt mondta nekik, ha nem csatlakoznak a sztrájkhoz, az itteni lakosság elkergeti őket innen. Erre tanúk vannak. — Nem hiszemI — vágta rá Steiner. — Én két tanú ellen húszat hozok, akik az ellenkezőjét állítják — majd hirtelen hangot változtatva, igen higgadtan és megfontoltan így folytatta: — Bistransky nem zsarolt, és nem lázított. Ezt ön éppen olyan jól tudja, mint én. Ezt a mesét csak ostoba, rosszindulatú ember ogyalhatto ki. Bistranskyról ilyesmi már csak azért sem hihető, mert igen értelmes, józan, munkaszerető ember, évek óta itt él, és soha senkivel baja nem volt. — De azt csak elismeri, hogy döntő szerepet játszott?! — Ezt sem ismerem el. Nem egy ember, hanem a körülmények és az emberek, ebben az esetben a cselédek és a földmunkások összessége döntötte el a sztrájkot. — Nekem ugyan magyarázhatja — felelte Paeko fölényesen —, a földbirtokos szerint Bistransky a főbűnös, ezért mondott fel neki. Hozzáteszem, volt annyira tisztességes, "Hogy másutt szerzett neki munkát, megélhetési lehetőséget. — De hét kilométert kell naponta gyalogolnia I — Az az ő dolga. — Ez a mi dolgunk, és figyelmeztetem, hogy mi ebbe nem nyugszunk bele. Ha az egyeztető bizottság nem tud a munkaadójával megegyezni, perre visszük az ügyet. Arra Is figyelmeztetjük önt — folytatta —, hogy legutóbbi intézkedései visszatetszést váltanak ki a munkásokból. Ártatlan embereket nem tarthat fogva, mert az törvényellenes. Törvényellenes az is, hogy nem engedi a földmunkásokat gyűlésezni. Én azért jöttem most ide, hogy az aratási kérdést rendezzem. Ha a földbirtokosok nem hajlandók az aratókat a kollektív szerződés szerint fizetni, akkor kihirdetjük a sztrájkot. — Azt majd meglátjuk. Steiner erre az arcátlan kijelentésre nem válaszolt, fogta a sapkáját, és hűvös fejbiccentéssel elköszönt. Kint az utcán azok a földmunkások várták, akiket az Imént a kiskirály szabadon bocsátott. Valamennyien boldogan szorongatták a kezét, borostás arcuk megviselt volt ugyan, de szemükben már ott csillogott a bizalom fénye, az elszántság és a harckészség, hogy mégiscsak megbirkóznak az ellenféllel. KONOZSI ISTVÁN felvétele
