A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-24 / 4. szám
M. Vodéra felvétele Varga Erzsébet versei: NE FÉLJ A TÉLTŐL én kedvesem ne félj a téltől a magány riasztó hidegétől fehér pelyhekben hulló feledéstől ne félj én kedvesem gyöngéden és áhitatosan szeretlek s a szívem melegétől nézd már olvad o Jégvirág nagy ezüst könnyeket sírnak az ágak s a domb mögött virágos ruháját már varrja a tavasz holnapra meglásd zöld haja nő a cseresznyefának takaróját lerúgja s elfut a patak — figyelj I hallod lába dobogását? a tél már a kert alatt rohan látod szeretlek gyöngéden és áhitatosan ne félj hát kedves ne félj a téltől feledés havától magány hidegétől ne félj én kedvesem VIRÁGOM, VIRÁGOM ... I. (szomorúan) virágom virágom harmatos virágom nincs nálad szebb virág . belátom belátom én mégis elhagylak elhagylak elmegyek virágom virágom sirass meg engemet II. (vidáman) virágom virágom elmegyek harmatos szép mezőn várlak meg tégedet harmatos szép mezőn puha ágyat vetek virágom virágom ott a tiéd leszek A közkedvelt szerző legújabb könyve, a Látomások, szatirikus színezetű rövid prózáit, időszerű kérdéseket érintő elmefuttatásait és tréfásan torzító karcolatait tartalmazza. De a humoreszk műfajával is megjelölhetjük a szellemesen vidám kis írásokat, amelyekben a regényeiről és színjátékairól jól ismert Dávid Teréz a mindennapi élet örömeit megrontó ferdeségeket pécézi ki. A hat fejezetre osztott kis kötet szinte egy lélegzetre elolvasható, s ez a tény már önmagában értéket jelez. Az ilyen karcolatok ugyanis újságokban, képeslapokban, folyóiratokban, kisebb porciókban adagolva, jobban hatnak, könnyebben elkerülik az egyhangúság veszélyét, mint amikor kötetbe gyűjtve kerülnek a kezünkbe, és óhatatlanul az egyhúrúság érzését keltik. A Látomások írójának nem vethető szemére ez az egyhúrúság; világunk bajait és fonákságait érintő témaköre sokrétű, s ez hol fanyar, hol vidám és játékos elmefuttatásra készteti szarkazmusát. És ami nem kevésbé fontos: tréfára hajlamos kedélye megfelelő komolysággal párosul, mintha vidámsága csak afféle héj, vékony takaró volna, amely alatt kihámozásra, felszínre hozásra váró komoly gondok rejtőznek. Dávid Teréz sem regényeiben,^ sem drámáiban nem üt meg pesszimisztikus hangot, s most rövid prózai szarkazmusában sem lelhető semmiféle lehangoló kicsinyesség. Az igazság felfedése olykor sebez, mint ahogy a műtétet végző sebész kése is elevenbe vág, amikor gyógyító szándékkal nyúl a beteg testéhez. A kritika gyakran kiemeli, hogy a szatíraíró gúnyoros hangja, csipkedő kedve mögött meglelhető a sebész gyógyító szándéka, s ez természetesen az életünk boszszantó tüneteit tollhegyre tűző Dávid Teréz esetében is fennáll. Kitűnő mesterektől tanult, jeles tanítványként hasznosan forgatta Mark Twain, O’Henry, G. B. Shaw és nem utolsósorban Karinthy Frigyes könyveit. Az idők folyamán kicsiszolódott stílusa, s bőséges élettapasztalatai hozzásegítették, hogy a karcolat műfajában meglelje a maga sajátos, egyéni hangját. Mesternek is monda-DÁVID TERÉZ karcolatai nám, ha sikerülne a csattanókra kiélezett apró írásait általános igazságokat kifejező szentenciák nélkül befejeznie. Gyűjteménye Kultúrszomj című fejezetének tíz karcolata között a Költő álmodik a legsikerültebb. A hegyek közt ihletet és témát kereső költő találkozik a Titánnal, a Tragédia alkotójával; a köztük lepergő álombéli jelenetnek magvas párbeszéde jó csattanóval zárul; az álmából felserkenő „költő" úgy találja, hogy alaposan megszedheti magát, súlyos pénzeket kereshet, ha átdolgozza a Tragédiát, revüt, afféle zenés komédiát kanyarít belőle. „Az ifjú költő egy napon kétségbeesetten vette észre, hogy csupa értelmes gondolat jut az eszébe" — ezzel a mondattal kezdi egy másik, alig másfél oldalnyi humoreszkjét, melynek éle a modernséget majmoló ifjú versfaragó ellen irányul. Utolsó két mondata, sajnos, felesleges toldásként hat. A dramaturgról írott karcolata túlságosan csonka, mintha saját dramaturgiai tapasztalatai meggátolták volna abban, hogy a drámaíró színpadi elképzeléseit kiforgató, gondolatait meghamisító dilettáns dramaturgról alaposan leszedje a keresztvizet. Mulasztást érzünk itt, mert bőséges anyaga lett volna egy eledävid terez LÁTOMÁSOK madach venbe vágó, tanulságos humoreszk megírására. Dávid Teréz nem rajong agyontechnizált világunk vívmányaiért, és ebben osztozik a szatíraírók javának nézeteivel. Kivált a táskarádiók bömböltetését és általában a zajártalmakat érzi civilizációnk tehertételének. A sorozatos tévéjátékokban sem lel szellemi üdülést, felfrissítő örömet. A gép és az ember című humoreszkjének fanyar iróniája pontosan célba talál, befejező mondata pedig kitűnő példa arra, hogy szentenciák nélkül hatásosabb a csattanó. Az ifjúság problémáival gyakran foglalkozó Dávid Teréz érthetően a fiatalok körében találja a legtöbb fonákságot. Humora a fiataloknak adresszált szatírákban friss és helyénvaló, értéküket kivált emeli, hogy javító, oktató célzat nélkül üt meg olyan hangot, amelyből érezzük, hogy érdeklődése és szeretete őszintén emberi; egy tapasztalatokban gazdag élet derűje és okossága csapódik le ezekben a karcolatokban. Platzner Tibor könyvborítója, kötésterve és illusztrációi szinkronban vannak a karcolatok ironikus hangvételével. Nem kétséges, hogy a gyűjtemény apró prózái, szatirikus írásai erősen megnövelik a szerző olvasóinak számát. EGRI VIKTOR LÁTOMÁSOK 15
