A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-01-24 / 4. szám

kerek egycsapásra megváltoztatták a KoJice (Kassa) körüli német hadsereg helyzetét. Január 17-én és 18-án meg­kezdték a gyors visszavonulást nyugat felé. 1945. január 19-én Gladkov vezér­őrnagy lovasjárőrei elérték a Toriszát. A szovjet csapatok még az nap, a kora­délutáni órákban teljesen megtisztítot­ták a várost a német utóvédektől. A 4. Ukrán Front harci sikerét, Kolice (Kassa) felszabadítását 1945. január 20-án Moszkva díszsortűzzel ünnepelte. Harminc év telt el azóta. A dorgál szorosban, a szovjet hősök tiszteletére, akik megnyitották a Kosice (Kassa) felé vezető utat, emlékművet emelt a tisztelet, Húszezer szovjet ka­tona áldozta életét ezekben a harcok­ban. Húszezer rázsatő nyílik ki minden tavaszon azóta ezen a földdarabon. S a város? A város azóta megnőtt. Az elmúlt harminc év alatt Szlovákia második leg­nagyobb városává emelkedett. Lakóinak a száma az új ipari üzemek létesítésé­vel az 1945-ös lélekszámhoz mérten több mint a háromszorosára nőtt. Egy beszélgetésünk során Gombos Pál a kosicei (kassai) vnb elnöke elmondotta, hogy Kassa sokoldalú fejlődése az Ipar, éspedig a bánya-, a kohászati és a gépipar sokoldalú fejlődésének a vetü­­lete. Tavaly például ezen ipari üzemek termelésének értéke elérte a 9,75 mil­liárd koronát. Az építőipar évi össz­termelése meghaladja a 3 milliárd ko­ronát. A város gazdasági bázisának fej­lődése hatással van a lakosság számá­nak emelkedésére. Sokat változott a város arculata az elmúlt harminc esztendő alatt. Új, kor­szerű lakónegyedek épültek fel, gazda­sági, kulturális és iskolai létesítmények­kel gyarapodott a város. Három fő­iskoláján jelenleg több mint hatezer diák tanul. S a város tovább fejlődik, gyarapodik. A városi s a központi szer­vek nemcsak az eddig elért eredmények miatt fordítják figyelmüket a város fej­lesztésének problémáira, hanem azért is, mert Kosice (Kassa) gazdasági po­tenciálja hatással van az egész ország fejlődésére. A város él, dolgozik, lüktet. A gyors­vasút a dolgozók százait szállítja na­ponta a vasműbe. Új házsorokat emel­nek a szorgos kezek; új iskolák, óvodák, bölcsődék, áruházak jelzik a fejlődés egyre gyorsuló ritmusát, Csinosodnak a történelmi városrész évszázados épüle­tei is. Kosice (Kassa) ma az ország leg­gyorsabban fejlődő városai közé tarto­zik. Mozgásában harminc év békéje lüktet. Harminc év békéje, harminc év történelem. Az utcákon ezer és ezer ember siet a mindennapok megszokott útján a ka­vargó háplhék között, ünnep van. Esik a hó. Hull a megnőtt városra. G. S. Köti 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom