A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-06-13 / 24. szám

RÉGI KOROK ÜZENETE Örvendetes es megnyuytGto az az érdeklődés, amely népi kuiíuraak, pontosabban .népzenénk s a nepzene _»s a muzene kozott* kölcsönhatás tan.u!manyó:asara lányul. Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak nemcsak önmagunk m-egi$meresére nyílik lehetőségünk, de bele­hallgathatunk a szomszédnépek dalaiba is.. osszehason­­hihotjuk az itt eló népek kultúrájának jellegzetessegeit, fejiodesenek folyamata! Az évszázados együttélés, a közös sors, a történelmi osszeforrottsag eredménye, hogy a szlovák népzene rokon vonásokat mutat a ma­gyarral Részben ezért ah hozzánk közelebb a szlovák nepzene, mint a cseh vagy a morva Ped g ha cseh, morva es szlovák területen a népdalok tipusa:ban, ütem- es hangnemeben »annak »s bizonyos különbsé­gek, ezeknél sokkal erősebben jelentkeznek a döntő jelentőségű azonos voncsok. Az ut élő magyar (de n.em csak a magyar) tudatá­ban a cseh-morva népi, népies zene a „dechovkcval" azonosul, pedig a régi korok nepzeneje, az ősforrás egeszen más. Maradéktalan felkutatása ma mar szinte •ehetetlen, de ha csak dióhéjban ismerkedünk is meg a cseh-morva nepzene fo fejlődési irányvonalával, meg­bocsátható tévedésünk nyilvánvaló lesz A szláv zenerol először görög, romai, bizánci es arab történetírók tesznek említést Ha sokat nem is tudha­tunk meg a hiányos forrásokból, annyit mindeneset:-; igen, hogy a regi szlávok többfajta huros, fúvós es ütő­hangszert hasznaitok. A középkorban az egyházi szer­tartásokat hangszeres zene nem kísérhette; az orgonát pl. mar a 1.1. szazadban ismertek Csehországban de csak a 13. szazadban terjedt el. Több forrásból tudjuk, hogy a cseh hangszeres népzene, tanczene nagy nép­szerűségnek örvendett, s a népi ünnepek alkalmavai társadalmi küldetése volt. Az egyházi zene mellett meg­szólal a világi zene is, amely kétségtelenül sok nép­zenei jegyet visel. E vüogí zene jellegzetességei azok a „vagansdalok", amelyeket a pragai Karoly Egyetem meaaiapitasa után a kóborló, vándorló diakok ene­­k e t ék. A 15. szazadban a huszúa forradalom szinte eltöröl­te a határvonalot a népi, az egyházi es a világi zenek kozott. Falun es varoson egyaránt elterjedt a hangszeres muzsika. Erre a cseh képzőművészétből is következtet­hetünk, hisz a középkori mesterek gyakran ábrázolták muzsikáló embereket A cseh népi es világi zenerol egeszen a 16. szazadig terjedően az egyházi énekes­­könyvek tudósítanak. Népi zenekarokról a 15. szazad o:a tudunk. Jellegzetesen cseh népi hangszer a cseh fuvola, ezzel s a furulyával, a kürttel, a csengettyűk­kel, a zene tancformalo ritmusát kiemelő dobbal, a fi­­diiia nevű ázsiói eredetű vonoshangszerrel kísérték a népdalokat. A 15, szazadban az örvénylő, gyors tán­cok jönnek divatba, s ekkor válik népszerűvé a duda is, amely 1600 táján nyeri el jellegzetesen zümmögő hangjai. II. Rudolf korában megjelemk a lant, eleinte csak a nemesség es a polgárság köreben, de később népdalokat is enekelnek fontkiserettel. A lokoko főleg ritmusában őrzi a népi jegyekét. A csen nepzene úgy mondják túlságosán sze­líd és kevéssé attraktív. Ped<g aki tiszta forrásból me ni s ez bizony nem könnyű feladat, hisz cseh-morva területen nehezen találni érintetlen néprajzi tájegysé­geket , méltóképp tolmácsolhatja a regi korok üze­netét. A Chorea Bohermca nevű együttes megbirkózott e r.ehez feladatta! Több nemzetközi népzenéi verse­nyen érték el kiváló helyezess. 1972-ben a Bratislava! Radio nemzetközi folkíorfes:tívai|an esküvői es katona» népdalok eíoadasaval két első dijat nyertek Dalaikat érdekes regi népi hangszerekkel kísérik, népi hájrfavof es hegedűvel, klarinéttal, a: áltálunk megszokottól alakjaban es használatában eltérő nyenyerével, „truth­­sajt" nevű sarkanyidomu pengetos hangszerrel, duda­­vol .. Értékesek az ütőhangszereik is, furcsa alakú, faragott, emberfejben végződő, botra erősített fa cin­­tanyerral, illetve dobbal emelik ki a dalok ritmusát. Ta­láló nevükből (jentakbouch, semtambouch, vozembouch) használatukra is következtethetünk. Kócsógdudat a ma­gyar népi zenekarokhoz hasonlóan a Chorea Bohermca is hasznai. Az együttes fellepesei, femezfelveíeicí élményt jelen­tenek, hisz a regi korok embereinek üzenetét tolmácsol­jak. L. DU SÍK ÉVA 24 /A XIX. század magyar El művészetében az európai fejlődéssel W összhangban a fes­tészeté volt a vezető szerep. A magyar festészet többé-kevésbé együtt fejlődött és élt a kor áramlataival, s emellett a nemzeti tradíciót is sikeresen olvasztotta ma­gába. A kor festészetét olyan művészek teremtették meg, mint: id. Markó Károly, Ba­rabás Miklós (1810—98), Őr­lői Petrich Soma, Zichy Mi­hály, Madarász Viktor, Szé­kely Bertalan. Lotz Károly, Benczúr Gyula, Paál László, Szinyei Merse Pál, Hollóssy Simon stb. . . Annak, hogy a magyar szobrászat a XIX. században nem emelkedett a festészet által elért régiókba, fejként az elmaradott, provinciális gaz­dasági és társadalmi viszo­nyokban kell keresni az okát. A század elején Ferenczy Ist­ván (1792—1856) az itáliai klasszicizmus eszméit igyeke­zett meghonosítani Magyar­­országon, amelyek Canova (1757—1822) munkássága ál­tal váltak számára ismertté. Monumentális megrendelések hiányában azonban idő előtt volt kénytelen szakítani a szobrászattal. A Ferenczy által elhagyott úton igyekezett továbbhalad­ni Izsó Miklós, aki Disznós­­horvátiban, ma: Izsófalva, született 1831. szept. 9-én. Gimnázumi tanulmányait Sá­rospatakon végezte, s még gyermekfejjel résztvett a sza­badságharcban, ahol a har­cokban Győr alatt megsebe­sült. A szabadságharc leveré­se után egy ideig bújdosott, majd 1851-ben Rimaszombat­ban tűnt fel, mint kőfaragó­segéd. Ott ismerkedett meg Ferenczy Károllyal, akinek ajánlólevelével 1856-ban Pest­re indult. Pesten egy ideig szintén kőfaragóként kereste a kenyerét. Néhány lelkes, fiatal értelmiségi támogatósá­val 1857-ben Bécsbe utazik, ahol előbb J. Meixner (1819— 72), majd H. Gasser (1817— 68) műtermében segédkezett. Bécsből az ottani magyar ifjú technikusok támogatásával 1859-ben Münchenbe utazott, felvételt nyert az Akadémiá­ra, ahol végre önállóan kez­dett dolgozni. Ott mintázott Széchenyi szobra és a Pasz­ták furulyása aránylag jelen­tős sikert aratott Pesten. A bajor fővárosban 1861 már­ciusáig tanult. Anyagilag a Győrvidéki Honvédsegélyező egylet, majd 1861 őszétől br. Eötvös József támogatta. 1862-ben kiállította Pesten a Búsuló juhász című szobrát, amelyet még Münchenben mintázott, s az hatalmas si­kert aratott a magvar közön­ség előtt. 1862-től Pesten dol­gozott. Portrékat (Arany Já­nos, Egressy Béni, Megyery Károly, Fáy András) és zsá­­nerterveket készít (Cigány Laokoon). 1863 őszétől az ■; Izsó Miklós: Csokonai í Izsó Miklós: A búsuló juhász MTA palotájának szobordíszí­tésére készített terveket, azonban a homlokzati szob­rok elkészítésére nem kapott megbízást. Az új épületre csak Révai Miklós egészala­kos szobrát és néhány deko­ratív jellegű plasztikai munkát mintázott. A zsánerszobrok mintázását ekkor sem hagyta abba (Arató nő). Portrészobrai közül Almási Balogh Pál arcmása az, amely megüti a kor európai szín­vonalát. Monumentális emlék­művet 1861—70 között többet is tervezett, realizálni azon­ban csak a debreceni Csoko­nai emlékművet sikerült neki, amelyet 1866-ban kezdett el tervezni a nem megvalósult Széchenyi emlékművel együtt. A Csokonai-szobor, s főleg első modellje szintén túlnőtt nívójával az ország határain. Izsó jó arányérzékéröl a külső és a lélekrajz remek vissza­adási készségéről árulkodik. Hibájául talán csak a részle­tek iránti túlzott érdeklődést róhatnánk fel, amely által a figura veszít erejéből. Élete utolsó éveiben két emlékmű terve foglalkoztatta: a buda­pesti Petőfi- és a szegedi Dugonics-szobor. Ezeket azon­ban hirtelen bekövetkezett ha­lála miatt már Huszár Adolf (1842—85) fejezte be. Izsót állandóan a monumentális szobrok foglalkoztatták, azon­ban nem tudni mit tudott volna nyújtani ezen a téren, mivel egyrészt a lehetőségek hiánya, másrészt korai halála nem engedte kibontakoztatni teljes egészében tehetségét. Paradox helyzet, hogy Izsót, szinte akarata ellenére apró, kamara jellegű terrakotta fi­gurái tették igazán nagy szobrásszá. Az 1870-es évek­ben alkotott Táncoló hajdú sorozat darabjai tükrözik leg­inkább tehetségét. Ezekben a táncoló figurákban megte­remtette a contrapposto szob­rászati elvének valamint a test és a drapéria szerves egységét. A mozgás, a tánc plasztikai értékét definálta ezekben a figurákban sajátos módon, egyéni kifejezőeszkö­zök egész arzenálját felvonul­tatva. Lenyűgöző biztonság­gal, nagyvonalúan egyesítette a klasszikus szobrászi kompo­zíciót a contrappostot a ba­rokk dinamikával — amelyet itt visszafogottan alkalmaz — valamint a nemzeti tradíció­val. Tiszta szobrászat szüle­tett Izsó Miklós eme szobrai­val Magyarországon. Egy olyan ember szól hozzánk bennük, aki a tisztán művészi eszközök iránti rajongása mellett nem szakadt el éltető talajától és környezetétől . . . Ezáltal lett, eme művein ke­resztül Izsó Miklós európai rangú szobrásszá! Sokat ígé­rő pályafutása 1875. május 29-én bekövetkezett halálával szakadt félbe . .. TALIGA ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom