A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1975-06-13 / 24. szám

Varázskor Bodnár Gyula tizenkilenc éves, tipikus mai fiatal. Frizurája, vi­selkedése, farmernadrágja, opti­mista magabiztossága is azt bi­zonyítja, hogy semmiben sem kü­lönbözik a vele egykorúaktól. Mégis von benne valami nem mindennapi: szűcs. Elég ismeret­len, s nem a legkapottabb szak­ma. — Mindenki csodálkozik, ami­kor elmondom, hogy szűcs va­gyok: nem értik, hogyan kerül­tem kapcsolatba ezzel a külö­nös mesterséggel. Pedig olyan egyszerűi Édesanyám is ebben a szakmában dolgozott. Ha oda­haza varrt, mindig a szoknyáján csüngtem, ő meg tanítgatott a mesterségbeli fogásokra. Amikor már leért a lábam a varrógép pedáljára, egyedül kezdtem var­­rogatni. S így, az általános is­kola elvégzése után mi sem volt természetesebb számomra, mint­hogy szűcsnek tanuljak tovább Kosicében (Kassán), a Zvonársko utca 4. szám alatti kis műhely­ben — mondja Gyuszi. Odalép egy félig kész bundá­hoz és megkérdezi: — Mit gondolsz, mennyi időt dolgoztam már ezen a kabáton? Halvány sejtelmem sincs — ezt tekintetemből is kiolvashatja: — Először is megkapom az anyagot és a mintát. Benedve­sítem a bőrt vagy a prémet és kiszögezem egy darab deszkára. Ez nálunk, szűcsöknél valami ha­sonló művelet, mint a szabóknál a vasalás. Aztán, ha kiszáradt az anyag, máris ki lehet szabni a megadott minta szerint. Ezt a munkát az összeállítás, majd a varrás követi. Persze, most egy­két perc alatt elmondom az egé­szet, de a valóságban mindez öt-hat hétig tart. Igaz, sok mú­lik a bőr minőségén is. — Milyen érzéssel fogod meg a bőrt, mire gondolsz, amikor dolgozol? Még be sem fejezem a kér­dést, Gyuszi a szavamba vág: Mindenütt a világon nagysze­repet játszanak a babák a gyer­mekek életében. Pakisztánban nagy gyerekünnep a babaeskü­vő. Az a kislány, akinek lányba­bája van, keres egy másik csa­ládban valakit, egy fiúbabával. A gyermekek elhatározzák, hogy összeadják babáikat — mint a­­hogyan a szülők is megállapod­nak abban, hogy összeházasítják lányaikat és fiaikat — anélkül, hogy megkérdeznék az „érdekel­teket" . A következő lépés az eljegy­zés. Ezen a napon a gyermekek meghívják barátaikat egy kis ünnepségre. Ajándékokat cserél­nek, és megkínálják a vendége­ket. Az eljegyzést követi az a-Fotó: Csernay Mária — Arra gondolok, hogy a ve­vő elégedett legyen, hogy érez­ze: kimondottan az ő részére ké­szült az áru. Ilyenkor nagyon örülök ... Gyuszit közben a szomszédos raktárba hívják. Míg visszatér, munkatársait faggatom a szak­ma elsajátításának körülményei­ről : — Erre születni kell — mond­ja az egyik idősebb munkás. — nyagi megállapodás: a babák „szülei” megegyeznek a hozo­mányban és az esküvő napjá­ban. Ezután rögvest megkezdődnek a nagyszabású előkészületek. A babamenyasszony otthonában elkészítik a kelengyét és mind­azt, ami az esküvő gyermekven­dégeit szórakoztathatja. A me­nyegző napján á fiúbaba tulaj­donosa színpomp.ás esküvői me­netben, zenekfsére.ttel és ját­szópajtásai társaságábbn a menyasszonyi házhoz vonul. Egy kisfiú beszédet mond, és össze­adja a babafiatalokat. A boldo­gító igent a babák helyett tu­lajdonosaik mondják ki. Több órás vendéglátás után Dobsinán van hároméves tanonc­iskola, Gyuszi is ®tt szerzett ké­pesítést. Persze, a mesterség tit­kait nálunk sajátította el. Mikor Gyuszi visszatér, egy ké­nyes kérdéssel lepem meg: — Nem érezted még soha, hogy barátaid, ismerőseid lenéz­nek a foglalkozásod miatt? — Nem, Társadalmunkban nemcsak tudósokra, orvosokra, mérnökökre van szükség, hanem munkásokra is. Szűcsökre. Én teljes értékű embernek érzem magam. Igaz, még senki sem éreztette velem, hogy „csak" szűcs vagyok. Sőt! Inkább kíván­csian kérdezősködnek, milyen is ez a munka. Mindenki azt hiszi, hogy rengeteget keresek, és nem akarják elhinni — te sem fo­god, de a többiek megmond­hatják —, hogy a havi fizeté­sem 1500—1600 korona körül mozog. Hogy ez elég-e? Elég vagy nem elég, én vonzódom ehhez a szakmához. Élvezem a munkámat, tudok örülni, ami­kor dolgozom . . . Valamikor csak télen dolgozhattak a szűcsök, nyáron más munkát végeztek. Az életszínvonal emelkedése a­­zonban lehetővé tette, hogy e­­gész éven át a szakmánkban dolgozhassunk — és ez nem csekélység! — Fiatal még, de nagyon ügyes gyerek — mondják Gyu­­sziról a kollégái. — Nem kell szégyenkeznünk miatta. Kifogás­talan árut készít, s ez is bizo­nyítja, hogy őszintén vonzódik a szakmához ... Gyuszi még azt is elárulja, hogy már komoly szálak fűzik egy lányhoz („talán lesz belőle valami"), meg hogy a SZISZ- szervezetben is tevékenykedik („néha-néha erre is marad idő"). Moziba gyakrabban jár, de azért kiállítás- és színházlá­togatásra is szakít időt. De ami a legfontosabb — úgy gondol­ja —, hogy olyan „varázskörben" él, dolgozik, amelyet a munka szépsége, öröme tölt be, amely fűti, fogva tarja, nem engedi el. Bodnár Gyula érzi: „ízig-vé­­rig" szűcs. ZOLCZER JANOS a babamenyasszony és a baba­vőlegény a késő esti órákban elhagyja a „szülői házat". S a lánybaba „édesanyjának" sze­mei könnyel telnek meg, mert búcsút kell vennie szeretett já­tékszerétől. A könnyek azonban nem segítenek. Már a szülőknek és a nagyszülőknek is így kel­lett megválniuk a babamenyasz­­szonytól, mert a hagyomány ezt kívánja. A szubkontinensen a házassá­gokat a szülők készítik elő, a­­nélkül, hogy a fiatal lány és a fiatalember valaha is látta volna egymást. A babaesküvő mélyebb érzelme, hogy a lányok és a fiúk érzésvilágában meggyöke­reztessék azt a meggyőződést, hogy a házasságkötésnek ez az egyedüli módja, mindig is így volt, és a jövőben is így lesz. 1 Szokatlan házi­állatot tart Hans Costa svájci hi­vatalnok. Másfél méter hosszú, ti­zenhárom éves leguánja Brazí­liából származik. Az állatka, a­­mely özönvíz e­­lötti szörnyre emlékeztet, szí­vesen engedi, hogy a gazdi madzagon sé­táltassa. Ezt a dallasi macskát texasi „népművészeti" termék­ként propagálják. A texasi kalapok, koltok és merény­letek után íme, a horgolt macskák. Ja, kérem: Texas az Texas... Az ifjú svájci mama nem so­kat gondolko­dott, kire is bíz­za csemetéjét, míg bevásárol. Az önkiszolgáló bolt közelében lévő kaszárnya őrszeme kitűnő őrnek bizonyult. Faszobrászat a hobbyja D. Mojszejevnek, a Moszk­vai Erdészeti Főiskola do­censének. Tíz év alatt e­­gész galériára való port­rét és más szobrot alko­tott különleges alakú fa­darabokból. Müveiből Ka­­linyingrádban nemrég ér­dekes kiállítást rendeztek. Képünkön: Beethoven portréja. Házasodnak a babák

Next

/
Oldalképek
Tartalom