A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-25 / 17. szám
„gondra bátor, okos férfi" (VERES PÉTER HALÄLANAK ÖTÖDIK ÉVFORDULÓJÁRA) A parasztság évezredig a nemzet alatt élt, ami nemcsak jogfosztottságot jelentett, hanem a képesség elsorvadását is az önálló felemelkedésre. Érte vívott forradalmaiban több volt a más osztályból jövő, mint a népképviselet. Ezért írhatta József Attila a Hazámban a parasztságról: ezer éve „magával kötve, mint a kéve, sunyit vagy parancsot követ”. Ha olykor alkalmi rés nyílt a társadalom egyébként merev osztályszerkezetén, a rajta felfelé szökök felemelkedésében gyakoribb volt az osztályvesztés és felejtés, mint a hűség és kötődés. Veres Péter egyéni adottságaiban a parasztság legjobb lehetőségének megtestesítője volt, „gondra bátor, okos férfi", ahogy róla mintázva írta József Attila. A tehetsége kiteljesítésének módja jelképes. Internálás, csendőrpofonok, mozgási korlátozás, pályamunkássors. élete nagyobb részében földművesi kenyérkereset közben autodidaktaként küzdötte fel magát az újvárosi Gyepsorról az ország legelejére. E tényben nem az önképzésen a hangsúly; hisz minden író lényege szerint autodidakta: amit tudnia kell, nem iskolákban tanítják. A példaértékű Veres Péter kiemelkedésének öntörvényűsége. Elzárták a dolgozó osztályokat a műveltségtől? Konokon vállalta tehát, hogy az „élet egyetemeit" járja, pusztán a maga intellektusába és osztályosai művelődő közösségébe fogódzva a jó könyvek szavát szíva, jut előbbre, megkerülve az intézményeket, hivatalos tanítókat, a lekötelezettségre csábító társadalmi kiskapukat. Útja azt példázta, hogy a parasztságnak önerejéből is ki lehet lábolnia nyomorúságától, nem kell az idők aljára szorulva kivárni és elszenvedni a fölötte átzúgó hatalmakat, hatalmasságokat. Politikai és írói harca pedig megcélozta, hogy mindenképpen így történjék, a társadalmi forradalom bizfosítsa azt a felemelkedést, amelyben egyéni útját osztálya is megismételheti. Az Allöld parasztsága — első megjelent könyve — bevezetőjében írta: „Ami bennünket kifejez, ami a mienk, vállaljuk és kiteljesítjük, ami pedig idegen, ránkragadt, helyesebben hamis, nem hozzánkillő, azt, mint kultúrpelyvát, társadalmi szemetet átengedjük a történelem szelének. Csak így teremthetünk magunknak saját létet és ezt kifejező saját kultúrát." Veres Péter személyes feljutása a nemzetalattisógból tehát azt jelentette, hogy művészi, eszmei és politikai tényezővé avatta a paraszt-évszázadok legjobb tapasztalatait és osztálytörekvéseit. „Lelkét az osztályára ható erők alatt formálta ki; szava elsősorban a hűségé" — írta róla Németh László 1936-ban, s megjósolta, néhány évvel később, hogy a magyar föld legnagyobb közösségi regényének a megteremtője lesz. Miként a Balogh család, e nagy paraszt-enciklopédia később igazolta is. A hűség volt magatartása, gondolkodása iránytűje. Minden műfajban a maga természetes világát mondta el a parasztember megőrzött realizmusával. A régi faluközösség és pátriárkái normáinak és emberségének léptékét növelte meg egyéni nagysága és az országos méretek szerint. A tapasztalatokra alapozott világképet, a realitások és a természeti törvények tiszteletét, a gazdaszemléletet, az egymásra-utaltság közösség-érzetét. A gazdaszemléletből így lett guvernamentális gondolkodás, ami, saját értelmezésében és szóhasználatában: „országban, népbennemzetben való érzést-gondolkodást jelent". A közösségi és természeti tapasztalatokból: szociális gondolat, az emberi tenyészettörvény tisztelete, történelmi tudat, közösségi életeszmény. Politikus alkat volt, életútja példázza, hogy eszményeit mindig hasznos gyakorlatra tudta váltani. Egyik legutolsó közszereplésén, a Fiatal irók 1969-es lillafüredi konferenciáján figyelmeztetett, hogy nemcsak harcolni, harcolni tudni is kell: „Nem önmagukban érvényesek az igazságok az emberi nem és a társadalom továbbfejlődése szempontjából, hanem evidencia szerint; vagyis hogy az adott helyen, az adott közösségben és az adott időben létező igazságok közül a sorrendben melyik az első ahhoz, ogy létezzünk és továbbhaladjunk." Veres Péter nagy író, nagy egyéniség volt. Klasszikus erkölccsel, mint Illyés Gyula írta róla. Életpéldája a maga teljességében csak hozzá hasonló nagyformátumú egyéniségben ismételhető. Tanulsággal szolgál azonban mindennapos emberi léptékkel is. Miként ö önmagában, pályája kezdetétől országos méretre nagyította származtató világa erényeit, ugyanúgy meg is szelídítette élete végén, az egyik elbeszélésében, A pátriárkában. Követhető, emberi arány szerint. Főhőse, Józsa István a történelemformáló nép egyszerű, cselekvő részese, falusi pátriárka. Élete íve az íróét követi, könnyű fölfedezni benne a Veres Péter-i út líráját és epilógusát, s egyben testamentumát. Az elbeszélés a mindig tevékenységi lázban élő falusi forradalmár végnapjait idézi: „A szívét elnyűtte az élet és a történelem ... Ez a század... Az ő szive, ha fáradt is már, de sohase nyugodt. Túl sokszor kellett a rendesnél erősebben dobognia... És hiába csillapulhatott volna azóta már, mert közben nagyon elnyűtt: könnyen lobbant, hamar elernyedt. Kicsi ügyekre is nagyot lobbant, mert olyan égő értelem forralta, amelyet nem enyhíthetett sem a gyógyító minden mindegy, sem a bölcsességgé lényegülő mindent ismerés." S amikor e meggyötört szív felmondja a szolgálatot, Józsa Istvánt elviszik a mentők, s a pátriárka nélkül maradt nagycsalád visszatér az üres házba, Veres Péter is befejezi a történetet: „De a nap nem állott meg az égen, a föld tovább forog, és mindenki, aki él, teszi a dolgát rajta." Miként az ő halála óta is. Nélküle, de az életpéldájával gazdagabban, amely arra int, hogy a szocializmus és a nép, a nemzet, nemzetek, a szocializmus hazai és nemzetközi jelenségeiről gondolkodva a valóság kihívása szerint, a realitások jegyében, mítoszok nélkül tegyük a dolgunkat. ZIMONYI ZOLTÁN MOLNÁR JANOS FELVETEIE TÖRÖK ELEMÉR Májusi dal Nélküled Kökénybokrok fehérek havazó szép remények május hava zöldellő akár egy szép szerető aranyöv a homlokán a tündöklő napsugár Árnyékom növekvő tornya, mintha mázsás súlya volna imbolyog előttem némán. Vigasztalan a gyötrelem, nélküled helyem nem lelem, komor vagyok, mint néma seb. Ha van még, ami fölemel, szerelmem tudom, te leszel. Ahogy a gyermek Figyelem lesem az ég csillagait figyelem akár nyáron a rét virágait végül megpihen szemem nyugalmat érez ahogy a gyermek ha anyjára nézhet ölelj magadhoz, itt vagyok, és tölts meg, mint a csillagok fényükkel a mindenséget. József Attila Szíved fekete gyásza végül temető-csendben kifehérül neked már a nagyon fáj se fáj mindenséggel koronás Király Köt 15
