A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-25 / 17. szám
fl főszerepben: JOZEF KRONER A Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesének egyik legismertebb színésze — Jozef Kroner roppant elfoglalt ember. Idejét pontosan, mondhatnám óráról órára be kell osztania. Alig néhány perce érkezett haza a televízió malomvölgyi stúdiójából, beszélgetésünk után a rádióban várják feljátszásra, este pedig a Kis Színpadon J. Jílek: Szilveszter című komédiájának címszerepét alakítja. Remek karakterszínész, akit esztendők hosszú sora óta számon tart a közvélemény. Igaz, nem a rettenthetetlen bonvivánok típusából való, akik szerelmi kalandjaik közben egymás után ütik ki vetélytársaikat a nyeregből... Ellenkezőleg: a színpadon, a tévé képernyőjén vagy a mozivásznon olyan embereket kelt életre, akik után nemigen kapnak a szebbnél szebb lányok, akiknek jellemét és alkatát fölényesen megmosolyogják a hősszerelmesek. És hogy többnyire mégis az általa játszott figura szokott felülkerekedni, az annak eredménye, hogy Jozef Kroner egyszerű, hétköznapi, olykor szomorkás sorsú vagy tragikomikus hősöket szokott ábrázolni, akiknek tétova tanácstalansága és egyszerű jósáaa megmosolyogtatja s elgondoTkoztatja a nézőt... Bizonyosan Jozef Kronernek ezekre a színészi adottságaira figyelt föl Maár Gyula, az ismert filmkritikus és szövegkönyvíró, amikor a Végül című első játékfilmje forgatásának megkezdése előtt a szereposztáson törte a fejét. És amikor az üzlet a korzón című Oscar-díjas csehszlovák film férfi főszerepéből Magyarországon is jól ismert bratislavai színészre esett a választása, akkor bizonyosan nem sejtette még, hogy döntése telitalálat lesz. Maár Gyula filmje azóta ugyanis nagy sikert aratott a manheimi filmfesztiválon, sikerrel játszották Svédországban s otthon, Magyarországon is, ahol a filmkritikusok tavalyi díját egy hazai színész helyett — Jozef Kroner kapta. Lakásán most a forgatás körülményeiről, a film cselekményéről beszélgetünk. — Milyen szerepet játszott a Végül-ben? — Egy olyan figurát, aki 1948- ban az államosítások idején az első munkásigazgatók egyike. Az élete azonban valahol elromlik. özvegy már, egyetlen fia van, és a film életének abban a szakaszában játszódik, amikor egy gyár balesetvédelmi felelőseként megy nyugdíjba. Nagyon érdekes lélektani dráma, joggal tarthat igényt a közönség érdeklődésére. • A Végül című új magyar film sikere • Bratislavai színész kapta a magyarországi filmkritikusok díját — Hallottuk, hogy Maár Gyula a rendezés során a hosszú beállításokra törekszik. Mennyire felelt meg színészi elképzeléseinek ez a rendezői stílus? — Gondolom, hogy ez a jövő útja. Nemcs~aíc azért, mert időben gazdaságosabb, hanem azért is, mert a színész számára lehetővé teszi, hogy elmélyülten beleélje magát szerepébe, a nagyobb játékegységekbe. Kedélyesen, eredeti „kroneri" vidámsággal újságolja, hogy az elmúlt nyáron bizony a Budapest és Bratislava közötti mintegy háromórás autóutat néha naponta tette meg, hiszen a Végül-ben vállalt szerepe mellett, több kötelezettsége volt idehaza is. Még most hónapok múltán is szívesen emlékszik vissza a budapesti Hunnia Filmstúdióban töltött napokra, ahol régi barátokként üdvözölték egymást Ruttkal Évával, Latinovits Zoltánnal, Major Tamással és Darvas Ivánnal. Major Tamás partnere is volt Jozef Kronernek a Végül-ben, de játszik a filmben Törőcsik Mari, Lázár Kati, Garas Dezső, öze Lajos és még többen mások is az ismert magyar színészek közül. — örül a magyar filmkritikusok díjának? Elmosolyodik. — Nagyon, hiszen számomra valóban nagy megtiszteltetés, hogy az általában hazai színészeknek szánt díjat ezúttal külföldre osztották. A díj átvételekor a magyarországi filmrendezők több új filmszerepet is kínáltak, egyelőre azonban a kolibai és a gottwaldovi filmstúdiókban vállalt munkám minden időmet lefoglalja. Martin Tapák rendezővel egy furfangos kalandokba keveredő hegyilegényekről szóló játékfilmet, a gottwaldoviakkal pedig egy hatrészes tévéfilm-sorozatot forgatok. Jozef Kroner sokat dolgozik, de mint a jó színészek általában, ő is megválogatja, hogy mihez kölcsönzi a nevét. És még így is előfordul, hogy olykor le kell mondania egy-egy valóban jó, neki illő szerepet. Legutóbb például épp a Hunnia Filmstúdió egyik ajánlatát: a Nyúlpaprikás című Tersónszkyfilm főszerepét volt kénytelen visszautasítani. — Ez még most, hetekkel később is bánt — mondja kissé bosszúsan —, mert egy olyan szerep lett volna, melyre olykor esztendőkig vagy akár egy évtizedig is várnia kell egy színésznek. Mivel azonban nem kedvelem a felületes fércmunkát, nem akartam időhiányban ilyet nyújtani, lemaradtam erről a ritka alkalomról,.. Persze, így is rengeteg jobbnál jobb alakítás áll már mögötte: mintegy száz színházi szerep — közöttük például a Viharos alkonyat Polezsájev professzora, Orgon a Tartuffe-ben és még számos egyéb kiváló alakítás; eddig mintegy hatvan tévé- és játékfilmben játszott, rádiószerepeinek száma pedig szinte megszámlálhatatlan. — A mi filmszínházaink is műsorra tűzik a „Végül”-t? — Erre csak a Filmexport Vállalat tudna választ adni. Szerintem a film mindenképpen megérdemelné, hogy a csehszlovák közönség is megtekinthesse, hiszen nálunk is ismert kérdéseket feszeget: egy öregedő ember gyötrelme ez, aki a nyugdíjaztatása pillanatában különösen átérzi, hogy valahogy fölösleges lett... Egy kissé eltűnődik, aztán tréfára fordítja a szót. — A kolibai szinkronstúdiók valamelyikében valóban szívesen beszélgetnék a film főhősével most már a saját anyanyelvemen is! M. P. LŐRINCZ GYULA kiállítása a Csallóközi Múzeumban A Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Csallóközi Múzeum újjáalakított épületében: a Sárga Kastély két termében április másodika óta tekinthető meg a szlovákiai kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb egyéniségének — Lőrincz Gyulának grafikai kiállítása. A tárlaton, melyet a járási székhely és az egész ország felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére rendeztek, a nagysikerű Kosúti sortűz és a Dózsa György katonái című grafikai sorozatokból szerepel hetven alkotás. Lőrincz Gyula dunaszerdahelyi kiállítása nemcsak jelentős társadalmi és művészeti esemény a Csallóköz központjának életében, de egyben e város részéről adósságtörlesztés is a neves művésszel szemben, akinek mindeddig — tulajdonképpen érthetetlen okokból — Szerdahelyen nem volt még kiállítása. Valóban, komoly mulasztás pótlása ez, hiszen Lőrincz Gyula nemcsak a csehszlovákiai magyar képzőművészet vezető egyénisége; nemcsak az egész csehszlovákiai képzőművészet legjelentősebb mestereinek sorába tartozik, de emberként s művészként is szenvedélyesen szereti a csallóközi tájat, az itt élő embereket... Ezeket a gondolatokat hangsúlyozta a kiállítást megnyitó ünnepi beszédében Nyári István, az SZLKP dunaszerdahelyi járási bizottságának titkára, majd egyebek között kifejtette még: „Lőrincz Gyula becsüli a Csallóköz dolgos fiait és _ büszke azokra az eredményekre, amelyeket .ez a nép a hazánk felszabadítása óta eltelt három évtizedben a szocializmus építése során elért. Ugyanakkor őt is ismerik, tisztelik és becsülik mint embert és barátot, s úgy is, mint közéleti személyiséget, aki mindenkor megalkuvás nélkül vallotta és hirdette a marxizmus— leninizmus igazságát.“ A^ forradalmi múltról szőlő vallomásnak tekinthető',,Kosúti sortűz“ és a „Dózsa György katonái“ című grafikai sorozatokból készült válogatás hűen tükrözi Lőrincz Gyula művészetének egyik jellegzetesen alapvető jegyét: azt, hogy mondanivalójának központjában mindig az ember áll. Alakjai úgyszólván mindig egyszerű emberek, akiknek ábrázolásában nála rendszerint nagy hangsúlyt kap a fej és a cselekvés. Ennek magyarázata is kézenfekvő, hiszen éppen az arc jellemzi a legkifejezőbben az embert: a szemek, a fejtartás rengeteget feltár az ember belső énjéből és gondolataiból; a mozdulat egy-egy töredékével ábrázolt cselekvés pedig tárgyi tartalmat ad képeinek. Ezt igazolják a művész szavai is, aki a Dózsa-ciklus születése kapcsán nemegyszer kifejtette már, hogy rajzolás közben Dózsa György egyszerű katonáinak megjelenítése izgatta őt... Figurái ezért sosem tétlen szemlélők, hanem fegyverrel, kaszával vagy puszta ököllel állnak, harcolnak, menekülnek, ölelik vagy védik egymást; portréi viszont vidámságot és letörtséget, félelmet és elszántságot tükröznek, magukon viselve az ember belső világának meganynyi jegyét. A május végéig megtekinthető tárlat látogatói ismét meggyőződhetnek arról, hogy Lőrincz Gyula egy személyben testesíti meg a politikust és az érzékeny, az élet rezdüléseire odafigyelő művészt, aki idejét és erejét napról napra megosztja politikai s közéleti kötelességei, illetve a művészi hivatástudat és a festői szenvedély között. B. M. P. % Köt-, 16 Rajz a Dózsa katonái című sorozatból
