A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-10 / 2. szám
u I ana Zelinová harminchárom esztendővel ezelőtt Tükörhíd (Zrkadlovy most) című elbeszéléskötetével kezdte meg írói pályáját. Népszerűségét bizonyítja, hogy ifjúsági könyve, a Jakűbko négy, legolvasottabb regénye, Az ördögcsárdás (Diablov őardáS), amely huszonnégy óra lepergése alatt egy patrícius családban a tegnap világának a mával való összecsapását ábrázolja, három kiadásban jelent meg. A közkedvelt írónő az utolsó két évtizedben számos sikeres rádiójátékot, majd újabban több tévéjátékot írt, közben 1964-ben a Mladé letá kiadta Veéer neprídem című leányregényét, amely magyar fordításban — Este nem jövök címen — ezekben a napokban került a könyvpiacra. Zelinová könyvének főszereplője Andrea, a tizenhat éves diáklány, megéli első szerelmét és csalódását, amelyen a nyári szünidőben — heveny tünetek után — apja és főleg falun élő nagyapja segítségével átesik. A vonzóan papírra vetett leányregénynek legnagyobb érdeme, hogy Zelinovának sikerül nem csupán Andrea életét és küzdelmét az elkényeztetett és könnyelmű Jozef jellemének megváltozásáért sokoldalúan megvilágítania, hanem ugyanakkor hasonló hitelességgel nyomon követi, hogyan békíti ki szüleit, zongoraművésznő édesanyját és az opera zenekarában játszó édesapját a rokonszenves nagyapával. Míg a háttérben maradó anya szigorú, zárkózott természetével elég halvány alakja a regénynek, az apa jobban előtérbe kerül, aktívabb a szerepe, megértésével és gyengédségével kitűnő támasza az érzelmi bonyodalmakba keveredő Andreának. A Zef-nek becézett Jozef gyors jó útra térése nem annyira következetesen a jelleméből, mint inkább az író szándékából fakad, hogy didaktikus, nevelő szándékú happyenddel zárhassa le a nem túlságosan izgalmas, de a fiatal olvasó figyelmét mindvégig lebilincselő mondanivalót. A fiatalok gárdájából élesebb kontúrokkal csak a mindig szolgálatkész, önzetlen Vinco és a karriert hajszoló, csapodár és könnyelmű Marcela válik ki. A két vonal: Andrea szerelmi csalódása, magára találása és felnőtté érése szerencsésen 'ötvöződik a felvetett másik vonallal, a családi kapcsolatok szorosabbra fonódásának problémájával, Bár az életben Andreák rendszerint megperzselten esnek át szerelmi csalódásokon és csak 'mélyebben HAGYOMÁNY ÉS MODERNSÉG • húsba vágó érzelmi zavarok után találják meg önmagukat, ifjúsági regényről lévén szó, el kell néznünk, hogy Zelinová könyvében a kelleténél jobban üt át a didaktikus célzatú, optimista hang. A kötetnek olykor csak rutinnal megkomponált, fáradt oldalait jó megfigyelőkészségre valló, a humort sem nélkülöző színes és fordulatos részek követik. Okunk van ezért hinni, hogy Zelinová ifjúsági regényét a mi fiataljaink is érdeklődéssel fogják forgatni. ján JonáS A szűz jegyében (V znamení panny) című regényének cselekménye is két vonalon fut: Az egyik — és ez a sikeresebb vonal — egy közelebbről meg nem nevezett nyugat-szlovákiai falu szocialista átalakulásának folyamatátrajzolja meg a jó szemű publicista újságíró gazdag tárgy- és emberismeretével. JonáShoz közel áll ez a jól körüljárt falusi világ, egyformán kitűnő ismerője mind az irtvány falvak módos gazdái, mind a szegények, a nincstelen béresek gondolatvilágának, mindennapi életének. A basaparaszt Kriáán kapzsiságáról, embertelenségéről sok újat nem tud mondani, Solohov Űj barázdát szánt az eke című regénye óta számtalan ilyen harácsoló természetű kulákkal ismertetett meg az irodalom —, ám a felszabadulás után a földosztáskor néhány hektár földhöz jutott HaS- tiákot már jellegzetesebben, egyénibb vonásokkal hozza előtérbe. Bár HaStiáknak is számtalan irodalmi elődje van, JonáS érdekesen írja le, hogyan válik a közösségi utat követő falu életében ez a tegnap még nyomorúságosán tengődő paraszt a haladás kerékkötőjévé. Az a néhány hektárnyi föld, amelyhez a parcellázás jóvoltából váratlanul jutott, földéhessé teszi, nem engedi, hogy a paraszti világ közösségi életformáját magáévá tegye. A falu átalakulásának rajza szervesen összefonódik a regény másik vonalával: HaStiák Zuzana nevű leánya és a szolgalegény Drusko házasságának problémájával. Zuzana házassága tényében és egész életében érződik némi hitelesség, Drusko érzelmi világának rajza is elfogadható, az érzelmek síkján lejátszódó történet egészében azonban vannak hiányosságok, hézagok. Jónásnak nem sikerül érzelmi életükben oly mély barázdát vágnia, hogy a regény a műfaj helyes meghatározása szempontja szerint valóban regénnyé váljon, túlemelje azt a tájékoztató irodalomból ismert helyzetjelentésen. Az újságíró JonáS aránylag későn, 1961-ben kezdte megosztani publicisztikai tevékenységét a széppróza művelésével. A falu világát jó érzékkel megrajzoló novelláskötete (Zrnká vo vetre) után tizenkét esztendővel később, 1973-ban jelent meg első nagyobb lélegzetű írása, A szűz jegyében, amely inkább a jó tollú, gyakorlott köziró erényeit tükrözi, mint a szépíróét. A regény elbeszélő hangját, szerkezetét tekintve teljesen a Kukuéíntól Heékóig terjedő hagyományhoz kötődik, és sem formai, sem tartalmi tekintetben nem törekszik korszeJánJmtf rűbben, modernebb hangvétellel szólni a ma olvasójához. Az ötvenes évek elején, Heéko falusi tematikájú regényeinek megjelenése idején, JonáS mondanivalójának visszhangja érthetően aktuálisabb lett volna. Az ábrázolt társadalmi ellentétek és a belőlük fakadó erkölcsi összeütközések nem nélkülözték akkoriban az újszerűség ingerét. Ma ez az inger érthetően elmúlt, annyi azonban igen valószínű, hogy ha ez a jól ismert, publicisztikailag is erősen megvilágított félmúlt történelemmé válik, akkor erről a történelemről könnyebb lesz — a lényegtelen elhagyásával — művészibb formában beszélni. Í* llentétben JonáS teljesen hagyományos hangjával, Ján Johanides Súkromie című elbeszéléskötetével már tíz esztendővel ezelőtt teljesen új formai köntösben és új belső világgal jelentkezett. A kötet, amelynek magyar kiadása Lemeztelenítve címmel a fentebb ismertetett könyvekkel egyidőben jelent meg, öt hosszabb lélegzetű elbeszélést tartalmaz. Johanides a ma emberének sok alapvető problémáját érinti bennük, így az élet, a lét értelmét itt a földön, szocialista környezetben, ahol a szocialista erkölcs törvényei a döntők. Johanides kritikusai egy évtizeddel ezelőtt elmarasztalás nélkül elemezték írásművészetének azokat a vonásait, amelyeknek alapjául az egzisztencionalista Sartre-nak és a magány, a közöny hangadójának, Camus-nak követőjét látták benne, erősen hangsúlyozva, hogy Johanidest a mai ember érzésvilága, a létét fenyegető veszélyek, az ember magánya érdekli, szóval mindazok a problémák, amelyeket a Nyugat említett írói tártak fel, hoztak felszínre a tétovázó, helyét nem találó ember lelkivilágából. Nem véletlen, hogy Johanides egyik legsikeresebb elbeszélésének a Tétovázó címet adta, megrajzolva benne a mindenben bizonytalankodó, tétovázó orvost, aki tanácstalansága miatt elpusztul, amikor sebesült partizánok segítségére siet. Ma teljesen világom az író célzata: megszabadulni a szorongattatás állapotától, az emberi magányból eredő félelemtől. A kötetben szereplő két legművészibb elbeszélés, a Lemeztelenítve és I a Szép nő és kirándulás példásan tanúskodik erről. Óhatatlanul Illyés jut az eszembe: „Az ember lehet pesszimista, a vers maga soha, lévén a jó tett minden formában életigenlő.“ Johanides írásai éreztetik, hogy amikor szabadulni próbál a rátörő magány sötétjétől, olvasóit is meg akarja szabadítani tőle. Emellett azonban nem hallgathatom el, hogy prózája sokszor elszigetelődik a társadalmi történések alapvető; kérdéseitől. Kíván a társadalmi viszonylatok mélyére nézni, de ez mintha nem is állna szándékában, mintha szerinte az író! feladata csupán a kérdések feltevése volna, nem pedig egyben a válaszadás is. Gondolatvilágának bizonyos absztraktsága eltereli figyelmét a valóságtól, azonban nem vitatható el, hogy ebben az absztrakcióban és abszurdban tapintja már a múló divatot, s ez bizonyára tovább segíti írói pályáján, arra készteti, hogy az alapvető társadalmi elvek mélyére idézzen. Johanides szépprózájának legbiztatóbb vonása, hogy sajátos, kiművelt hangon fogalmaz, stílusának színessége eredeti, étérzi minden szó jelentőségét és gulyát, érzelmi velejáróját. Bártfai Lászlónak és különösen Zólyomi Antalnak köszönhető, hogy atmoszférát teremtő stílusának ezek az edényei a fordításban is csorbítatlanok maradnak, nem sikkádnak el. Az itt ismertetett három kötet újból igazolja: a Madách példásan tesz eleget abbeli kötelességének, hogy a szlovák irodalom sikeres alkotásait megismertesse a magyar olvasóval. Ez a kötelesség arra késztet, hogy ismét felvessük a viszonzásnak számunkra oly fontos kérdését. Az írószövetség magyar szakosztálya és a Madách-könyvkiadó szinte minden esztendőben felhívja a kiadók figyelmét a csehszlovákiai magyar szépprózák fordítást megérdemlő új műveire. Vajon az illetékes kiadók a Tátrán, a Slovensky spisovatel, j a Smena és a Mladé letá — rendelkeznek-e olyan lektorokkal, akik bírják nyelvünket, ellenőrizni tudják az ajánlott műveket és fordításuk érdekében megteszik a kezdeményező lépéseket? EGRI VIKTOR 16
