A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-21 / 8. szám
••• 1825. február 18-án, úgy délután négy óra tájban Komáromban a Vármegyeház utcában Jókay József városi' órvagyám uraméknál egy újszülött fiúcska sírása verte fel a házat. A bonai földbirtokos kisasszony, Pulay Mária, ötödször éli át a legszentebb női hjvatás, az anyaság fájdalomkönynyekkel megigézett pillanatait. Károly már süldő legényke, Esztike is a híres kollégium diákja, s közben két kis Lajoska sírja domborul a komáromi kakukkfüves temetőben. A nagyon várt, és a szülők vigasztalását hozó kisfiú a keresztségben a Móric nevet kapta, ami bizony nagy tisztességet jelentett a komáromi Móricok szemében. így aztán nem is hiányzott az ingyen fuvar — mivel mindegyik jómódú szekeres gazda volt — a városi árvagyám új házának építésénél a Nagy Mihály és Szombathy utca sarkán. A kis Móric éppen hogy csak az első tipegő lépéseit tehette meg a szülőházban, amikor a csalód az új hajlékba költözött. * Itt növekedett a család szemefénye, és ejtette bámulatba a ház népét a bámulatosan koraérett emberke. Mikszáth így jellemzi a fejlődés éveit: „Gyorsan, szinte szédítően fejlődött szellemileg, s minden érdekelte; az állatok, a bogarak, a virágok .. . Mindenen el tudott mulatni. Néha órákig se szólt, csak ült egy helyen, és kék szemei üresen látszottak kalondozni a végtelenségben. Különösen a természet ezernyi jelenségei szórakoztatták, hogy majdnem állandó csodálkozást tükrözött vissza szép, harmatos, halovány arca ... Az ismerősök azt állították — vonásait vizsgálva —, hogy szakasztott apja." Alig volt több, mint öt esztendős a legkisebb Jókai gyerek, amikor édesapja kézenfogta, és beíratta a híres komáromi Református Kollégiumba. Komáromi iskolájáról évtizedek múlva írja: „Az én időmben a komáromi Kollégium volt a Felvidék Mekkája, ahova nemcsak a megyebeli fiatalság, de a szomszéd Pozsony megye ... ifjú nemzedéke is begyülekezett. A komáromi kollégiumból kerültek elő sok'" nevezetes tudósok és írók, akiknek sorában fölemlítem: ... Péczelit... Tóth Lőrincet, Beöthy Zsigmondot. . . (Margóm se húzom le a fejemet az asztal alá). A Musis positum épület szellemfénye szétragyogott az egész Felvidéken." 1841-ig tanul Komáromban. Közben azonban 1935-től 37-ig két esztendőt tölt Pozsonyban, mint cseregyerek Zsigmondy professzor házánál, ahol a német nyelvet tanulja. Az akkori Szél (a mai Veterná) utcában lakott a 10. számú házban, ahol kedves otthonra talált, és a Zsigmondy gyerekeket testvérének tekinti. Egyúttal tanulója volt a pozsonyi Evangélikus Líceumnak. Pozsonyi éveiről írja: „Tízéves koromban a szülőim cserébe adtak. A családi gond, a jó iskola egyforma volt Komáromban és Pozsonyban. Pozsonyban Zsigmondy tanár fiai és leányai voltak az én testvéreimnek és nekem a he-, lyetteseim Komáromban. Nekünk is, azoknak Is, mindenikünknek volt így egy „édesanyja" meg egy liebe Mutterja. Ügy tekintettük egymást, mintha testvérek volnánk." Az 1841/42-es iskolaévet Pápán végzi, az ottani kollégiumban. Bár Pápán csak egy esztendőt tölt, de ezen időszak mégis elhatároló mérföldköve lesz életének. Itt köt barátságot Petőfivel, és itt nyeri el az első aranyat önképzőköri szerepléséért. Jókai Klára Sándoréknál lakott Pápán, de szabad idejében ott találjuk a kollégium melletti kis házban, ahol Petőfi szállása volt. Itt szövődik a barátság fonala Orlai Petrich, Petőfi és Jókai között. A három barát összesen hét aranyat nyert az önképzőkörben, amiből egyet áldomásként el is mulatnak. íÁldott legyen a láng, mely utómra rávilágított" — mondja az író pápai tartózkodásáról. E sorai vannak márványba vésve Pápán a kollégium előtt álló mellszobrának talapzatán. Ez év nyarán látogatta meg Petőfi először komáromi barátját, és három vidám napot töltött az öreg Jókayné vendéglátásában. A komáromi szigetre is kirándultak, és itt a természet bája ihleti meg Petőfit a Dunán című versének megírására. Pópa után Kecskemét volt Jókai tanulóéveinek végállomása. Az ottani jogakadémián tanult 1842-től 44-ig. Kecskeméten Gyenes Mihály városi mérnöknél lakott, aki gyakran kivitte magával vidéki utazásaira is. A fiatal komáromi diák így ismerte meg az alföldi tájat, annak emberét, állat- és növényvilágát. Az alföldi metropolis mély — mondhatnánk determináló nyomokat hagyott ábrándozó, romantikus lelkivilágában. Érdemes meghallgatni vallomását a kecskeméti évekről. „Itt lett belőlem ember, e derék tőzsgyökeres magyar városban, és különösen itt lett belőlem magyar író ..." írói indulását is Kecskeméttgl számítja. Itt írta 1843-ban a Zsidó fiú című drámáját, amelyet az Akadémia dicséretben részesített. Irodalmi sikerén felbuzdulva lót első regényének, a Hétköznapok-nak megírásához. E regény befejező részeit azonban már Kecskemétet elhagyva Komáromban írja — méghozzá a Duna-szigeten, az ottani kertjükben. A fiatal ügyvédbojtár bizony nem o ' kliensek ügyeit intézte Asztalos István hites ügyvéd irodájában, hanem inkább a múzsákkal társalgóit, elbújva a világtól, a szigeten. „Óh — írja — az a kis fakunyhó ott a dunaszigeti gyümölcsöskertben, az volt az én legdrágább palotám, amibe valaha tanyáztam. Ott írtam meg első regényemet." A komáromi ügyvédi praxis helyett azonban a fővárosban indul el egy írói életpálya, amely soha nem látott fénnyel fog ragyogni évtizedeken, s majd évszázadokon át. Petőfi volt az, aki a jóbarátot bevezette a pesti irodalmi élet műhelyébe és elindította a világsiker felé. Jókai a Komáromban befejezett Hétköznapok című regényét magával vitte Pestre; s ez az Életképek című folyóirat hasábjain jelent először meg nyomtatásban. Jókai ezzel elindult az irodalmi sikerek útján. Petőfi verssel köszönti az első sikerek íróját: üdvözöllek, ifjú pályatárs, Pályatársam szeretett barátom! Egykor én terólad jósolék, S jóslatom most teljesedni látom. Jókait Pesten éri az 1848-as márciusi forradalom vihara. A tavasz nemcsak a természet megújhodását hozta, hanem a lelkek szabadságvágyát is, amit éltető eszmével töltöttek meg a francia forradalom jelszavai. A Pilvax kávéház a forradalom műhelyévé vált, és a márciusi ifjak fogalmazásában itt öltött testet az új eszme, a szabadság fenséges ideálja. Petőfi Nemzeti dalával köszönti március idusát, Jókai pedig a nemzet követeléseit ötvözi 12 pontba. 1848. március 15-e sorsdöntő napja volt Jókainak. Ezen a napon jegyezte el magát a forradalmi gondolattal, és ezen a napon ismerte meg Laborfalvi Rózát. A Nemzeti Színházban, a Bánk bán díszelőadásán történt ... Az első találkozást így mondja el az író: „Térdig sárosán... behorpadt cilinderkalapom mellett egy óriási vörös tollal, oldalamon egy jurátus-karddal fölrontok a színpadra. Ott találkoztam legelőször is Laborfalvi Rózával, ki saját nemzeti színű kokárdáját vette le, s azt keblemre tűzte ...“ A szabadságharc alatt — a kormányt követve Debrecenbe — egy ideig a Közlönyt, majd az Esti Lapot szerkesztette. Buda felszabadítása után találkozott utoljára Petőfivel. A Nemzeti Múzeumban rendezett díszlakomán vett részt, ahol örömteli pohárköszöntők hangzottak el a kivívott győzelemre. A sors különös akarata folytán szemközt ültek az asztalnál. Jókai is, mint oly sokan, toasztot mondott: „Én poharat emelek azokra a hősökre, akik a szabadságharc alatt még ezután el fognak esni — emlékezik később Jókai. Csak az ótellenben ülő Petőfi emelte föl a poharát, s odakoccintá az enyémhez: Köszönöm pajtás, hogy rám köszöntötted a poharat! Ekkor aztán megbántam nagyon, hogy ezt mondtam. Négy hó múlva már ott volt Petőfi az általam felköszöntöttek dicső sorában." A világosi bukás után bujdosni kényszerül. A Bükk-hegységben lévő Tardona községben Csányi Benjámin házánál talált menedéket a halálos ítélet elől. Itt keresi fel Laborfalvi Róza 1849 karácsonyán, és hozza számára az életet, a szabadságot jelentő menlevelet, a „Geleitschein"-t, azaz a sárga papírost, amit asszonyi furfanggal szerzett Komáromból. „Ezt nevezték akkor jó papírnak, nem a bankok részvényeit" — mondja a menlevéllel kapcsolatban Mikszáth. Jókai egy Miskolcon kiállított s Kovács János névre szóló úti levéllel tér vissza Pestre. Családi nevét nem használhatta. így írásait Sajó álnév alatt jelentette meg. A Bach-korszak börtön-sötét évei alatt nyilvánult meg Jókai küldetése, hogy akkor szólalt meg, amikor egy országot borított a temetői csend. Tompa versben, Jókai prózában kívánt fáklyát gyújtani, reményt önteni a letiport nemzetbe. Ekkor megjelent művei — Forradalmi és csataképek, Erdély aranykora, Egy magyar nábob, Kárpóthy Zoltán, Politikai divatok, A kőszívű ember fiai — nemcsak a büszke múltat idézik, de előre is mutatnak, hogy van feltámadás. Találóan írja e korszakról Lukácsy Sándor: „Jókai sokat írt a szabadságharcról ... Senki a magyar irodalombon a szabadságharc nagy nemzeti közdelmének pátoszát nem tudta úgy kifejezni, mint ő . .. Jókai maga később úgy emlegette ezeket az írásokat, hogy azok a vesztett csatákat gyászoló nemzet reményének életben tartására íródtak, azt sugallva, hogy nem pusztulhat el az a nép, mely ily hősöket szült, s ilyen elszántan küzdött a szabadságért." A Jókai életét felölelő hat évtizedes írói pályán vezérgondolatként vonul végig 1848 eszméje. Az 1893- ban, az ötvenéves írói jubileumra kiadott száznál több műve egy gigantikus méretű írói skálát tár az olvasó elé. De e mennyiségében szinte felmérhetetlen szellemi terméshozamnak vissza-visszatérő refrénje: 1848 gondolata. Érdemes idéznünk Jókai misszióját Zsigmond Ferenc megvilágításában: „Jókai egész hosszú életén át soha többé* nem tudott szabadulni az 1848/49-i szabadságharc emlékeinek vonzása alól. Ezek nélkül nem lehet Jókai írói egyéniségét kellőképpen megértenünk... A szabadságharc Jókai későbbi világnézetét — hogy úgy mondjam — determinálta." Vaskos tömörséggel jellemzi Jókai küldetését Lengyel Dénes: „Jókai a magyar haza szabadságáért.. . küzd egész életében. .. . Jókai nem meghalni, hanem élni akart a hazáért." Lengyel Dénes szintézise egy hat évtizedes életpályát summáz, amely társadalmi és történelmi regényein keresztül maradandó értéket hozott a magyar szellemi életnek és a világirodalomnak. Kárpáthy Zoltán vagy Jenőy Kálmán, Ráby Mátyás vagy Timár Mihály a nemzeti felemelkedést és áldozatvállalást hirdették. A reformkor emberének és az 1867-es Magyarország írójának közös elhivatottságát tolmácsolja Kárpáthy János, mint Jókai arspoetikóját: „Akarom, hogy fiam jobb legyen, mint én voltam. Talán az ő erényeiért megbocsájtja az Isten, megbocsájtja a haza, mit ellene vétettünk, én és őseim ... Mutassa meg ő életével, milyennek kellett volna lennünk! Gazdagság ne rontsa meg szívét... eszes, becsületes, szilárd, jó polgár, jó hazafi legyen, s nemessége necsak címerére, hanem szívébe Is legyen írva." Ezen fennnkölt eszmék és gondolatok tették halhatatlanná nevét és művészetét. Az idegen fordítások nagy száma azt igazolja, hogy Jókai a világirodalom nagyjai közé emelkedett. Petőfi mellett ő képviseli a magyar szellemi életet a világirodalomban. Műveit minden művelt nép nyelvére lefordították. Regényeinek különösen angol és német fordításai népszerűek. Az Arany ember hét angol és tíz német kiadást ért meg. A Fekete gyémántokat tizenegy német, hat angol, két cseh, két lengyel, egy-egy dán, észt, lett, litván, olasz, orosz és svéd fordításban jelentették meg. 1904. május 9-én temette a nemzet legnagyobb íróját. A Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel. Ott állt koporsója, ahol az élő író állt Petőfi mellett 1848. március 15-én. Ott feküdt a halott író, ahol tíz esztendővel azelőtt Kossuth koporsója felett mondotta a gyószbeszédet. A gyászbeszédek most is elhangzanak, és egy nemzet mond köszönetét és búcsút költőjének. Tizenkét kocsi vitte a koszorúk tömegét a koporsó után, és ezrek kísérték utolsó útjára. A sírnál Tuba János a szülőváros nevében búcsúzik el nagy fiától, és egy láda hazai földet szór a koporsóra. „Aztán róhányták a földet — írja Mikszáth—, és egy kis púp keletkezett azon a helyen. Egy hegycsúcs ellenben eltűnt egy másik helyen." Dr. S2ÉNASSY ZOLTÁN 14 150 éve született JÓKAI MÓR
