A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-14 / 7. szám
Tereid Surová, az üzemi pártszervezet elnöke (középen) két tagjelölttel Röpgyűlés a fonodában A háború előtt született valahol Oraván ... A Majdis mama nyolcadik gyermeke volt... S a szegény asszony ugyan mire gondolhatott, amikor kislánya bölcsője fölé hajolt? ... Bizonyára arra, hogy boldogabb, szerencsésebb élete legyen, mint a szüleinek volt... A kislány éppen tizenkét éves volt, amikor leégett nyomorúságos faházuk... Tízen mentek el, de már csak kilencen tértek vissza, mert egyet közülük elsodort a háború vihara ... Aztán kiderült az ég, a régi ház üszkei közelében új házikó épült, s nemsokára Tereza egy kis papírbőrönddel a kezében elindult, hogy a városban meghódítsa az életet... A NEVE TEREZA L. Lisicky felvételei Tulajdonképpen csak itt kezdődik a kis oravai leány története. Egyszerű, hétköznapi kis történet és mégis szép, mert mindnyájunk életéből felvillant valamit a háború utáni évekből... Harminc évvel ezelőtt, a szárnypróbálgatás idején történt... A zaj sem szakíthatja szét az emlékezés fonalát, hiszen éppen itt, a fonógépek zajában kezdődik Tereza története. Tizenöt éves gyermek, tulajdonképpen már nem is gyermek, de még nem is felnőtt... Ijedten állt a gépek zajában. Hová lett a csend, mely eddig körülvette, melengette? ... Hová fett a csermelycsobogós, a fák suttogása, a madarak dala? ... Hol van az agyondolgozott, mégis oly lágy anyai kéz? ... A gépek riasztották és vonzották egyszerre. A munka érdekelte, de vajon képes lesz elsajátítani? Megállja itt a helyét? Mikor aztán már néhány álmatlanul eltöltött éjszakán itatta az egereket, áztatta könnyeivel párnáját a leányinternátus szobájában, úgy érezte, nem bírja tovább. S most hosszú évtizedek múlva miért ne ismerné be akkori gyengeségét? Hiszen még a legerősebb embernek is vannak ilyen gyenge pillanatai. Gyorsan becsomagolta mindenét kis bőröndjébe és uccu neki I — futott egyenesen az állomásra. Csak akkor gondolt tettének következményeire, amikor szülőföldjén kiszállt a vonatból. A szülők örömmel fogadták, eléje tettek mindent, ami csak volt a kis éléskamrában. Amikor aztán jóllakott, beszélgetni kezdtek: — Tereza, olyan úton kell haladnod, amilyenen elindultál. Nálunk mindig otthonra találsz, de a helyed ott van a gyárban I... 1952-ben beiratkozott az üzem tanonciskolájába, s nemsokára kitüntetéssel vizsgázott. A gyáva kis oravai leányból szakmunkás lett, öntudatos nagyleány. Legszívesebben még aludni sem járt volna haza az üzemből. Nemsokára az ifjúsági szövetség tagja, majd funkcionáriusa lett, és aktív sportoló. A huszonnégy órát megosztotta három szerelme között — a gyár, a tisztség és a sport volt ez a három szerelme — s az alvásra alig-alig maradt ideje. — Kemény iskola volt, — mondja. — Rybárpole-n megtanultam, hogy az Idő drága, s ezért nem szabad felesleges dolgokra elfecsérelni... Szerepelt a röplabdabajnokságokon, de legszívesebben a gépekhez tért viszsza, ott érezte magát igazán otthon, megszokta a gépek zaját, szeretettel simogatta őket végig a tekintetével. Már nem félt tőlük, hiszen úgy Ismerte őket, mint jó anya a gyermekét. Egyre jobb eredményeket ért el, és eszébe jutottak édesanyja szavai. Igen, boldogabb és gazdagabb életet élt, mint a szülei, mert kezébe vette sorsa irányítását. Nemsokára újra Iskolapadban ült, a textilipari szakiskola padjában. S ez még nem minden! Nemsokára a műhelyben ő lett a norma megállapító. Fiatal volt még nagyon, de már a nálánál fiatalabbaknak segített, a tapasztalatlan kezdőknek. Segítette őket tanáccsal, jó szóval, megértéssel. Aztán a bratislavai cérnagyárba került a textilipari szakiskola elvégzése után, s olyan erősnek érezte magát, mint még soha. Az üzem Ifjúsági szervezetének kultúrreferensévé választották. Mindenki szerette, becsülte, Terkának szólította. S mindig ott volt, ahol éppen a legnagyobb szükség volt rá, szakmabeli tudására, lelkes segítőkészségére, jó szívére. Mert azokban az években szükség volt lelkes fiatalokra. Egyre több hozzá hasonló leányra és fiúra volt szükség az üzemekben. Hiszen a fiatalok jöttek ugyan, de sokan el Is mentek, nem találták meg a számításukat, csábította őket valahol máshol egy jobb kereseti lehetőség, egy könnyebb munka ... Terka csakhamar megtalálta a módot, hogyan is hasson a fiatal leányokra. Miért is ne értette volna őket, hiszen nemrégiben még éppen olyan tanácstalan, félénk kis falusi leány volt, mint azok. Az ifjúsági szervezet elnöke volt már akkor és tudta, hogy a leányok a szabad idejükben szórakozni szeretnének, táncolni, ismerkedni ... S az új ebédlő nagyon Is megfelelt erre a célra. Egyik táncmulatság a másik után, de a leányok csak ültek szomorúan, pedig úgy szerettek volna táncolni a jó muzsikára egy csinos fiúval. De hát éppen fiúk nem voltak ott. Terka ismét segített. A gyűlésen megvitatták, hogy a táncmulatságaikra meghívják a helybeli katonákat, s attól kezdve már nem lehetett panaszuk a leányoknak, hogy nincs elég táncos. De nemcsak táncpartnert találtak a munkásleányok. A katonákkal együtt tanultak be színdarabokat, együtt mentek kirándulásokra, brigádokra, együtt vonultak fel május elsején. 1960 júliusában férjhezment Terka egyik munkatársához, s az esküvőjük igazán parádés esküvő volt. Októberben a nemzeti bizottság képviselőjévé választották, novemberben már a párt tagjelöltje volt. A nagy fordulatok éve volt ez Terka életében. Öntudatos tagjelölt, példás dolgozó, fiotalasszony és jövendő anya .., Nemsokára megkapta a pártigazolványt, s a fonóműhelyben csoportvezető lett. Hogy minek Is mondjuk el mindezt? Talán csak azért, mert a fonóműhelyben ma is van elég probléma annak ellenére, hogy a legmodernebb gépekkel dolgoznak. S ezeket a problémákat éppen a pórtcsoportok oldják meg elsősorban. Terka együtt küzd társaival a jobb eredményekért, a termelés fokozásáért, s azért, hogy az asszonyoknak ma és a jövőben könynyebb és Jobb legyen az életük . ,. De minden történet egyszer végetér, s így Terka története is most, ezzel a pár mondattal ... Most, amikor a bratislavai cérnagyár legjobb dolgozói közé tartozik és így lesz ez még talán évtizedekig ... De már révbe érti Terka Surová a főváros legnagyobb női üzeme pártszervezetének elnöke már két éve, hajlanak szavára az Idős párttagok Is, mert szeretik, becsülik és elismerik tudását... Mert bebizonyította, hogy tud és akar dolgozni, hogy tud és akar segíteni mindenkinek, aki boldogabb jövőnk építésén fáradozik szabad hazánkban. MARTA SVATENIKOVA Köt 7