A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-02-14 / 7. szám
A szellem napvilága a könyvekből ragyog — akikre ragyog —, nem a televízióból egyelőre, még akkor sem, ha maholnap minden ház ablakából a tévékészülék kéklő-sejtelmes fénye szűrődik ki a késő estébe-éjszakába. A szellem napvilága nem olyan tolakodó mint a labdarúgó világbajnokság, mint a szilveszteri kabarékból Haéek és Sajó, vagy mint az ibolyaszerény Maigret felügyelő. A szellem napvilága nem azonos sem a szellemességgel, sem a szellemjárással; a televízió mégis sokat tehetne az emberi szellem, a szellemi kultúra terjesztése érdekében. Ha nem teszi, az nem a készülék hibája. A könyv — nem tolakszik (kivétel a ponyva, dehát az melléktermék, nem érdemes vele foglalkozni), sőt eleinte mintha szántszándékkal akadályokat gördítene önmaga és a leendő olvasó elé. Ilyen akadály: meg kell tanulni az ábécét, később „az olvasás művészetét“, a válogatás képességét. De azután sem tolakszik, ha már ezeket az akadályokat legyőztük: némán vonul a háttérbe egy-egy vadabb, erősebb szórakozási lehetőség, egy-egy randevú, értekezlet, sőt egy-egy primitíven szórakoztató televízió műsor elöl is (a könyv a legszelídebb erőszak — írta valahol Déry Tibor). Ilyen szerényen, ellenvetés nélkül vonultak vissza a salkai (szálkái) könyvek is a régi posta meglehetősen rozoga épületének egyetlen szobájába. Nem ágálnak, nem tiltakoznak, még amiatt sem, hogy irgalmatlanul hideg van itt, tehát az olvasók igen meggondolják beüljenek-e ide... Ezeken a polcokon szerénykedik Jókai, itt húzódott meg Petőfi és Arany, Tolsztoj és Gorkij, ezekben a szekrényekben vívja sza„Ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán ...!” (Petőfi) kadatlanul csatáit A három testőr és Monte Christo grófja, innen küldi láthatatlan hívó fényjeleit a magyar és a világirodalom háromezer klasszikusa és modern Írója Szalka lakói felé. Háromezer kötet van ebben a könyvtárban. Nem sok, de nem is kevés. A község minden lakójára jut egy könyv — a csecsemőket és óvodásokat is beleszámítva, akik még nem olvasnak, meg azokat a felnőtteket is, akik sosem olvastak. A könyvtárnak körülbelül kétszáz állandó olvasója van, legtöbbet az iskolás tanulók és a nyugdíjasok olvasnak; legkevésbé az úgynevezett középgeneráció szereti a könyvet, ámbár közöttük, tehát a középkorúak között is van kivétel. EztPapp Józsefnétől, a könyvtárostól tudom. Akárcsak azt, hogy az állandó olvasókon kívül akadnak a községben olyanok is, akik rendszertelenül, amúgy hébe-hóba látogatnak el a könyvtárba, ezek száma is mintegy kétszáz. Az állandó olvasók közül is a leghűségesebb a Sztankovics házaspár — mondja a könyvtáros. A rosszul (villanyradiátorral!) fűtött könyvtárból ezért jöttünk át Sztankovicsék meleg, meghitt lakásába. Sztankovics János bácsi hetvenhét éves, nyugdíjas-lakatos. Szálkái őslakos, dédnagyapja a molnármester ' 1820-ban Szalka község bírája volt. Sztankovics néni andódi születésű a Csepregy- és Czuczor-családok leszármazottja, akinek a nagyanyja sokat mesélt Czuczor Gergelyről, a költőről. —. Gyerekkorom óta szeretem a könyvet — mondotta Sztankovics bácsi. — Alig múlt el olyan nap az életemből, hogy ne olvastam volna. Illetve voltak ilyen napjaim is, hiszen mindkét világháborúban katona voltam, összesen hét évet töltöttem mundérban s akkor bizony nem sok időm maradt az olvasásra, de e hét év kivételével életem állandó kísérője a könyv. Én nagyon sokat köszönhetek a könyveknek, egyebek között azt, hogy viszonylag kiegyensúlyozott életet élhettem s hogy a házasságunk is szinte zökkenőmentes volt. A feleségem legalább anynyira szeretett olvasni mint én. Ne feledjék: Csepregy-lány, „vérségi kapcsolatok“ fűzik az irodalomhoz, mindig jól megértettük egymást. — Milyen könyveket szeret a legjobban János bácsi? — Legjobban a magyar klasszikusokat: Jókait, Mikszáthot, Krúdyt, Móriczot; a világirodalomból: Balzacot, Victor Hugót. Míg mi az egyik szobában beszélgetünk, Sztankovics néni a konyhában tesz-vesz, ebédet készít, s csak néha néz be hozzánk. Nagyon szépen, kulturáltan beszél, minden mondatán "érződik az olvasottság, szinte elegánsan fogalmaz. Nézzük meg kicsi könyvtárukat — mondja, és átvezet bennünket a másik szobába. Valóban nem nagy ez a családi könyvtár, de válogatott könyvekkel, Jókai-, Balzac-, Hugo-sorozattal zsúfolt, nyoma sincs benne ponyvának, lektűrnek. — Legkedvesebb könyveink — mondja Sztankovics néni — valamennyit elolvastuk, nem is egyszer, A községi könyvtárban sincs sok könyv, amit még nem olvastak. Nagyon kedvemre való ez az idős házaspár, melynek egész életében valóban a szellem napvilága hullatta, hullatja fényét. A régi posta, azaz a községi könyvtár előtt már épül az új művelődési Otthon. A könyvtár csak ideiglenesen kapott helyet a lehangoló külsejű épületben, nyilván a kultúra most épülő házában ^alál majd végleges és méltó otthonára. ZS. NAGY LAJOS »6
