A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-31 / 5. szám
Válogatás a XX. század szlovák festészetéből Martin Be'nka expresszív, romantikus töltetű, monumentalitásra törekvő képei azonnal szemünkbe tűnnek. A szlovákiai táj és az ott élő ember bensőséges kapcsolatát idézik. Az emberi munka heroikus himnuszai ezek. A nagy hegyek alatt batyut vivő asszonyok, a nyári nap hevében arató parasztok, a földeken dolgozó lányok, asszonyok szinte baliadai légkört teremtenek. Milos Bazovsky és Jankó Alexy a benkai hagyományokra építenek, de minden romantikus pátosz nélkül, a sokszor dekoratív elemeket nagyobb belső feszültséggel, egyéni színekkel pótolják, a tárgyak, a környezet szimbolikája helyett az egész kép jelképpé válik. Ilyen például Bazovsky Detvai melódiája vagy a Forró nap című képe, de ugyanez elmondható az Útról és a Viharról is. Az ősz című nagy hatású kompozíció az emberi munka értelmét jeleníti meg a maga természetességében és egyszerűségében, szinte az egyiptomi hieroglifák képnyelvén. Jankó Alexy korai, a színek összhangjában gazdag pasztelljei (Öregasszonyok, Lányok) költői derűt, az életbe vetett hitet sugározzák. K. Bauer: Gond (1927) című alkotásán az üres asztal mellett ülő ráncos arcú parasztasszony a szegénységet, a holnaptól való félelmet, a létbizonytalanságot vetíti elénk meggyőző erővel. A modern formák útkeresői, továbbfejlesztői, Mikulás Galanda és Ludovít Fulla alkotásaikban a városi témák mellett ugyancsak felhasználnak népi motívumokat is. Galanda: Betyárok, Dudás, Anya gyermekével című képei leegyszerűsített formanyelven szólnak hozzánk, a mondanivaló lényegére koncentrálnak, a színek és a vonalak összhangjában és a tartalom egységében van a kifejező erejük. Fulla képein az élénk alapszínek: a vörös, a kék és a sárga dominálnak. Némely festménye intarziára vagy gyönyörű népi hímzésre emlékeztet, témájuk a népi mítoszok világát, gyermekkorunk meséit idézik fel. Itt látható képei közül monumentalitásával és derűs bájával ragadtak meg az Ének és munka s a Tavasz a földeken című alkotásai. Cipiián Majerník: Menekültek című kisméretű festményén a sovány ló szögletes teste szinte kitör a keretből, a szekéren ülő alakok barna árnya a háborútól való rettegést, az otthontalanság szomorú tényét tárják elénk. A ló jelképe a többi képen is a háborút idézi fel. Ezek az antifasiszta alkotások meggyőző erővel hatnak. Kiemelkedik Július Nemeik: Tűz (1944) című képe, ahol a tüzet a romos füstölgő épületek felett száguldó vörös lovak szimbolizálják. Fedél nélkül (1941) című festményén a háttér piros és fekete viharfelhői előtt egy fehér ló sziluettje emelkedik ki az úton menekülő görnyedt hátú alakok közül. Ján Mudroch Meggyilkolt költője García-Lorcának, a nagy spanyol költőnek állít emléket. A képet nézve Radnóti ismert verse mellett Forbáth Imre: García-Lorca emlékére írott költeményének sorai jutnak eszembe: Azon az éjszakán tágranyilt szeme halott tavában szomorúan úsztak a csillagok, s az irgalmas szél nedves levelekkel takarta be csupasz mellkasát, mért kellett meghalnia? A vers utolsó sorának kérdése visszhangként újra és újra visszatér gondolataimban akkor is, amikor Weiner- KráT Imre: Guernica (Tiltakozás) című festménye előtt megállók, vagy Kolonien Sokol Halott gyermekek, Elesett társak című rajzót, Ján Zelibsky Megszállt falu című alkotását nézem. A vers és a kép rokonságát a mondanivaló egyértelműsége is aláhúzza. Mind a kettő csak akkor hat igazán, ha művészi módon igaz meggyőződéssel, maradandó élményt és gondolatot továbbít a nézőnek és az olvasónak. Az itt bemutatott festmények, rajzok a szlovák festészet három évtizedét, társadalmi forrongásait hozzák közelebb hozzánk. Olyan festőket láthatunk a táriaton, akiknek művei mindig a haladó gondolatokat képviselték, összeforrtak a tájjal és a néppel, és mondanivalójuk tanulságul szolgál a mai nemzedéknek. OZSVALD ÁRPÁD Prandl Sándor felvétele Weiner-Kráí: Asszony (1935) ÍKlfMÍÍK llniAvnM, hüüdeűM m Ludovit Fulla: Halászok (1948)
