A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-22 / 47. szám
Utcarészlet Kiss Ferenc — A kultúrához hozzátartozik a mú- s zeum is, nemde? Nos, évekkel ez- : előtt az állami gazdaság vezetősége elhatározta, hogy létrehoz egy kisebb- i fajta mezőgazdasági műszaki múzeu- ; mot. Szép, értékes a gyűjteményünk, híven dokumentálja az elmúlt idők pa- j rasztemberének életét, munkaeszközeit, körülményeit. Az a helyzet, hogy az utóbbi időben kissé alábbhagyott a kezdeti lelkesedés, pedig kár volna elha- í nyagolni, mert ez a múzeum egyedül- j álló a maga nemében ezen a környé- I ken. — Hát a szövetkezet hogy áll? — kérdem. Mert azt tudom, hogy hosszú j vajúdás után alakult meg. — Eredményesen gazdálkodik — mondja Kiss Ferenc. — Erről azonban Matiasko Ignác, az elnök, többet tudna mondani. Az elnök szemében is felismerés fénye qyúl, mikor összetalálkozunk és kezet fogunk. — Hogy szalad az idő — mondja fejét csóválva —, ha egyszer úgy vissza lehetne fordítani, hogy a fiatalsága felé szaladhatna az ember, nem pedig a temetőbe! Dehát. . . — lemondó legyintéssel zárja a gondolatot. Rátérve a gazdálkodásra, szerényen jegyzi meg; — Nem panaszkodhatunk . . . Dolgo- ; zóink átlagos havi keresete 2000—2500 korona között mozog . .. Hogy csak néhány jellemző adatot mondjak: igen eredményes, nálunk az állattenyésztés. Évente 14 vagon sertéshúst és 8 vagon marhahúst termelünk s adunk át felvá- ; sárlásra. A tejhozamot tekintve is az él- j csoportba tartozunk a járásban. Az évi fejési átlag 3655 liter, és még egy jellemző példa; 1964-ben búzából 21 má- ; zsás hektárhozamot értünk el, tavaly pedig 57,9 mázsát. Azt hiszem, ez a szám önmagáért beszél. — Hallom, szőlőt is telepítettek? — Azt meg kell nézni — mondja az elnök és Bukó Ernő is, az agronómus, régi barátom, aki időközben, szintén hozzánk csatlakozott. — Gyerünk ki a hegyre! Hegyre? ... Alig észlelhető kis hajlat, egyébként az egész vidék sík, mint a tenyerem. A föld, a kavicsbánya fölötti part aligha álmodott arról, hogy valaha nyílegyenes szőlőtőke-sorók díszítik a hátát, hogy mézédes szőlővel és illatos nedűvel ajándékozza meg azokat az embereket, akik szinte a semmiből indulva felnőttek a korhoz és elsajátították a korszerű gazdálkodás tudományát, s ki tudná azt előre megmondani, milyen magaslatokra Jutnak fel az ezredfordulóig. Mácsadi István, a fiatal, alig huszonöt éves vincellér a pince előtt foglalatoskodik. Mert pince is épült. Igaz, nem nagy, de a célnak megfelel. Másfél éve dolgozik itt, a vezetőség teljes mértékben elégedett ü munkájával. öt éve telepítették a szőlőt. Tizennyolc hektáron, Tavaly hozta az első, komolyabb termést. Olyannyira komoly volt a termés, hogy a tervezett 8 vagon helyett több mint 16 vagon szőlőt szállítottak a lévai pincegazdaságnak. Az idén is szép termés mutatkozik. Ha valami nem jön közbe — jégverés, s egyéb elemi csapás, hiszen a szüretig sok éjen ót kinn kell még aludnia —, talán a tavalyinál is jobb lesz a termés, ami bizakodással tölti el a vezetőséget és a tagokat egyaránt. A munka teljesen gépesített a szőlőben, de egyébként is kitűnően gépesített a szövetkezet 850 hektáros gazdasága. A szőlőben asszonycsoport serénykedik. Vidámak, hangosak. Körülfognak. Régi tanítványaim közül nyomban felismerek néhányat, ők is engem. Beszélgetünk s emlékezünk. A napba nézek, hogy a sugarakra foghassam szemem gyanús elhomályosodását. A szőlőtőke-sorok között Ernő barátom csendesen megjegyzi! — Minden foglalkozásnak megvan a maga szépsége. Én például, ha végigmegyek a szépen fejlett gabonatáblák között s elnézem a haragoszöld, derékig érő kalászok ringását, munkánk eredményének láttán szóval ki nem mondható boldogságot érzek ... Szeretni kell a földet, szeretni a munkát $ hinni a jövőben. Ez mindennek a titka, ami tulajdonképpen nem is titok. Maga az élet.. . Ettől szebb, tartalmasabb summázást én sem tudtam volna mondani. LOVICSEK BÉLA megközelíti a százat. Azonkívül mintegy 600 újság és folyóirat jár a faluba, ami nagyon szép szám. Állunk az utca közepén és emlékezünk a térdig érő sárra, a gumicsizmás gyaloglásokra, amikor a járási székhelyre kellett bejárnunk a gyakori gyűlésekre. Hajdani tanítókollégám bólogatva mondja; — Bizony, bizony hinni sem akarja az ember, hogy akkoriban mi volt a helyzet, dehát a tényeket nem lehet letagadni, sem elfelejteni. Harminchat! A nyíri ember könnyen eljuthat, ahová csak akar. Zseliz, Párkány, Léva, Bratislava ma már könnyen elérhető. Egy pillanatig elgondolkodik a barátom. Serénykednek az asszonyok a szőlőben Ezek a gépek is a múzeum tárgyal közé tartoznak A CSALÁN Az embereken már csak csodálkozni tudok. Például azon, miért utálják a csalánt. Van egy kis kertem. Olyan kicsi, hogy tavaly fel sem ástam: teremjen benne, ami akar! Termett is benne: csalán. Gyönyörű csalán volt. Méregzöld. Csípett. Ha valaki hozzáért, megemlegette. Nem ért hozzá senki, mégis emlegették. Pontosabban engem emlegettek, hogy én micsoda hanyag fráter vagyok, nem ápolom a kertemet. Ettől méregbe jöttem, s az idén kapával, ásóval, sőt fejszével kiirtottam a csalánt. A „megtisztított" kertbe vi rágokat ültettem: árvácskát, liliomot, szegfűt, százszorszépet. Ezeket a virágokat persze ápolni kell, kapálni, öntözni, mütrágyázni rendületlenül. Ezek a virágok ennek ellenére senyvednek, nyeszlettek, semmilyenek. Holott ápolom őket. A szomszédaim viszont ujjal mutogatnak a kertemre: Tessék nézni, ez aztán a kert! Mennyi árvácska! Mennyi nefelejcs! De a csalán hol innen, Jiol amonnan kidugja afejét. Ilyenkor egy jól élesítőit kapával fejbevágom. Fájó szívvel, tán mondanom sem kell, mert nem éltem az egészet. Nem értem, mi tetszik az embereknek ezeken az ápolt, de mégiscsak nyomorúságos virágo kon, nem értem, miért tetszik nekik ez az agonizáló árvács ka, amit úqy kell életben tar tanom, mint valami orvosnak, és nem értem, miért nem tét szik szomszédaimnak a csalán. Miért szebb az árvácska, mint a csalán? Azért, mert több szinü? Kék, meg lila, meg mit tudom én, milyen? Látták már a csalánt virá gozni? Láttak már olyan mü vészt, aki lombfűrésszel olyan csipkéket vág ki, mint aminök a csalán csipkéi? így találtam magamat az esztétika kellős közepén: Miért szép az árvácska, és miért Csú nya a csalán? „Szép az, ami érdek nélkül tetszik." Ezt állítólag Kant mondotta volt. Semmi hasznom sincs sem az árvácskából, sem a csalánból. Nekem a csalán tetszik. Szomszédaimnak az árvácska. Mit csináljon ilyenkor az ember ? ZS. NAGY LAJOS
