A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-12-20 / 51. szám
Trenőín és Dolná Suta után, a lankás hegyoldalba kapaszkodó országút szinte belerohan a Fehér-Kárpátok dimbes-dombos erdőinek gyűrűjébe. Aztán elhagyjuk Euborőát is, végigrobogva a főutcán csak a kiskapukban szemlélődő asszonyok képének emléke rögződik bennünk; hogy a község határában egy szűk útra fordulva, mintegy varázsütésre elénk táruljon az erdők, hegyek, a természet ezerarcú birodalma. — Ebbe az útelágazásba torkollik az Ilavai-völgy. Innen már nincs túl messze az erdészlak, akár gyalogszerrel is egykönnyen felérni oda! — biztat egy jobbra nyíló keskeny útra intve egy idősebb férfi, aki talán éppen napi sétájáról van hazatérőben. Borús, szürke, csöndes nap van. Körülbelül déli egy óra van, de a szürkeség oly nyomasztó, mintha legalábbis fél négy — négy óra felé járna már az idő... Célom felé igyekezve azon tűnődöm: vajon őszutó van-e még, vagy inkább az idei tél első napjaiban járunk-e már? Ki tudja... Mert itt már a november végén hullott első hó takarja a hatalmas bükkösök lábánál szőnyegszerűen fekvő sokszínű avart, ám a terebélyes fák csupasz ág-karjai még a sűrű, őszies köd nyirkos fátylába takaródznak; s párszáz méterrel feljebb még jobban alászáll az ónszürke párafüggöny, és így a bükkös, a keskeny, szalagszerűen kunkorodó út, sőt, az erdészlak is e sejtelmes bizonytalanságba burkolódzva fogadja a látogatót. Az erdőkörzet „gazdája“: Otto ügyesség. Az ő irányításával telepített facsemeték gyökerével egyegy darabot mintha a szívéből is a földbe ültetett volna. Ahová csak pillantasz, láthatod: nő is keze nyomán az erdő, széliében és magasságban terebélyesednek az apró sarjak éretlen zöldjének selymes árnyalataiban tarkálló facsemeték; egyre magasabbak, szebbek az általa gondozott „öreg“ fák...» Az erdőben él, öreg és fiatal fák meg cserjék között, neki érik be a nyolcvan-száz éve telepített erdő; s az utódoknak érleli majd a természet azt az erdőt, melynek magvait ma ő ülteti. — Habár saját munkájából az erdész nem sokat láthat, régen az örök vadászmezőkön jár már, amikor a fák, amiket telepített, még csak életük delét élik. De azért ha újból kezdhetném, csak erre a pályára igyekeznék — mondja. — Miért? Tréfára fordítja a szót: — Hogy a saját szememmel is láthassam, nem volt hitvány telepítés, silány növesztés, nem ment tönkre idő előtt amit elültettem. Hogy lássam, nem kell kivágni féléretten, ötven-hatvan évesen a ma még csak cingár, zsenge facsemetéket ... A fakitermelés, az erdősítés, a szállítások, a vadvédelem, a selejtezés, a téli etetés irányítása, ez mind-mind az erdész dolga. És szeptembertől decemberig a külföldi vadászok kísérete is. De az erdészről alkotott idillikus elképzelésünket ki kell egészíteni azzal a képpel is, hogy ül az íróasztalnál, kimutatásokat vezet, oszt, szoroz, külön-külön oszlopocskákba jegyül főerdész (jobbról a második) néhány legközelebbi munkatársa körében ti is az üveggyári munkát, nem bánja meg, hogy erre a mesterségre adta a fejét. Asztalos Rózsika tizennyolc éves. Hanaváról (Hanváról) jött a gyárba. — Tompa Mihályt ismeri? — csúszik szinte önkéntelenül ajkamra az első kérdés. — Persze. Hogyne ismerném ... Emlékműve is van Hanván. — Olvasni szokott? — Néha ... A Hétbe is bele szoktam lapozni, a szüleim előfizetnek rá. — Mikor jár haza? — Minden hét végén: szombatra és vasárnapra. — A fizetésével meg van elégedve? — Még csak most fejeztem be az iskolát, s már ezer koronát keresek. Ez a kezdő fizetés, amely később kétezer koronáig emelkedhet. A nyers ólomkristály tárgyakra szebbnél szebb minták vannak rajzolva. A rajz alapján csiszolják az üvegbe a díszítést. Bizony, gyakran elég tekintélyes súlyú üvegtárgyat is kézbe kell fogni, tehát nemcsak nagy kézügyességet, hanem fizikai erőt is igényel ez a munka. Ennek ellenére az üzem női alkalmazottai sem maradnak teljesítményben férfi kollégáik mögött. — Az üzemben dolgozó munkások számát nem tudnám pontoson megmondani ... — tűnődik Ciz elvtárs. — Körülbelül hatszázan lehetnek ... Az üveget már sok ezer év óta ismeri az emberiség. A bronzkorszakban természetes üveget, úgynevezett obszidiánt használtak. Egyes történészek szerint mesterséges üveget először a föníciaiak állítottak elő, mások viszont azt állítják, hogy az üveggyártást az egyiptomiak találták fel. A legrégibb építőüvegek a rómaiak korából, az időszámításunk előtti első évszázadból maradtak ránk. Sok-sok évszázadnak kellett tehát eltelnie addig, míg az üvegre már nemcsak mint használati tárgyra, nemcsak mint építőanyagra volt szüksége az emberiségnek, hanem művészi formát is akart adni az olvasztókemencéből kikerülő képlékeny anyagnak: költészetet, a világ minden nyelvén beszélő lírát varázsolni az üvegbe, korsóink, vázáink, hamutartóink, poharaink falába. Ma már az üvegbe vésett költészet mindenhová elkísér bennünket: ott lesz karácsonyi és szilveszteri asztalunkon is, s tiszta csengésével kívánunk majd egymásnak boldog új esztendőt. VARGA ERZSÉBET S p r o s e 6 erdész is a komor, átláthatatlan ködöt kémleli. Hosszan, a csendhez szokott emberek szűkszavúságával áll így, szótlanul, szinte szobormereven. Figyel. Aztán tompán dobban alatta a széles küszöb, amikor hirtelen felém fordul és mosolyogva megszólal: — Fönn a tetőn, mintha megindult volna a szél... Ha kisöpri onnan a ködöt, akkor az éjjel hideg lesz. Ha esetleg holnapig itt marad, akkor reggel majd kristályosán fehérlő zúzmarában búcsúzunk... De az ördögbe is, hát ne itt, az ajtó között beszélgessünk, kerüljön beljebb! Messze még a holnap... Beszélgetünk. Megtudom tőle, hogy a Sproseé-családban nemzedékről nemzedékre öröklődő mesterség (vagy inkább szenvedély?) az er| dészkedés. A kerületvezető érdész 1 dédapja, sőt, talán még az ükapja i is erdész volt... Csoda hát, ha ne■>. ki is — mint a hegylakóknak általi Iában — szinte vérében van a fa| ültetés, ha a természet testvérének | érzi magát. Az erdőben él, nemzeti dékről nemzedékre öröklődött benne az e munka iránti szeretet és zett adatokat vezet; egyszóval ír, ír, ír ... — Egyre több a papírmunka — mondja enyhe panasszal —, olykor bizony alig várom már, hogy felkelhessek az asztaltól és járhassak egy nagyot az erdőben. Az erdőt pompásan ismeri, érti minden neszét, zaját, sóhaját. A puha avaron, az erdei ösvényeken bandukolva el-elnézi a száz, a nyolcvan, a hatvan vagy akár a negyven esztendővel ezelőtt telepített erdőrészeket, s ennek nyomán ismeri 6 r 1 mai
