A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-11-15 / 46. szám

Találó, kifejező címe ez egy, a CSE. MADOK helyi szervezeteiben és Szlo­vákia magyar tannyelvű iskoláiban az elmúlt hónapokban gyakorta emlege­tett országos történelmi vetélkedőnek, amelyet a CSEMADOK Központi Bi­zottsága — a bratislaval Népművelési Intézettel és az SZSZK Oktatásügyi Mi­nisztériumával közösen — a Szlovák Nemzeti Felkelés harmincadik évfordu­lójának tiszteletére tavaly december­ben hirdetett meg, Azóta persze sok­sok víz lefolyt már a Dunán, és Idő­közben komoly érdeklődés s a verseny­nyel párosuló izgalom mellett lezaj­lottak a szlovák népnek a német fa­sizmus elleni hősi harcát idéző vetél­kedő helyi, Járósi és kerületi fordulói, Kereken egy hónapja, október 11-én, a bratlslavai Vigadó kistermében ren­dezett döntőn pedig a kerületi fordu­lók győztesei mérhették össze tudásu­kat. I , •' 1 ■ Iftották le, a járási forduló pedig má­jus végén zárult, Nagy érdeklődés mutatkozott a há­rom országos elődöntő (kerületi fordu­ló) Iránt is, hiszen az Ide jutott 33 csoport 99 versenyzőjének vetélkedését kereken ezerötszáz néző Izgulta végig. Bodnár Bélának, a CSEMADOK KB osztályvezetőjének és az elődöntők bí­ráló bizottsága elnökének véleménye szerint, mindenütt nagyon szoros ver­senyben s jobbára csak kisegítő pót­­kérdések segítségével dőlt el, hogy ki vehet részt az októberi bratislaval dön­tőn, ahová végülls a Oemerská Hőrka-I (gömörhorkal Cellulázgyár üzemi klub­énak, a trsticel (nádszegi) és a fi­akovái (füleki) általános iskolának, il­letve a seneci (szenei), lahyl (Ipoly­sági), Nővé Zámky-I (érsekújvári), Rl­­mavská Sobota-I (rimaszombati) iafá­­rlkovói (tornaijai) és a nltral gimná­ziumnak egy-egy versenyző csoportja. A VERSENY elsősorban a szórakoz­va tanulás elvét szolgálta, miközben maradéktalanul sikerült teljesítenie e szervezési és tartalmi szempontból egy­aránt figyelemre méltó vetélkedőnek két legfőbb célját! átfogó történelmi képet rajzolni a számos vonatkozásban internacionalista jellegű Szlovák Nem­zeti Felkelésről s egyben szocialista hazafiságra nevelni a fiatal nemzedé­ket. A vetélkedő első fordulójában ösz­­szesen 311 csoport, azaz 936 verseny­ző vett részt. A CSEMADOK eddig szervezett különböző vetélkedői során sosem tapasztalt élénk érdeklődést jel­ző adat ez s egyben a jörási bizottsá­gok többségének jó munkáját is dicsé­ri. A Vefky Krtíi-I (nagykürtösi) és a levicei (lévai) járás külön is említést érdemel, hiszen az egyikben 28 CSE­­MADOK-csoport (I), a másodikban pedig összesen másfélszáz versenyző, azaz ötven felnőtt és diákcsoport in­dult a versenyben. Hasonlóképpen nagy érdeklődés nyilvánult meg a ve­télkedő iránt a luienecl (losonci), Nő­vé Zámky-I (érsekújvári) és a nyitral járásban Is. A verseny első fordulóját Szlovákia-szerte március végéig bonyo-A DÖNTŐ a versenyzők alapos, jó felkészültségét és az előző fordulók magas színvonalának hírét Igazolta. A ördülékeny, zökkenőmentes verseny­en végig fej fej melletti harcot vívtak a csapatok, és így nem véletlen, hogy amikorra az utolsó kérdés Is elhang­zott, a gömörhorkal, az újvári és a nyitral csoport hármas holtversenyben állt az élenl A zsűri asztalán a boríté­kokból előkerültek hát a pótkérdések, és a szerencse, no meg talán az egy hajszálnyival több tudás az érsekújvá­ri gimnazistáknak kedvezett — ők let­tek a KI tud többet az SZNF-ről? ve­télkedő győztesei. A fordulatos, Izgalmas vetélkedőt az Irodalmi színpadi műsorok bemutatá­sára kiírt pályázat országos döntője követte. Négy együttes: a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyl) Járási Mű­velődési Központ Fókusz Irodalmi Szín­pada, a CSEMADOK iahyl (Ipolysági) helyi szervezetének József Attila Irodal­mi Színpada, a CSEMADOK flfakovól (füleki) helyi szervezetének Nógrádi Sándor Irodalmi Színpada és a Du­najská Streda-I (dunaszerdahelyl) Ma­gyar Tannyelvű Gimnázium Irodalmi színpada mutatkozott be a mintegy kétszáz főnyi közönségnek. Az első díjat, Kiáltás című műsorá­val, a dunaszerdahelyl Fókusz nyerte, bebizonyítva, hogy pillanatnyilag a legrugalmasabb s művészileg is a leg­érettebb irodalmi színpadunk. Az együt­tes műsorszerkesztője és rendezője, Ja­­rábikné Truchly Gabriella az SZNF egyik legtragikusabb mozzanatát, a kfakyi és az Ostry Grúh-I eseményeket elevenítette fel, Célja azonban nem pusztán a történelem felidézése volt, hanem az akkori események tanulsá­gának s a jelennek a szembesítése. S ez kitűnően, megdöbbentő erővel si­került. ötletgazdag rendezésében úgy­szólván élő szerepet kaptak a fényha­tások, és Jarábik Imre drámai hatású színpadi zenéje is sokkal több volt a hagyományosan értelmezett zenei alá­festésnél. A második díjat az értékelő bizottság az Ipolysági József Attila Irodalmi Színpadnak ítélte. Az Ipoly­ságiak Huncsik Péter összeállításában és Vas Ottó rendezésében Ember vi­gyázz I címmel Radnóti költészetét mu­tatták be szuggesztív hatású s a tőlük megszokott magas színvonalú irodalmi színpadi feldolgozásban. A CSEMADOK KB által kiírt irodalmi­színpadi pályázat harmadik díját meg­osztotta az értékelő bizottság a duna­­szerdahelyi gimnázium és a CSEMA­DOK füleki helyi szervezetének irodal­mi színpada között. Mindkét együttes nemrégen alakult, produkcióikban ezért a számos ígéretteljes mozzanat mellett több hasonló eredetű megje­lenítési vagy műsorszerkesztési hiba is tapasztalható volt. Mindkét műsorban így inkább néhány ügyes rendezői öt­letre s több kiváló egyéni teljesítmény­re figyelhettünk föl, TANULSÁGOK. Talán az első és a legfontosabb, hogy mind a vetélkedő, mind a pályázat meghirdetése hasz­nos volt, és új színnel gazdagította a CSEMADOK sokrétű tevékenységét. Nagyszerű elgondolás volt, hogy az irodalmi színpadi pályázatro az együt­tesek nemcsak szövegkönyvvel, hanem színpadi műsorral együtt kérték a je­lentkezést. Az SZNF-vetélkedő iránti széleskörű érdeklődés pedig minden bizonnyal meggyőzött mindenkit arról, hogy a felnőttek és a fiatalok körében egyaránt igény mutatkozik a népmű­velési munka e korszerű formája iránt, mely nem pusztán lexikális tudást kí­ván, hanem tájékozottságot, talpra­esettséget is. Ezért feltétlenül helyes, hogy a CSEMADOK a felszabadulás közelgő 30, évfordulójával kapcsolat­ban „30 év szabad hazában" címen már új országos vetélkedőt hirdetett és egy Fábry Zoltán emlékversenyt is in­dított. Az október tizenegyedikén Bra­­tislavában véget ért vetélkedő Is szá­mos új szervezési és rendezési tapasz­talattal gazdagította a rendezőket, amit a még eredményesebb munka ér­dekében a közeljövőben kamatoztatni lehet és feltétlenül kamatoztatni is kell. BORSAI M. PÉTER (Prandl Sándor (elv.) A DÍJAZOTTAK A csehszlovákiai magyar amatőr népdalénekesek és éneklő csopor­tok „Tavaszi szél vizet áraszt.. címmel meghirdetett versenyének országos döntőjében a díjakat a bíráló bizottság javaslata alapján a következők kapták: A Szlovák Nemzeti Tanács elnöké­nek, Ondrej Klokoc elvtársnak díját, egy kínai porcelánvázát Holecz Ilona, obdokovcei (bodoki) népdalénekes; dr. Peter Colotka elvtársnak, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöké­nek díját, egy magnetofont a busincei (bussai) férfi éneklő coport; Václav Vacok elvtársnak, a Szlovák Szocialista Köztársaság mlniszterelnökhelyettesének díját, ugyancsak egy vázát Gyeire Já­­nosné, vrbovkal (Ipolyvarbói) népdal­énekes; Krocsány Dezső elvtársnak, az SZSZK munka- és szociálisügyi minisz­terének díját, egy vázát Illés István, petrovcei (péterfalai) népdalénekes; a Szlovák Szocialista Köztársaság Mű­velődésügyi Minisztériumának ajándé­kát: egy fokost és egy képet a Nová Basta-i (újbástl) férfi éneklő csoport; a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságá­nak díját, egy képet Cerovszky Mária, Nová BaJta-l (újbásti) népdalénekes; a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bi­zottságának ajándékát, egy képet, az Ipelsky Sokolec-i (Ipolyszakállasi) női éneklő csoport; a Szlovákiai Szövetke­zeti Földművesek Központi Bizottságá­nak díját, egy vázát és egy hamutálcát Fürst Pál, Podunajské Biskuplce-i (po­­zsonypüspöki) népdalénekes; a bratisla­­vai Népművelési Intézet díját, egy mag­netofont a cestíceí (szesztai) női éneklő csoport; a CSEMADOK Központi -Bizott­ságának díját, egy magnetofont a cho­­tini (hetényi) női éneklő csoport; a Hét szerkesztőségének díját, szintén egy magnetofont a sazdicei (százdi) férfi éneklő csoport; az ÜJ Szó szerkesztősé­gének díját, egy tranzisztoros rádió­­készüléket Szókis József, suricei (sőrégi) népdalénekes; a Madách Könyv- és Lapkiadó Vállalat ajándékát, egy po­hárkészletet a studenái (hidegkúti) női éneklő csoport; a Szabad Földműves szerkesztőségének és az Ifjú Szívek Ma­gyar Dal- és Táncegyüttes díját, két vázát a kováiovcei (kovácsi) női éneklő csoport; a Nő szerkesztőségének díjót, egy tranzisztoros rádiókészüléket Hor­váth Júlia, tanyi népdalénekes és a kö­zönség díját az Ipeísky Sokolec-i (ipoly­szakállasi) női éneklő csoport nyerte. A közönség körében a legnagyobb tet­szést az Ipelskf Sokolec-i (ipolyszakál­lasi) női éneklő csoport aratta (Prandl Sándor felvétele) 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom