A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)
1974-11-15 / 46. szám
£ ____________________________________ tunk. A legközelebbi óvoda túl messze volt ahhoz, hogy édesanyám naponta bevigyen. Egyszer aztán mégis eljutottam. Édesapám éppen óvodai bútort szállított az egyik faluból a másikba s elvitt magával. Csodálkozva álltam a tiszta szoba küszöbén, csak a szememmel mertem megsimogatni a szépen sorba rakott játékokat, leültem a kicsi székre a kicsi asztalkához, de mire megbátorodtam volna, végeztek a rakodással, menni kellett. Azóta is, mindig, némi elfogultsággal lépek be az óvodába, o játék, az öröm, a mesék, a gyermeki tudat ezernyi megnyilvánulásának birodalmába. így voltam akkor Is, amikor a Král'ovó nad Váhom-i (vágkirályfaí, galántai járás) óvoda játszótermébe beléptem. Hiába vigyáztam, a gyerekek abbahagyták a játékot, körém gyűltek, kíváncsian nézegették a fényképezőgépet, de szépen meg is álltak előtte, tudják ők már, hogy az mire szolgál, — Vigyázz, nénil Ne told arrébb azt a kocsit, abban alszik a baba — szólt rám egy aranyhajú csöppség. — Látod, már fel Is ébredt — és ezzel szalad Is, hogy mint példás anyuka újra álomba ringassa. — Ti mit játszotok? — fordulok a kisfiúhoz. — Répát szállítunk. — Én téglát viszek. — Kiesett a traktor kereke, csináld megl Nem lehet nem teljesíteni a kérést. Néhány perc múlva újra gurul a jármű. — Ügy látszik, ma mozgalmas napunk van — jegyzi meg Rajj Ilona, az óvoda igazgatónője — maga a harmadik látogatónk. — Nem a legjobbkor jött, mert a gyermekek közül mór sokat hazavlttek — teszi hozzá Lelovlcs Judit óvónő —, pedig délelőtt bábszínházát is játszottunk. — Hogy megy végbe az óvodában egy nap? — kérdezem az igazgatónőt. — Mikor a gyermek megérkezik, megkérdezzük tőle, hogy aludt, nem fáj-e valamije, megnézzük, nem piros-e a torka. Háromnegyed kilencig szabadon játszhatnak, kinek mi tetszik, babót ringatnak, orvoshoz viszik, gyöngyöt fűznek, a fiúk építenek vagy amint látta, répát (kockát) szállítanak, mert ezt lótják most odaklnn. Ezután torna és tízórai következik, majd a kötelező foglalkozás, ezen belül értelmi, képzőművészeti és anyanyelvi nevelés, mesehallgatás, verstanítás, séta a szabadban vagy játék az udvaron. A kötelező foglalkozásnak tulajdonképpen csak 35 percig kellene tartania, de ha érzem, hogy le tudtam kötni a gyermekek figyelmét — a hivatásomhoz tartozik tudni, hogy mikor értem el a kellő hatást — néha tovább is tart. A hazaszeretetre úgy tanítjuk a kicsiket, hogy — mondjuk — o vándormadarak példáját hozzuk fel, veszi át ismét a szót Lelovics Judit. — Mindig egy bizonyos nevelői cél elérésének érdekében mondjuk a mesét. Például ma a bábszínházban a kis mackó hálás volt azoknak, akik jót tettek vele. Leginkább az állatokon keresztül lehet hatni a gyermek érzésvilágára. Olyan elvont fogalmakat, mint hazaszeretet, emberség, tisztelet, nehéz megmagyarázni másként, mint konkrét példával, de mindig megértik a gyerekek, ha kisebb jeleneteket játszatunk el velük. — A meséket magunk dramatizáljuk — magyarázza az igazgotónő, — Nagyon kevés, majdnem semmi a rendelkezésre álló segédanyag. Séta közben magyarázzuk a természeti jelenségeket, miért sárgulnak a levelek, miért van tél, tanítjuk a gyerekeket a megfelelő öltözködésre, a helyes közlekedésre. Ebéd előtt kezet mosnak, a kisebbeknek mi is segítünk az étkezésnél. Ezután délután háromig alvás következik. A minap az egyik kisfiú álmában felkelt és járkálni kezdett az ágyacskák között. Hiába szóltam rá, nem ébredt fel. Igen sok humoros dolog történik meg a gyerekek között. Megkérdeztem az egyik kislánytól: „Meggyógyult már a kisöcséd?" — „Nem, még fáj a lépcsője" — volt a válasz. Persze, a légcsőre gondolt. Mostanában szemfájásos járvány van a gyermekek között. Gyakran hallunk ilyen és hasonló beszélgetést: „Piros az én kislányom szeme is". „Meg kell mosni kamillával". — és ekkor elkezdenek orvost játszani: „Beragadt a gyerek szeme". „Tessék ebből naponta háromszor belecsepegtetni". — És magyarázza a kicsi a babának: „Ne sírj, ezt muszáj, ettől meggyógyulsz". — A gyerek mindenben utánozza a felnőtteket. Gyakran minket is. Módunkban áll megfigyelni hibáinkat. M1CHAL BORSK? felvétele — Általános probléma, hogy kevés az óvodai férőhely. Vannak ilyen gondjaik? — Már lassan négy éve lesz, hogy Vágklrólyfón megoldódott ez a kérdés. 1969. december 9-én adták át rendeltetésének ezt az épületet. A községfejlesztési ún. Z akcióban épült fel. Egymillió koronába került, de a munkát és a szakmai irányítást is a község lakosai végezték társadalmi munkában. Majd minden szakiparos megtalálható a faluban, van itt kőműves, ács, vízvezeték és villanyszerelő, csempéző, parkettázó, szobafestő, s mind eljöttek segíteni. — Még egy kérdést. Járt óvodába? — Igen, de csak arra emlékszem, hogy szólt a sziréna, az anyukák jöttek értünk és sírva szaladtak velünk haza. Nem értettem, miért sír az a sok néni és miért visznek minket haza, hiszen olyan jól játszottunk. Közben kiürült a játszóterem, helyükre kerültek a kockák, az autók, a babák. Szinte még a fülemben hangzik az előbb még Itt játszó gyerekek gondtalan kacagása. Most már biztosan otthon mesélik: „... amikor a rossz kismacká nem fogadott szót az anyukájának és elszökött hazulról.. .* Játsszatok, gyerekek, játszva tanuljatok meg minden szépet és jót, és közben nőjetek nagyról Filter Magda Ügy, és most ott álljatok meg szépen Napfényes, tágas, tiszta óvoda
