A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-13 / 37. szám

'

Űtikönvvekben vagy lexikonokban „legépebben fennmaradt későgótikus és korareneszánsz stílusú", történelmi múltat sugárzó városként emlegetik Bardejovot (Bártfát). A hajdani szabad királyi város bizony századokon át gyűjtögette ajándéktarsolyába nemcsak a történelmi, de a művészi becsű értékeket is. Újjáépült bástyái, tatarozott korabeli lakóházai, múzeumai, háromhajós gótikus temploma ma bőkezűen osztogatják a szemet-lelket gyönyörködtető látnivalót. A műemlékké nyilvánított macskaköves főtér, meg a környező szűk utcákban egymáshoz simuló házacskák harmonikus együttese méltón vetekszik a várost övező fenyőrengeteg szépségével.

A régmúltat idéző, szépen megőrzött, gondozott emlékek a ma emberének hagyományőrző tiszteletéről tanúskodnak. De nem állt

meg ezeknél az emlékeknél a világ. A felszabadulás óta sokat fejlődött ez a patinás ősi város. Új ipari létesítményekkel gazdagodott. Van konzerv-, bútor- és cipőgyára, sportszereket előállító kisipari termelőszövetkezete, hogy csak a jelentősebbeket említsem.

A kíváncsiság vitt el a 69 éves Frankovié János fazekasmesterhez, akit már hírből ismertem. Tudtam róla, hogy szebbnél szebb kerámiatárgyaival nemcsak a hazai piac szakembereit és a hazai vásárlókat, hanem a brüsszeli és a mont.reáli világkiállítás igényes közönségét is meghódította.

Egy szerényen meglapuló földszintes házban találtam rá. Kedvesen fogadott és készségesen mesélt életútjáról, a fazekasmesterségről s a népi kerámia „reneszánszáról“. Figyelem. Mint egy mosolygós képű suhanc, mezítlábasán forgatja a fazekaskorongot, s rajta lassan kancsóvá formálja tíz ujjával a lágy agyagot. Közben rám-rám tekint, 3 amíg szeretettel gyúrja az engedelmes maszszát, megered szóáradata.

Családunkban körülbelül 1480-tól, tehát 11 nemzedéken át öröklődött apáról fiúra a fazekasmesterség. Jómagam 15 éves koromtól édesapámnál inaskodtam, majd később három évig Ungvárott Bucsincsák mesternél, aztán rövid ideig Pazdicson, majd Eperjesen Kolozsi mesternél tanultam. Katonaéveim leteltével évekig apám műhelyében segítettem, később önálló iparosként már a saját „gyártmányaimat“ értékesítettem a vásárokon. Most már húsz éve, hogy kizárólag a Népművészeti és Háziipari Vállalatnak dolgozom.

Hogy nem lehetett könnyű a sorsa, arról a gondoktól barázdált arca, bütykös két keze árulkodik.

— Mindig szerettem dolgozni. — mondja. — Az igazi örömet számomra mindig a munka. az alkotás adta. Feleségem segédkezett

mindenben. így közösen, megosztva jobban is bírtuk a munkát... Csak hát már belefáradtunk ... Hiányzik az utánpótlás. Ki jelentkezik manapság fazekasinasnak'?

Keserűség cseng ki a hangjából. Mert tudja, hogy megszakad a tizenegy nemzedéken át tartó lánc. Hamarosan végleg megáll a korong ... Nincs aki továbbpergesse. Mert a fia építészmérnök, az lánya egészségügyi dolgozó. Mestersége iránt egyik gyereke sem mutatott érdeklődést.

Kár, mert. iparművészi szinten űzi mesterségét. A keze alól kikerülő cserépedények mindegyike sajátos, egyéni. Megőrizte a hamisítatlan ősi formákat, technikát. A finom fazekasanyagot maga termeli a fazekascéh egykori lelőhelyén. A festékeket is maga készíti hagyományos módon. A műhely sarkában ott a kézimalom. Ezen őrli például porrá a zöld festék alapanyagát adó rezet. A zománcmázt, a glazúrt is maga keveri és a régi kemencében égeti ki a szépen formált kerámiatárgyakat. Ezeket a forn^aszépség és a népi díszítés egyszerűsége, tisztasága jellemzi. Nem készít tömegcikket. A szállításra elkészített rengeteg különböző nagyságú falitányér, korsó, kancsó, váza vagy bögre között nincs két egyforma mintázatú. Ez már a népművészet magasiskolája. Igen, a zöld, sárga, barna, piros, fehér, szürke színek pasztell árnyalatait csak ő tudja ilyen mesterien kombinálni.

A műhely előterében felszerelésre váró villanymotorra és új fazekaskorongra figyelek fel.

— Ez majd megkönnyíti a munkáját, Frankoviő bácsi — állapítom meg.

— Ezt itt beszerelhetik — bök az új korong felé — nem bánom. De a rJfit nem engedem elvinni — mondja öreges csökönyösséggel, ragaszkodással.

Ha egyszer a Népművészeti és Háziipari Vállalat — ÜLUV — valamelyik boltjában valaki szép madárfigurás tányérral találkozik, az biztosan Frankoviő János fazekasmester műve. Mert a madár az ősi családi védjegv, immár tizenegy nemzedéken át. Meddig még vajon? ... Dr. SZŐKE ISTVÁN

Tizenegy nemzedék

Balra a kiégetett, jobbra glazúrfolyadékba mártott kiégetés előtti (fe- Készül a tányér — Frankovié bácsi műhelyében hér) edények

*

A nagyapa

A haja galambősz, tiszteletet keltő, tartása méltóságteljes, arca derűs, mint általában az öregségüket könnyen elviselő, egészséges nyugdíjasoké. Kézenfogva vezeti két év körüli szőke unokáját. A kislány vidáman gögicsél. Tetszik neki a világ.

A vízparton ballagnak békésen egymás mellett.

Az öregúrnak melege van, leveti az ingét. Megteheti, itt majdnem mindenki így sétál, ilyen lenge viseletben.

öt azonban nagyon megnézik, fiatalok, idősebbek, nők és férfiak fordulnak utána, csöndesen vagy nagyon is hangosan kuncogva.

Öt nem zavarja a háta mögött el-felcsattanó nevetés. Vagy nem is hallja? Megszokta? Igaz, senki sem bújhat ki a bőréből, legfeljebb örömében és átvitt értelemben.

Az öregember felsőteste, a háta, a melle, a karja merő tetoválás. A mellén pálmafák alatt mezítelen bajadérok heverésznek oroszlánok és tigrisek társaságában, a balkarján egy brazíliai anakonda tekereg, a jobbján teve ballag a delta izom felé, a hátán szombrerós cowboyok lövöldöznek egy toliakkal ékesített indiánra. A nyakát és arcát kivéve nincs az öreg ember felsőtestén egy parányi tetoválatlan hely sem.

S ez a test nem húszéves, a hús meglazult rajta, a bőrét ráncosra aszalta az idő. Így bizony a heverészö bajadérok is megvénültek, az oroszlánok és tigrisek megnyomorodtak, összegyűrődtek, a cowboyok fegyvercsövei elgörbülték, az indián lova tangóharmonikára emlékeztet.

Szomorú látvány mindenképpen: az egykori ízléstelenség mára rondasággá vénült.

Sajnálom a kislányt, aki ma boldogan gőgicsél a nagyapja mellett, de holnap vagy holnapután * megkérdezheti, ki firkálta öt ennyire össze. S hogy mikor akar megmosakodni.

Vajon, akkor mit válaszol neki ez a tisztes korú, hajdani fenegyerek?

ZS. NAGY LAJOS