A Hét 1974/2 (19. évfolyam, 27-52. szám)

1974-09-06 / 36. szám

i Jé' nő orra, hogy orcát naponta művészi Ízléssel kifesse. Mert az indián asszony is tetszeni akar. — Kutené indiánok vagyunk és ez a mi országunk! — mondja fenyegetően az indián harcos, ha arra téved egy idegen. S ezzel az egy mondattal min­dent megmondott. Utána már csak a fegyverek beszélnek. AZ ÖSTERMÉSZET GYERMEKEI A mentalitását tekintse az indián egészen más, mint a feher ember. S ez — fokozati eltérésekkel — minden in­diánra vonatkozik. Az indián a termé­szet gyermeke, akinek mindene a ter­mészet és ez meghatározza a viselke­dését is. Nem ura és kizsákmányolója a természetnek. Csak azt veszi el, amire pillanatnyilag szüksége van. Nekünk furcsa, hogy miért nem vadászik töb­bet, miért nem ad el több bőrt vagy füstölt húst, de szerinte ez így van rendjén. — Miért tenném? — kérdi az indián. — Nekem ez elég. Kinek szednék több para-diót, irtanám ki a környéken a vadakat? Eladásra? Mindenem meg­van, semmire sincs szükségem! Az őserdei indiánt nehéz, csaknem lehetetlen meggyőzni. Ho fehér ember­rel beszél, az „kifárasztja". Annál szí­vesebben elcseveg a társaival. Kacagá­suk felveri az egész környéket. Az ős­erdei indián hetekig kóborol az őserdő ben, evez a folyókon, hogy elejthesse az „ő jaguárját", azután hazatér, a fe­lesége étellel kínálja, s az élet megy tovább. A „köszönöm" és a „kérem" szó hiányzik ezeknek az indián nyelvek­nek a szótárából. • — Nekünk nem kellenek ilyen szavak! — mondja. — Vagy adok valamit, mert adni akarok, vagy nem adok és akkor nem használ a kérés sem! S ez nem neveletlenség, hanem jel­legzetes indián erkölcs. Ha egy Idegen jól akarja magát érezni a körükben, alkalmazkodnia kell hozzájuk. Mert ők nem alkalmazkodnak! Sok szépet és jót tanulhatunk a va­don romlatlan gyermekeitől. Egyéb jó tulajdonságaik mellett az indiánok ki­tűnő vadászok. Míg a fehér ember éhen halhat az őserdőben modern ismétlő puskájával. Az indiánok ismerik azt a gyümölcsöt, amely gyorsan megszünteti a gyomor és a fogfájást, azokat a le­veleket, melyek meggyorsítják a törött csontok összeforradását, a nők mag­­talanságát gyógyító fakérget. A civili­zált fehér ember kétségekkel és bizony­talansággal tele, tétován áll a félmez­telen indián és a tudománya előtt. Amaz bármilyen hihetetlen is, ismeri a csodálatos gyógyítások titkát, a termé­szet rejtelmeit, mert már csak egyedül ő él vele teljes összhangban, a leg­nagyobb és legideálisabb egyetértés­ben. MNISLAV ZELENY, mérnök Kutené asszony a gyermekével A szerző felvételei A JÖVŐ EMLÉKEI A teotihuacani Nap-piramis, Amerika egyik leghatalmasabb építménye MIT SEJTET A NAP-PIRAMIS? Egy monda szerint Teotlhuacanban két isten áldozta fel magát, hogy ez­zel a napot és a holdat rávegye égi pólyája megjórására, A város két leg­nagyobb építménye, a Nap és a Hold­piramis mai neve talán ezen az ősi mondán alapul. Az „Istenek városát" a Nap-piramis uralja, melynek alapterülete 150X140 méter, magassága 65 méter. A kolosz­­szus súlya 2,5 millió tonna. Lapos tete­jén egykor templom állott. Számítások szerint építésére legalább 20 ezer em­ber munkáját kellett fordítani 20—30 éven át. A Nap-piramisnak szerkezetében és külső képében pontos másolata a „fia­talabb" Hold-piramis, amely azonban csak 43 méter magas. A piramist nyers­téglából rakták és kővel burkolták. In­nen vezet dél felé a Halottak útja, a szent út. Sigvald Linné svéd archeoló­gus megállapította, hogy mind a szent út iránya, mind pedig valamennyi fon­tos teotihuacani épület tájolása 17 fok­kal tér el jobbra az észak-dél vonal­tól. Az építmények kelet-nyugati vona­la az év két napján a nap lenyugvá­sának pontjára mutat, mégpedig azon a két napon, amikor a nap eléri a ze­nitet. A piramisépítő kor emberei tehát nemcsak a nap évi pályájának, hanem más csillagok járásának a megfigyelé­séhez Is értettek. Oe Teotihuacan kora és építőinek ki­léte teljesen ismeretlen. Ugyancsak Itt, Teotihuacan óriási területén épült Quetzalcoatl (Kvetszal­­koatl) Isten, Kukulcan (ami maja nyel­ven annyit jelent: Tollas Kígyó) temp­loma. A hagyomány szerint egy fehér­bőrű, szakállas ember jött a csillagok­ból, akinek hatalma és nagysága olyan óriási volt, hogy az egyenesen már nem is földi hatalomnak tűnt Ez az uralkodó félisten nemcsak azzal adott nagy tisztességet az egyszerű halandóknak, hogy köztük élt a Föl­dön, hanem sok tudományra, művé­szetre tanította a toltékokat, és meg­ismertette velük a kukoricaültetés és a gyapotfestés fortélyait is. Mindenütt megtalálhatjuk a jelképét, a szárnyas kígyófejet. Aztán Kvetszalkoatl vissza­tért a hajnalcsillagra, de megígérte ta­nítványainak, hogy hosszú idő múlva újra eljön. Kukulcan — Tollas Kígyó, azaz Kvet­szalkoatl, történelmi személy volt, ez ma már nem kétséges. Egyes szájha­gyományok szerint magas termetű, fe­hér arcú, szőke hojú, szakállú ember volt, s így a fekete hajú, barna bőrű és szakálltalan toltékok szemében va­lóban, ho nem is istennek, de feltét­lenül küldöttjének és földi helytartójá­éi Tulábál származó tolték harcos-alak nak tekintették. Kvetszalkoatlhoz és néhány társához fűződik a részint a maja óbirodalom területén megszerve­zett „új-birodalom" hatalma. Személye körül ma is dúlnak a viták. Elhangzot­tak komoly, bár tudományosan nem megalapozott feltételezések, amelyek szerint ez a férfi egyike volt azoknak a régi európai hajósoknak (norma­­nok?), akik azokban az időkben el­jutottak Amerika partjaira. Dönicken idegen égitestek űrhajósá­ra gyanakszik. S bizonyítékul a Palan­­que-i kőtáblára hivatkozik. Kvetszalkoatl eltávozása után Tollán, a toltékok városa még több, mint egy évszázadig fennállt. Utána ugyanúgy pusztult el, mint TeotMiuacan: a no­mád törzsek lerombolták és felperzsel­ték. Tollán vagy más néven Tula, mint­egy 80 kilométernyire fekszik a mexi­kói fővárostól, s a tudomány időszá­mításunk IX. századára teszi és egy tolték vezér, • Mixcóatl nevéhez fűzi megalapítását. Az óriási mexikói ma­gasföldön való hosszas bolyongás után, Mixcóatl ide vezette népét, de amíg idáig elértek sok-sok véres harcot kel­lett megvívniuk a vad, barbár törzsek­kel, akik észak felől jövet állandóan üldözték a toltékokat. A tudósok több­sége azt feltételezi, hogy a toltékok vándorlásának kezdete minden valószí­nűség szerint Teotlhuacának a pusztu­lásával állt összefüggésben. Azt azonban, hogy a toltékok a teo­­tihuacaniak közvetlen leszármazottjai voltak-e, vagy sem, ma nem tudjuk megmondani, de valószínűnek látszik, hogy egy olyan, valóban hatalmas nagyságú városállamnak az összeom­lása, mint amilyen Teotihuacan volt, feltétlenül példátlan méretű áradatot indított meg, s a Mexicói-völgyet lakó népek nagy részének áttelepülését hoz­ta magával. A toltékoknak áttelepülé­­sük során az új helyen rövid idő alatt nemcsak egy hatalmas várost sikerült felépíteniük, melyben szilárdan megve­tették a lábukat, hanem valamennyi közel fekvő területet is leigáztak és erős, harcias államot hoztak létre, amelynek vezére, mint említettük, Mix­cóatl volt. Mexikó központi területének második nagy civilizációs centruma te­hát Tula lett. Pusztulása után, sok év­századdal később a régészek olyan helyen bukkantak romjaira, ahol ad­dig még csak nem is feltételezték haj­dani létezését. Az ősi Tula régészeti maradványaira a most Is létező Tula nevezetű szegényes, kis vidéki városka falainál találtak rá az archeológusok. A legenda még ma Is azt tartja, hogy a régi időkben Tulót egy égigérő létra kötötte össze a távoli maja vá­rosokkal, Cobával Chichén Itzával és Uxmal-la. A Tula környékén talált szo­boróriások néma őrökként tekintenek a tájra, mint akik nagy titkokat őriznek. Valamennyien egyforma ruhát viselnek és furcsa sisakot. Valószínűleg harco­sokat ábrázolnak. De nagyonis techni­kai jellegű dobozokat viselnek a mel­lükön és kezükben olyan eszközt tar­tanak, melynek rendeltetését még nem sikerült megfejteni. Talán valami szá­munkra ismeretlen, földöntúli fegyvert? A majo indiánok, ma még nehéz biztosan megmondani, hogy hány év­ezreddel ezelőtt népesítették be elő­ször Guatemala és Honduras földjét, majd utána a Yucatán félszigetet is. Ez minden /Valószínűség szerint az i. e.-i I. évezredben történt, és e régi idők óta történelmük, kultúrájuk és egész életük ehhez a napsütötte, tró­pusi esőktől áztatott, áthatolhatatlanul sűrű növényzetű, mocsaras földhöz kap­csolódik. Itt több mint száz nagy- és kisváros, városka maradványaira, az ősi maják nagyszerű fővárosaira bukkantak. De ki tudja még mennyit rejtenek el a kí­váncsi emberi szem elől a hatalmas erdőségek? BIRICZ TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom