A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-25 / 4. szám
AHOL AZ ŐRTÜZEK LOBOGTAK Beszélgetés Kopócs Tibor festőművésszel Táj egy tikban. Rónalóg, barázdák, akácfák Illata. Télen fehér takaró. Bár sokat változtak a csallóközi falvak, a táj jellege megmaradt. Néhány évtizeddel ezelőtt több volt a gémeskút, a zsúp- ét nádfedeles parasztház, és gyakoribb a legelő marhák bőgéte. Csallóközi falucska. Klskeszi. Olyan, mint a többi. Csend és nyugalom. Akkoriban jóformán semmi sem zavarta a csendet. Komárom és Medve között még kicsi volt a gépkocsiforgalom. Messze hallatszott a harang-, a kolompszó. Sémi sietség, nyüzsgés, pedig a nagyvilágban kegyetlen könyörtelenséggel folyt a háború. A zárófejezet egyre közelebb hozta a véres vihart, fejvesztett meneküléssé alakult át a németek „tervszerű" elszakadási manővere. Klskeszi kis házal között vidáman Játszadoztak a gyerekek. Mit Is játszhattak volna? Háborúsdit. Piff, paff... Fapuskájukkal megcélozták az ellenséget, és harsányan hangzott a kiáltás: plff, paffl Akit „találat" ért, annak le kellett hemperednie az út porába. Játszadoztak a gyerekek. Egyszeriben csak nagy porfelhő közeledett az úton. Motoros alakulat. Sietős lehetett a dolguk. Iszkoltak a németek. A játszadozó gyerekek azonnal fegyverszünetet kötöttek egymással. Közeledett az új ellenség. Arra Is ráfogták fapuskájukat. Folytották a katonásdlt. Ez Is játék volt nekik. — Csak a szülők beszélgetéséből sejtettük, hogy valami szörnyűséges dolog történik — emlékezik vissza a sötét múltra Kopócs Tibor festőművész, ű volt egyike a porban Játszadozó klskeszi gyerekeknek. — Csak a nagyok rettegéséből tudtuk, hogy a háború kegyetlen valami. 1943-ben hatéves voltam, sok mindent nem értettem meg. Egy-egy mozzanat még ma Is emlékezetemben él. Például az, hogy miképpen rejtegettük apámat, a szökött katonát. Éjszaka érkezett, bakaruhában; aztán levetette a mundért. Anyám és a többiek félelméből kléreztem, hogy végzetes baj lenne abból, ha megtalálnák. Izgalmas napokat éltünk át ml Is, pedig csak rövid Ideig tartott, mfg a falun átgördült a front. Még ma Is magam előtt látom a hátborzongatóan szép látványt, amikor — mint valami óriási kivilágított karácsonyfa — szállt le a magasból a Sztálln-gyertya, röpködtek a nyomjelző lövedékek, sivítottak a katyusák. A Duna jobb partjáról erősen lőtték a szovjet tüzérek a bal parton menekülő fasisztákat, a túloldalon már ott voltak a felszabadító szovjet hadak. Álltunk a ház előtt, úgy néztük, félve Is, meg örülve Is, hogy végéhez közeledik a háború, végre béke lesz a földön. Menekültek a fasiszták, Iáhalálban menekültek, mindent az úton hagytok, lövegeket, élelmet, még a tankokat Is. Arra persze volt Idejük, hogy magukkal cipeljék foglyaikat, katonákat és partizánokat, a faluból meg a 16—17 éves legénykéket, köztük az apám öccsét Is. En persze okkor még nem tudtam, miért jajveszékelnek a mieink, miért siratja az elhurcoltakat, az egész falu, azt hittem, valami érdekes kaland vár rájuk. Mindez persze csak semmiség volt azokhoz a borzalmakhoz képest, amelyek másutt játszódtak le, azokon a helyeken, ahol falukat perzseltek fel, egész lakosságukat lemészárolták a németek. Mint például Szlovákia hegyei között a Szlovák Nemzeti Felkelés Idején. Amikor tehettem, meglátogattam ezeket a helyeket. A felkeléssel kapcsolatban ez Is egy nagy élményem volt. Főiskolás koromban lehetőség kínálkozott, hogy eljussak azokra a helyekre, ahol a partizánharcok java része és legvéresebb fejezete lejátszódott. Azokra a helyekre, ahol végvonaglásóban véres bosszút állt a fasizmus az ellenállókon, azokon, akik bátran szembeszálltak a megszállókkal. Voltunk Besztercebányán, Streínán, Klakon, Vópenkón. Megrázó élmény volt a vápenkal múzeumban kiállított egyszerű tárgyalt látványa. Láttam kitett' gyermekcipőket, öregek görbe botját, pápaszemét, egyéb tárgyakat, a halálba küldött áldozatok közhasználati tárgyalt. Az ártatlan falusi nép Is szenvedett, irgalmatlan kegyetlenséggel gázolt le egész falvakat a német csizma. Milyen csodálatos, hogy az Ilyen egyszerű hétköznapi tárgyak milyen mély, döbbenetes érzéseket tudnak kelteni; felidézve az elkövetett szörnyűségeket. Ezek az élmények segítették Illusztráló munkámat Rudo Móric A hegyek titka című Ifjúsági partizánregényéhez. Az Illusztrálással kapcsolatban elérkeztünk Kopócs Tibor művészetéhez. Akaratlanul felmerül a kérdés, hogy a sík vidék fia, a Csallóköz szülötte tudhatja-e művészi színvonalon illusztrálni a hegyi emberek történetét? Ismerhetl-e eléggé Rudo Móric regényének, partlzántörténetének környezetét, hőseit? — Ezek voltak partizán-témájú Illusztrációim. Igen, kissé talán különös, hogy alföldi létemre vállaltam ezt a Igényes munkát. A hegyeket szeretem, a háborús események, partlzántörténetek színhelyét végigjártam, a partizánok hősi küzdelmeit regényekből színdarabokból, filmekből Ismerem, úgy érzem, jó munkát végeztem és az Illusztrálás hangulata jól fejezi ki Rudo Móric gondolatait... Illusztrációi és egyéb rajzai már bizonyítják: a grafika művészet, méltó képviselője lehet az Igazi nagyok: Fulla, K. Sokol, Galanda, és Hloiník Iskolájának. Kopócs figyelmes és minden követelménynek eleget tevő tanítványnak bizonyult, sőt a grafika terén régen kinőtt a tanítványok sorából, új utakat keresett és talált Is. Fejlettségét többek között szemléltetően igazolják a Rudo Móric regényéhez készített Illusztrációi. Példaképpen Itt közlünk hármat: Ezek: Tanácskoztak a partizánok, Visszavonulás a hegyekbe, Figyelő őrszem. „A partizánok kis csoportja ugyancsak meggyarapodott. Immár számottevő különítménnyé nőtt. Egyre érkeztek a férfiak, a legények a környező völgyekből. Sőt néhány katona Is csatlakozott hozzájuk ...” — írja Rudo Móric A hegyek tltká-ban. Az író méltó emléket állít a Szlovák Nemzeti Felkelésnek. Könyve Visszavonulás a hegyekbe 1 Kopócs Tibor nevelő és tanító célzatú, ugyanakkor emlékeztető is. Hogy emlékezzünk azokra az Időkre, amikor Őrtüzek lobogtak Szlovákia hegyei között. Azokra az Időkre, amikor a partizáncsoportok elindultak feladataik teljesítésére. A felkelés hősei ott ütöttek rajta a fasisztákon, ahol csak. lehetett. A súlyos harcokban sokan életüket áldozták a szabadságért. Azért, hogy a szlovák hegyek fial szabadon és boldogan élhessenek szabad hazájukban. A kis Kopócs Tibivel kezdtük ismertetésünk, a művésszé fejlődöttel Kopócs Tiborral fejezzük be. Ebben a befejezésben tartogatunk egy számonkérést is. Eddig Jobbára csak komor hangulatú képeket alkotott — töprengő,- útkereső módon. Nyomasztó a „csak” feketeszén, ceruza és tus, Ideje már egy kissé áttérni lírai hangvételű, a vidámabb színekre is. Klskeszi fiának alkotásait mintha még mindig a szorongás uralná, a jövőtől való rettegés. Pedig Rudo Móric regényében Is győz oz Igazság, végső győzelemmé alakul a szabadságért harcoló partizánok küzdelme, Kopácsnak is le kellene győznie aggodalmait, hogy megtalálhassa a napsugarasabb hétköznapokat a színek varázsát, mely elűzi a komorságot, s meghozza számára a kiegyensúlyozottságot, a beérett művészetet. MÉSZÁROS JÓZSEF Tanácskoznak a partizánok Figyelő őrszem
