A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-04 / 1. szám
A Klement Gottwald hídról jól látható a hasonnevű állomás bejárata — A szerelvények vezetését a legforgalmasabb és a leghosszabb útvonalakon gyakoroltuk, amelyeken a csúcsforgalom idején 75 másodpercenként 80 km-es óránkénti sebességgel közlekednek a kocsik — veszi át a szót Antonín Kasai mechanikus. Elmondja, hogy szovjet társaik útmutatásainak figyelembevételével és felügyeletük alatt a tanfolyam résztvevőinek mindegyike legalább 8000 km-t tett meg a moszkvai metrót vezetve. Egyetlen műszak leforgása alatt mintegy kétmillió utas fordult meg az általuk vezetett kocsikban. — A kocsiszín a műszaki iskolától szerencsére alig néhány lépésnyire volt — folytatja Boleslav Láska — s ezért a gyakorlott szovjet előadók nemegyszer közvetlenül a szerelvényen magyarázták meg embereinknek a szükséges tudnivalókat. De más előnye is volt ennek. A mieinknek ugyanis különösen kezdetben — amíg még nem voltak tisztában az orosz szakkifejezésekkel — a nyelvi nehézségekkel is meg kellett birkózniuk. Ennek ellenére azonban munka után arra is futotta idejükből, hogy megcsodálják Moszkva műemlékeit, bebarangolják a Kremlt és időnként színházba, moziba is járjanak. Valamennyien a legnagyobb elragadtatás hangján beszélnek szovjet kollégáik tartalmas, gazdag életéről. Egyesekben a közös sportmérkőzések, másokban viszont Moszkva kulturális eseményei hagytak hátra felejthetetlen benyomásokat. Sokan ottani társaik családjaihoz is bejáratosak voltak. Vlastimil Kutina instruktor már 1970-ben elvégezte a moszkvai tanfolyamot, hogy-további hét instruktor társával együtt — megossza tudását a metró jövendőbeli kocsivezetőivel. Noha a második 32 tagú csoport kiképzése 1974 márciusáig tart, tehát még javában folyik Moszkvában, a metró további útszakaszain alkalmazást találó további csoportok hallgatói — instruktoraink jóvoltából — már idehaza végzik el a tanfolyamokat. — önellátók leszünk — mondja nevetve V. Kutina. — A nehézségektől sem félünk, mert aki a különféle vizsgálatok és tesztek után alkalmasnak találtatik erre a nehéz és felelősségteljes pályára, abban később már aligha csalódhatunk. Meggyőződésünk, hogy a fiúk a jövőben is lelkiismeretesen helytállnak és bebizonyítják, hogy érdemesek munkaadónk bizalmára. Erre egyébként már most, január elsejétől — a metró próbaüzemeltetésének megkezdésétől — a jövő év júliusától pedig lépten-nyomon alkalmuk kínálkozik majd. A metró ugyanis bonyolult gépezet, mely minden tökéletessége ellenére munkaerőket is igényel. Embereket, akik a kocsivezető kabinjában biztonságosan irányítják föld alatti útjukon a szerelvényeket. A kocsivezetők állítása szerint a helytállás elsődleges feltétele az erős akarat és a jó idegek. Ezek a fiatalemberek már megbarátkoztak a ténynyel, hogy naponta nyolc órát töltenek majd a föld alatt, ahol a kivilágított állomások a koromsötét alagutakkal váltakoznak. Ezt az egyhangú, az ember lelki életére és hangulatára is befolyást gyakorló munkát, amint mondják, kedvvel, szeretettel és jó bizonyítványuk szerint hozzáértéssel végzik majd, tehát ugyanúgy, ahogyan azt moszkvai kollégáiknál látták, ahogyan tőlük megtanulták. Ebben rejlik majd sikerük titka. KARDOS MARTA V. JIRSA felvételei IV%c* büszkesége KOCSI VEZETŐK A METRÓN A prágai metró épülő 9 állomása közül elsőnek a Klement Gottwald-híd pankráci oldalán levő készült el. Ha előcsarnokában nem figyelnénk fel az építkezési munkálatok egyes szakaszait megörökítő fényképekre, a tízezres tömegek láttán joggal hihetnénk, hogy a vagonok indulásra készen várakoznak. Pedig a Metró Közlekedési Vállalat célja ezúttal csupán a kocsik bemutatása Dé azért a helyenként nappali megvilágítást biztosító üvegfalakra, illetve a csillogó márványburkolatra erősített tájékoztató táblák máris jó szolgálatot tesznek. Feliratuk elárulja, hogy pl. a gyermekkocsival utazó anyák és azok is, akiknek bérletük van, jnás bejáratot vesznek majd igénybe, mint a készpénzzel fizető utasok, akiknek ellenőrzésére elegendő a turnikett. Ha nem akarják, hogy e bűvös készülék foglyul ejtse őket, megfelelő aprópénzzel kell rendelkezniük. Ezért jelent nagy segítséget számukra a nyíl irányában haladva könnyűszerrel megtalálható automata pénzváltó készülék. A sajtótermékeket árusító Postai Hírlapszolgálatnak is megvan a létjogosultsága az állomásokon, amelyeknek nagy előnye, hogy senki sem tévedhet el útvesztőikben. És hogy még véletlenül se cserélje fel az ember az indulás irányát, az egyes útvonalakat másmás színekkel jelölték meg. Így például a „C“ útvonal — tehát a Klement Gottwald állomás — uralkodó színe is a vörös, mellyel rtiár az előcsarnokban, majd a peronon, sőt a kocsik belsejében is találkozunk. Itt lettem figyelmes a vadonatúj egyenruháikban kettesével sétálgató fiatalemberekre és lányokra. Ma még csak felvilágosítással szolgálnak a kérdezősködőknek, néhány hónap múlva azonban már mint kocsivezetők és mechanikusok, szakmunkások, illetve ellenőrök válnak nélkülözhetetlenekké. A legfiatalabbak még nem töltötték be 22. életévüket, a legidősebb pedig alig 31 éves. — A moszkvai metró műszaki iskolájának héthónapos tanfolyamán az első csoportban 31 -en vettünk részt — mondja Boleslav Láska, akinek eredeti szakmája mozdonyvezető. Az előzőleg kihirdetett pályázat egyik győzteseként őt is kéthónapos orosz nyelvtanfolyamra küldték Kralupyba. Csak miután némiképpen elsajátították a fiúk a nyelvet, indították útnak őket a Szovjetunióba, hogy kitanulják a metrókocsi-vezetés minden csínját-bínját. Négyhónapos elméleti oktatásukat háromhónapos gyakorlati kiképzés követte. Szigorú, de igazságos vizsgáztatóik elé azonban csak akkor járulhattak, amikor már napnál is világosabb volt, hogy valamennyi tantárgyból a legjobb jegyet: az ötöst érdemlik meg. A turnikett csak a készpénzzel fizetőket nem tartóztatja fel Boleslav Láska, az egyik kocsivezető
