A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-04 / 1. szám
Vízóra, ébresztőóra ... • Érdekes óragyűjtemény a bratislavai Városi Múzeumban # Kronométerrel a Holdon • Időmértékek • Még csak elképzelni is nehéz, nemhogy pontosan számba venni, hogy a földkerekségen hány kisebb-nagyobb óra méri fegyelmezetten és pontosan, lágy ketyegéssel az idő kérlelhetetlen mú'l lását... Dehát vajon mi is az óra? A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint „az idő mérésére való, számlappal és mutatókkal ellátott szerkezet“. Azaz: időmérő műszer. E műszerhez ellenben hosszú út vezetett, s folyamatos változása nemcsak a technikatörténetnek, hanem a művelődéstörténetnek is fontos fejezete. Az ősembernek először a napkelte és a napnyugta félelmetes csodájával kellett megbirkóznia, s majd csak azután nézhetett szembe magával az idővel. Az ókori népek valami módon mégis számontartották a múló időt; papjaik naptárt készítettek. S mivel a földművesség szabályzatosságot követelt, a kezdetleges naptár először az évszakokat választotta el, hogy azután fokozatosan szerepet adjon a hónapnak, a hétnek. Feljegyzések, krónikák tanúsága bizonyítja, hogy i. e. 3000 körül már használtak napórákat Egyiptomban, Kínában, Indiában. Ezek gnomonja, azaz árnyékot vető rúdja, nemegyszer hatalmas obeliszk. Készítése, beállítása külön tudomány volt, . ahogy később a víz- és homokóráké szintén. Az egyik edényből a másikba átfolyó víz, pergő homok tájékozódást nyújtott, de pontos időt nem. Igaz, az időmérésnek ez a módja megfelelt ugyan az akkori életritmusnak, de az emberből már akkor sem hiányzott a tökéletesebbre törekvés. Készített például olyan vízórát, amelynek átfolyó csövecskéjét aranyból alakította ki, hogy az oxidáció ne változtassa meg az átmérőt vagy megőrölt márványport töltött a homokórába, hogy mérsékelje a tapadást... E kezdetleges időmérő eszközök működési elvén sok évszázadon át nem változtatott. Arra nincs is pontos adatunk: mikor, hol, kik készítették az első mechanikus órákat, csupán annyit tudunk, hogy a XIII. század végén tűnnek föl. Az ekkor alkotott kerekes órák, főképp azok gátszerkezete, a műszaki ismeretek akkori csúcsát képviselte. Az akkori világ szeszélyességét igazolja, hogy minden város a maga helyi idejét — a nap delelését tartotta mérvadónak, az órák pedig úgy készültek, hogy egyetlen mutatójuk huszonnégy számot járt körbe, a számok között egyenetlen távolságokat téve meg. őseink ugyanis úgy gondolták, hogy nyáron hosszabb egy óra, mint télen... A mai, csendesen ketyegő, zümmögő vagy éppen hang nélkül járó óráink szülőatyjának Peter Henleint és Christian Huyghenst tekinthetjük. Henlein vasszerkezetű, tojás alakú tokban elhelyezett órái az akkori méretekhez képest parányiak voltak, s tornyokban elhelyezett társaikhoz hasonlítva meglehetősén pontosak. A zsebóra feltalálója tehát ő, s majd másfél évszázad telik el, míg méltó örököse akad szakmai zsenialitásának. Huyghens 1657 júniusában először az ingaórát szabadalmaztatja, majd feltalálja az hajszálrugót, sőt, óráin megjelennek a másodpercmutatók! Az órák műszaki fejlődése, tökéletesedése kapcsán említeni illik L. Perrelet-et. aki elkészíti az első önfelhúzós órát; Pourraitot aki 1766-ban bemutatja a stoppert; a mai felhúzószerkezet feltalálója Philipp; a svájci J. Droz volt az utolérhetetlen zenélőórák készítője; a szeLdthatatlan aranyhíd Bartók Béla mondását: „A zene láthatatlan aranyhíd, amely összeköti a Föld valamennyi emberét“ akkor értettem meg igazán, amikor a levoéai (lőcsei) vakok szaktanintézetének hatalmas tanácstermében ülve a vak gyermekek kórusának műsorát hallgattam. Szállt, szárnyalt, zengett a sok-sok vékony, kristálytisztán, üdén zengő gyermekhang. A legszebb zene. Betöltötte a terem térségének mindegyik szögletét. Csakúgy, mint a szívek legrejtettebb zugait. Harminc gyermek énekelt, ők nem láttak engem, de hangjuk lágyan, simogatón nyúlt felém, mint a fényes, tündöklő aranyhíd, s a dallam felém hozta szívük dobbanását. Zengő szóra akkor nyílt ajkuk, amikor Ján Frkán, az énekkar vezetője megadta a jelt. És akkor hallgattak el, amikor az utolsó ütemnél lehanyatlott keze, mert hisz ő tartotta, emelte magasba azt a láthatatlan aranyhidat addig is. A műsor sikert aratott. Hogyne, hisz a kórus műOszlopos asztali óra az 1820 utáni évekből gedi Csury Ferenc órásmester híres toronyóráit pedig még a világlátott vándorok is alaposan megcsodálták... Az időmérés múltjának történetét, a szebbnél szebb, érdekesebbnél érdekesebb órák megtekintésének lehetőségét kínálja a bratislavai Városi Múzeum óragyűjteménye. Az elmúlt évszázadok óráshagyatéka között sétálva, megtudhatja így az ember, hogy a városi levéltárban talált adatok szerint már 1440-ből származó korabeli feljegyzéseket őriznek a városháza toronyórájáról, a Mihály-kapu órájáról szóló irat pedig a 16. századból származik... A későbbi századok, az egykori Pozsony leghíresebb s talán legszorgalmasabb órásmestere Guldan Jakab volt, aki szinte sorozatban gyártotta az „egyszerűbb“ polgári órákat és a finom veretű, gazdag figurális díszítéssel ékesített, arannyal cirkalmazott asztali órákat is. Szlovákia mai fővásorát nagy szeretettel, figyelmes gondossággal állították össze. De egyébként is kitűnő dalosok a vak gyermekek. Kórusukat jól ismerik a városban. Minden ünnepélyen fellépnek. Gyakorta vendégszerepelnek a kórházban, a nyugdíjasok otthonában. Műsőrukat már közvetítette a rádió is. Nemrégiben meg a tv-ben szerepeltek. A karnagyuk? Kedves ember. Igaizi zenész. Vak ő is. Harminckét éve tanít zenét. Több hangszeren játszik, kedvenc hangszere a mandolin és a harmonika. önmagáról keveset beszél. Inkább tanítványait emlegeti, akik közül most is harmincán tanulnak zenét a konzervatóriumban. Régebbi tanítványait mind-mind számon tartja. Praienlca Ján nevét említve szinte elragadtatással szól arról, hogy volt tanítványa Prágában, a konzervatórium harmonikatanszakán tanult tovább, amikor elkerült Lőcséről. Most Zsolnán tanít a zeneiskolában. Kiváló zenész, pedig nemcsak vak, de bal kezén is megsebesült, egy ujja van, azt azonban bravúrosan használja harmonikázás közben. Bartalos Imre, aki a nagymagyari zeneiskolában tanít, ugyancsak az ő tanítványa volt Egy értékes óra, melyet Fadrusz fametszetei dl szítenek rosában egykor külön iparág volt az asztali és fali órák szekrénykéinek készítése. A 18—19. szá-** zad híres pozsonyi órásmesterei voltak Widemann, Wéhrle, Mayer, Loehne, Schätzler és mások. .. Hogy honnan tudni ezt? Hát a korabeli céh- és mesterlevelek tanúságán kívül abból, hogy az órásmesterek többsége bele-belevésté nevét az általa készített finom mívű órába... Volt, aki elöl, a számlapon jelezte hivalkodva kilétét; volt aki szerényebben, csupán a hátlapra, vagy az óramű belsejébe rejtette nevét... A bratislavai Városi Múzeum óragyűjtéményét nézegetve, az embernek akaratlanul is napjaink gyors, mondhatnám rohanó életritmusa jut eszébe. Mert az óra is ma már a hétköznapok fürge tempóját segítő közhasználati cikkek egyike, melyből évente — becslések szerint — több mint százmillió darab készül világszerte. Vannak rugóra, kézi felhúzással s anélkül járó fényelemmel és tölthető gombakkumuláfórral működő karórák. A legtökéletesebbek harminc nap alatt nyolc másodperc eltéréssel mutatják a pontos időt, de a tudomány még ennél is tökéletesebb időmérést követel. A csillagvizsgálók vagy nagyobb laboratóriumok óráinak pontossága tízezred másodperc, a Holdra lépő űrhajósok kronométerrel ellenőrizték tevékenységük műsor szerinti beosztását. A legkorszerűbb találmányok egyike: az atomóra pedig a másodperc milliomod részének pontosságával jár! A múzeum ódon falai közül a téli szürkületbe lépve egy bizarr kérdés ötlött eszembe: vajon a szilveszteri vidámságban, a pezsgővel telt poharak dallamos csengésének muzsikájában, az újévi jókívánságok áradatában eszébe jutott-e valakinek, hogy kinek is köszönhetők az új esztendő várásának, a lassan kúszó óramutatók figyelésének varázslatos, várakozással teli pillanatai ?... Nos, bizonyára fél kezemen megszámolnám, hogy kinek jutott eszébe Henlein, Huyghens és az időmérés, az órakészítés többi úttörője... Dehát az utókor többnyire hálátlan egy kissé: az eszközt nézi, nem az alkotókat... (bmp) És sorolja a neveket: Brzáková Elena, Ranková Ludmila, meg a többiek, akik ma már mind zenepedagógusok. A dalosok? Kedves gyermekek. Vakok persze, de. . . Koleszár Péter, aki esaik 14 esztendős, abszolút hallással rendelkezik. Tokár Anna hangja nagyon tiszta, szép, lágy. Harmanovská Milka ütemérzéke kitűnő. Vajdlik Katka éneklése fegyelmezett. A többi is mind-mind nagyszerű dalos. Bizonyos, hogy közülük szintén kiváló zenészek kerülnek majd ki, ha befejezik tanulmányaikat a vakok iskolájában. S ha kérdezgetem őket, egyszerű, gyermeki szavakkal, melyik szlovákul, melyik magyarul, de vallják, hogy boldogságot jelent számukra a zene, a dal, az éneklés. Talán nem olyan pontosan fogalmazzák meg, mint Bartók, talán csak félmondatokban, elejtett szavakban utalnak az érzésre, de tudják: a dal, az éneklés, mint láthatatlan aranyhíd összeköti Őket másokkal, az egész világgal. BENYAK Mária
