A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-22 / 8. szám
Köznapi dolgokon tMÍCS&ílóSil keveset gondolkodunk Köznapi és természete^ dolgokon — főleg azokon a készítményeken, melyek kifogástalanul szolgálnak bennünket — nem szoktunk gondolkodni, Egy rádiókészülék létét és szerepét valójában figyelembe sem vesszük, ám az emberek túlnyomó többsége mégis nehezen tudná nélkülözni. Mert e készülékek reggeltől estig szolgálnak bennünket, reggeli ébredés után máris bekapcsoljuk, hogy tudomást szerezzünk a várható időjárásról, a legfrissebb eseményekről, még mielőtt a napi sajtót kézbe vehetnénk. Munkából hazajövet ismét ösztönszerűen a vevőkészülék kapcsolóját keressük, mely a nap további részében is jó társnak bizonyul. Eddig a szó igazi értelmében vett rádióhallgatásról még nem is szóltunk! Ha azonban egy kevés szabad időnk van, rádióhallgatás által kellemes szórakozásban lehet részünk, s egyben hasznos ismeretekre is szert tehetünk. E célt szolgálják a különféle rádiójátékok és ismeretterjesztő műsorok, a legfrissebb hírek és zenés műsorok, a szellemes történetek és sokrétű tényanyagot feldolgozó adások, melyek a hallgatót egyben gondolkodásra is késztetik. A változatos és sokrétű műsorból mindenki olyat választhat, mely leginkább kielégíti érdeklődési körét és pillanatnyi hangulati beállítottságának is megfelel. A Háztartási Bolt Vállalat Elektro szaküzleteiben ilyen oknál lógva ajánlanak az érdeklődők figyelmébe többféle kiváló minőségű és alaposan felülvizsgált rádiókészülékeket, melyek kivétel nélkül eleget tesznek a korszerű vevőkészülékek iránt támasztott követelményeknek. Ezúttal négyféle készüléket említünk a sok közül, az egyéb típusokat az egyes boltok szakavatott elárusítói készségesen ismertetik. A Galaxia 440 A jelzésű tranzisztoros asztali rádiókészülék — mely a Tesla Bratislava gyártmánya — lenyomható hullámsáv-kapcsolóval rendelkezik, szerkezeténél fogva 220 V feszültségű áramkörre kapcsolható. A készülék rendelkezik beépített ferrit antennával — mely a hosszú, és a középhullámsávon sugárzott adás vételére alkalmas —, a további három hullámsávon sugárzott adás vételéhez szükséges az a csatlakozó, mely a külső antenna használatát teszi lehetővé. E készítmény el van látva hangmagasság-szabályozóval és hangerősséget kiegyenlítő automatával, mely az URH-n sugárzott adás vételéhez szükséges. A Galaxia összesen öt hullámsávval rendelkezik: közép-, hosszú, ultrarövid-és a két részre osztott rövid hullámsáv — RH I és RH II. A készülékre rákapcsolható magnetofon, gramofon és további erősítő; méretei: 150X185X550 mm, súlya 5 kg, az ára 1700,— Kős. A Bohema 541 A jelzésű elektron-rendszerű asztali vevőkészülék, mely különálló reproduktorral van ellátva, szintén a Tesla Bratislava készítménye. E készítmény rendelkezik négy hullámsávval: hosszú, közép- és rövid hullámsáv, valamint az URH. A közép-, hosszú, és ultrarövid hullámsávon sugárzott adás vételét beépített ferrit antenna biztosítja, ezenkívül — külön csatlakozó segítségével — a készülékre külső antenna is rákapcsolható. A készülék el van látva hangmagasság szabályzóval, csatlakozóval reproduktor, gramofon és magnetofon használatához. A tiszta vételt indikátor és vételrögzítő automatikus szerkezet biztosítja. A Bohema egyaránt rákapcsolható 120, illetve 220 V feszültségű áramkörre. Méretei: 169X245X549 mm. A különálló reproduktor mérete 196 X245X280 mm, a készülék súlya, tartozékaival együtt, 10,7 kg. E készülék ára 1700.— Kés, hasonlóképpen a Nóra 542 A jelzésű termékhez, mely szintén a Tesla Bratislava gyártmánya. Ez az asztali vevőkészülék elektron-rendszerű; különálló reproduktorokkal rendelkezik, melyek alkalmasak valamennyi hullámsávon sugárzott adás vételéhez (URN, rövid, közép- és hosszú hullámsáv). A készülék egyaránt rákapcsolható 120 és 22Ő V feszültségű áramkörre; el van látva beépített antennával közép-, hosszú és ultrarövid hullámsávon sugárzott adás vételéhez, valamint külső antenna használatához szükséges csatlakozóval. Rendelkezik továbbá hangmagasság-szabályozóval, hangrögzítő automatával, helyes beállítást jelző szerkezettel, indikátorral. Méretei: 198X588X250 mm; a reproduktor mérete: 316X198X250 mm. A készülék súlya 7,9 kg. Ismertetésünk utolsó pontjaként a Romániából behozott Tomis vevőkészülékről teszünk említést. E hálózatra kapcsolható modern kivitelezésű asztali vevőkészülék — mely 1300 — koronáért vásárolható meg — alkalmas valamennyi hullámsávon sugárzott adás vételére (hosszú, közép-, rövid hullámsáv és URH). Rendelkezik beépített ferrit antennával, gramafon és magnó-csatlakozóval, valamint kiváló sajátosságú elliptikus reproduktorral. A készülék 220 V feszültségű áramra kapcsolható; súlya 4 kg; méretei: 540X160X147 mm. Az ismertetett készülékek bármely típusát, és számos egyéb terméket, a Háztartási Bolt Vállalat szakosított Elektro boltjaiban készségesen bemutatják a szakképzett elárusítók. A kiválasztott termék megvásárlását készpénz hiánya sem gátolhatja, mert e terméke}?: célkölcsönre, vagy pedig újházasokat illető kölcsönre is megvásárolhatók. A régi, idejét múlt rádió modern készülékkel való felcserélése tehát nem jelent akadályt. Mindezt csupán el kell határozniuk.