A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-22 / 8. szám
A TÖRTÉNELMI FEBRUÁRI NAPOK egy résztvevő visszaemlékezésében Karéi Simon a prága-letóayi Cerveny Letov repülőgépgyár konstruktőre. Pályafutását 33 esztendő előtt, ugyanebben az üzemben, mint lakatos kezdte. Osztályöntudatára hallgatva, hamar megtalálta az utat a kommunista pártba. Mint párttag a háború alatt részt vett a fasiszta megszállók elleni harcokban, a felszabadulás után pedig a hazai reakció és az opportunisták elleni küzdelemben. A Csehszlovákia népeinek sorsára döntő befolyást gyakorolt februári eseményeket idézi, melyeknek közvetlen résztvevője volt. — A párt, felismerve a szocializmust fenyegető veszélyt, tagjait elővigyázatosságra és elszántságra intette — kezdi visszaemlékezéseit, majd elmondja, hogy a CSKP 1948. február 20-án kiadott intézkedése értelmében a gyár kommunista munkásainak küldöttsége is a visoőanyi népházba igyekezett. Karel Simon ma is lelki szemei előtt látja a CSKP KB küldöttségére ott várakozó tömeget. Éjfél után Dolansk^ elvtárs vezetésével megérkeztek a párt vezető funkcionáriusai, hogy a nagygyűlés résztvevőivel együtt elhatározzák: másnap, február 21-én valamennyien az Óvárosi téren találkoznak, ahol meghallgatják Klement Gottwald beszédét. A munkások visszatérve üzemükbe még az éjszaka felkészültek a nagy eseményre. Mozgósították az öntuda-Lörincz Gyula: Február tos dolgozókat, elővették a zászlókat és a transzparenseket. Még a fúvószenekarról sem feledkeztek meg, hogy megfelelően képviseljék üzemüket Gottwald elvtárs előtt, aki a párt nevében leleplezi a reakció mesterkedéseit és rámutat majd az igazi szabadsághoz és demokráciához — a szocializmushoz vezető útra. — Egymást követték a történelmi események — folytatja Karel Simon. — Az egyórás sztrájk idején az üzem becsületes dolgozói ismételten elítélték és megfenyegették a szabotőröket. Elhatározták, hogy haladéktalanul megtisztítják soraikat az egységüket megbontó ellenséges elemektől. Csakhamar bebizonyosodott, helyesen cselekedtek, hogy tervüket azonnal megvalósították. Simon elvtárs és bajtársai további megtisztelő feladatot kaptak a párttól, a CSKP KB titkárságának a védelmét és a Nemzeti Front zavartalan tanácskozásának a biztosítását bízták rájuk. Vendéglátóm emlékezetében kaleidoszkópszerűen tódulnak fel a negyed évszázad előtti viharos események, és a szocializmus ellenségeivel — munka közben, vagy a szünetben — folytatott véget nem érő vitákra is pontosan emlékszik. A kommunisták célja az volt, hogy örökre lerázzák magukról a kapitalista béklyót és el voltak szánva, hogy az eléjük gördített akadályokat könyörtelenül szétzúzzák. Február 24-én a párt készültséget rendelt el. Váratlan dolog történt ezen a napon: lassan, bátortalanul közeledtek a párttagokhoz a munkásosztállyal rokonszenvező becsületes dolgozók. Végre tudatára ébredtek annak, hol a helyük, s felajánlották önzetlen segítségüket. — Nem utasítottuk vissza őket, hiszen minden dolgos kézre szükségünk volt — magyarázza Karel Simon. — így történt, hogy február 25-én több mint 400 nemzeti szocialista és néppárti munkás kérte felvételét a Cerveny Letov üzemi pártszervezetébe. Természetesen másutt sem mentek ritkaságszámba a hasonló megnyilvánulások, ami azonban nem jelentette azt, hogy megszűnt a reakciós miniszterek részéről fenyegető veszély. A munkások azonban nem tudták, milyen erős a reakció, csupán kemény öklük, munkától kérges tenyerük erejével voltak tisztában és azzal, hogy a rend megteremtése az ő kötelességük. Ennek a ténynek a tudatában, a legnagyobb önbizalommal erősítették bal karjukra — életükben először — a munkásőrök vörös szalagját, majd a város szívébe érve egyik csoportjuk a nemzeti szocialista párt titkárságára, a másik a szociáldemokraták székházába, a harmadik a Melantrich könyvkiadó nyomdájába, egy további pedig a Népházba tartott. Feladatuk értelmében megszállták a reakció fészkeit és megtisztították az árulóktól. Fegyvereik ugyan nem voltak, de azért helytálltak. Bebizonyították, hogy a párt mindig számíthat rájuk. Február 25-öt mutatott a naptár. A kemény fagy ellenére sem érezték a hideget. Hitük, elszánt akaratuk fűtötte a milícia tagjait, adott erőt ahhoz a harchoz, amelyet a Közbiztonsági Testület tagjaival vállvetve sikeresen Vívtak meg. Fáradságot sem éreztek, pedig már vagy egy hete nem látták az ágyukat. De nem volt idő a pihenésre, hiszen valamennyien tudták, hogy február 25. jelenti majd életükben a döntő fordulatot. Minden attól függ, elfogadja-e Beneä a kormány lemondását, vagy sem. A Melantrich nyomda épületének erkélyéről kényelmesen lelátni a Vencel teret színültig betöltő tömegre. Mintha a napsugarak is előbújtak volna egy pillanatra, amikor Zdenék Nejedly lépett a mikrofon elé. Derűlátó szavait Klement Gottwald történelmi nevezetességű beszéde követte, amelyben bejelentette, hogy a köztársasági elnök elfogadta a kormány lemondását és a népi kormány kiegészítésére vonatkozó javaslatát. — Áldozataink tehát nem voitak hiábavalók — emlékezik Simon elvtárs. — Ez a gondolat varázsolta a meghatottság könnyeit azoknak a kemény harcosoknak a szemébe, akiket nem törtek meg az első köztársaság tömlöceiben töltött évek, sem a fasiszták kínzásai. Győztek 1948 februárjában, úgy hogy ez a győzelem egyetlen lövésbe, egyetlen emberéletbe sem került. A fegyvereket ugyanis csak február 27-én vették át a munkásőrség tagjai. Az Óvárosi téren megtartott nagygyűlésen a milícia már teljes díszben, mint a CSKP „fegyveres ökle“ jelent meg ... Simon elvtárs a Cerveny Letov dolgozóinak mai életére, kötelezettségvállalásaira és a szocialista versenyre tereli a szót. Üzemükön vörös neoncsillag hirdeti, hogy nemcsak politikai feladataikat teljesítik maradéktalanul, a népgazdaságnak sem maradnak adósai. — Igaz, negyedszázad alatt sok minden történt — sóhajt Karel Simon. — Az 1968—69-es válságos években kis híján megsemmisült mindaz, amit 1948 februárjában kiharcoltunk. Szerencsére a szövetséges hadseregek internacionalista kötelességüket teljesítve a csehszlovák munkásosztály segítségére siettek. Ilyen tárgyilagosan emlékezik viszsza az egykori munkás, Prága 9. városkerületi pártbizottságának a tagja és számos magas állami kitüntetés viselője azokra a napokra, amikor a csehszlovák nép döntő csapást mért a burzsoáziára, a reakcióra s biztosította a szocializmus építését hazánkban. KARDOS MÁRTA