A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-08 / 6. szám
Stratégiailag fontos a festői Málta Ha a Földközi-tenger súlypontját ki lehetne keresni, minden bizonnyal valahol Málta közepe táján lenne. Málta szigetet — az Odüsszeia filmsorozatból emlékezetes Kalüpszó szigete, ahol a sziget nimfája a főhőst kerek hét esztendeig tartotta szerelmi fogságban — úgy élt tudatomban, mint a megtestesült romantikus nyugalom tenyérnyi földdarabja, távol a mechanizált világ idegölő zűrzavarától. De amikor este fél tíz táján Douglas DC 9-es léglökéses repülőgépünk megérkezett Luqa máltai légikikötő fölé, már éreztem, csalatkozni fogok előérzetemben. Nem is tévedtem. Egész máltai tartózkodásom idején úton-útfélen ideges hisztériába botlottam. Már a megérkezés pillanatában a sziget elárulja, igazi jellegét. A sziget gyomrában csak itt-ott pislákolnak fények, s a prospektusokban beharangozott „idegenforgalmi nagyüzemből" egy szikrányit sem lehet sejteni. Az éjjeli élet, azt mondják még a nyári főidényben is egyenlő a nulláíj «»'fi'* y'.- r val. Annál nagyobb a sürgés-forgás a Vallettái öböl partján húzódó egész sor hajójavító üzemben. Szinte nappali fényben úszik az egész ipari partvidék. Másnap néhány újdonsült máltai ismerősöm elbeszéléséből megtudtam: a negyedik közel-keleti háború meghozta a szigetország igazi gazdasági újjászületését. A hajójavító üzemek olyan nagy forgalmat bonyolítanak le, mint amilyenre évek óta nem volt példa. Olaszországból, Tunéziából, meg Líbiából is érkeznek vendégmunkások a hajógyárakba, jó kereseti lehetőség reményében. Mindenkit alkalmaznak, hisz nagy szükség van munkaerőre. A munkavállalási engedélyt már a hajóállomáson kiállítják. Sok hajótulajdonos, félve a kockázattól, beszüntette a szállítást, a háborútól veszélyeztetett területekre, ezért hát megjelentek a hajóspekulánsok (Máltában tengeri hiénáknak hívják őket), gazdag keresetet szimatolva felvásárolták a kiselejtezett hajómatuzsálemeket (ócskavas-kereskedőktől potom áron) és most kihasználják a zavaros helyzetet meg a konkurrencia hiányát és dáriusi jövedelmet vágnak zsebre. Az 1967 januárjában bekövetkezett ún. máltai válság óta még egyszer sem volt ekkora sürgés-forgás a máltai partok körül, mint az elmúlt hetek alatt. Akkor — hét évvel ezelőtt az zaklatta fel a parányi szigetország lakóinak kedélyét, hogy a brit kormány elhatározta, a máltai katonai támaszponton állomásozó egységek számának csökkentését. A Brit Nemzetközösség keretében állami szuverenitást élvező ország akkori egész gazdasági léte a brit hadsereg kiszolgálására alapozódott. A támaszponton katonai szolgálatot teljesítők létszámcsökkenése nagy mun-A vallettal kikötő. Háttérben St. Angelo AZ ESZMÉLES esélyei Az iskoláztatás világhelyzetéről nagy ritkán megjelenő statisztikákból az átlagember rendszerint csak a szónoki fordulatok alátámasztására szolgáló általános és riasztó adatokról értesül, s többnyire egyetlen egyet jegyez meg: a Földön 800 millió írástudatlant tartanak számon. Ezért bizonyára meglepi, hogy noha ez az adat megközelítőleg a valóságot tükrözi, 1965 óta a kormányok, valamint az ipari és kereskedelmi vállalatok többet költenek az oktatásra, mint amennyi a fegyverkezésre szánt költségvetési végösszeg. Az illetékes ENSZ-bizottság, 1968-ra vonatkozó jelentése szerint a fegyverkezési költségek 182 milliárd dollárt tettek ki. Ugyanakkor a különböző országok kormányai 132 milliárd dollárt költöttek oktatásra, s ha ehhez az öszszeghez hozzászámítják a nemzetközi szervezetek ilyen irányú segélyakcióit, az ipari és kereskedelmi létesítmények által az alkalmazottak továbbképzésére fordított jelentős összegeket, az oktatás számára készített televíziós filmeket, valamint a különböző alapítványok kiadásait, az összeg több mint 4 százalékkal meghaladja a fegyverkezési kiadásokat. Igaz, hogy az emberiségnek szinte egyharmada írástudatlan, mégis a történelem során először érkeztünk el egy olyan helyzethez, amikor az oktatás fejlesztése világviszonylatban megelőzni igyekszik a gazdasági fejlődés ütemét. Ennek a célnak az elérése soha nem volt ennyire égetően fontos, mint most, amikor a technikai eszközök „erkölcsi kopása" olyan gyors. A tanulás ezért állandó folyamattá válik, mert a gazdasági fejlődés ritmusának a biztosítása létkérdés. E fejlődés ütemét és bonyolult társadalmi kihatásait tekintve, elengedhetetlenné válik a tudományos jövőkutatás megszervezése: számos szakember megkísérli felvázolni a holnapi világ arculatát. Ideológiai álláspontjuktól függően persze más-más megoldásokat keresnek az előrelátható problémák megoldására, de mindannyian megegyeznek abban, hogy a gazdasági fejlődés társadalmi átalakulásokat eredményez. Ennek tudatában a mai oktatás olyan típusú társadalmakra igyekszik előkészíteni az embereket, amilyenek még nincsenek. Mégpedig nem egy réteget csupán, hanem az országok egész lakosságát. A gazdasági versenyképesség ugyanis feltételezi, hogy a földműves és a munkás is művelt ember legyen. Nemcsak azért, hogy megértse az új és mindennap újabb technika alkalmazási módját, hanem azért, hogy felmérhesse annak szükségességét is. A szicíliai vagy a ghanai parasztnak egyaránt meg kell értenie, hogy a korszerű agrotechnika alkalmazása nem az elődök tapasztalatokon alapuló bölcsességének az elárulását jelenti, hanem a jövőt. Ehhez pedig a mai világról kell elsősorban ismereteket szereznie. Csak azután a műtrágya alkalmazási módjáról. A hajdani oktatási rendszer, a négy elemi osztályon felül, lényegében egy kisebbség számára készült, olyan időben, amikor a tudomány haladása sokkal lassúbb ütemű volt, s úgy látszott, hogy az átlagos képességű ember néhány esztendő alatt megtanulhatja mindazt, ami értelmiségi életéhez szükséges és egyben elegendő. Az ilyen oktatási rendszer viszont teljesen anakronikussá válik, amikor a tömegoktatásban akarják alkalmazni, az ismeretek hihetetlen sebességű szaporodásának időszakában. Ez a probléma szüntelenül viszszatér a szovjet pedagógusoknak írásaiban, mihelyt annak az időszaknak a nehézségeiről beszélnek, amikor a dolgozók állama megkezdte a tömegek minden fokú oktatását. Márpedig az oktatást ma világviszonylatban éppen az jellemzi, hogy óriási tömegek állandó, tehát nemcsak iskoláskorú nevelését kell hatékonyan megszervezni. Az említett 800 millió írástudatlan szomorú valóság, ennek ellenére az iskolába járó gyermekek száma 1948 óta évről évre növekedett. Csak éppen az iskoláztatás a gyengén fejlett országokban nem tartott lépést a népesség fejlődésével. 1970-ben a fejlődésben levő országokban 1 milliárd 100 millió 15 évesnél fiatalabb gyermek élt, míg a fejlett országokban csupán 312 millió. 1980-ra az előbbiek száma előreláthatólag 300 millióval növekszik majd, az utóbbiak azonban csak 19 millióval. A gazdag országok gyermekeinek a létszáma tehát tíz esztendő alatt alig változik, s ezek az országok kevés erőfeszítéssel tovább tökéletesíthetik az oktatási feltételeket, mert máris erős anyagi bázissal és képzett tanerőkkel rendelkeznek. Ugyanakkor a.gyengén fejlett országokban az iskolakötelesek száma rendkívül megnövekedik, sokkal gyorsabban, mint ahogyan biztosítani lehetne a tanerő-, helyiség és könyvszükségletet. Tehát ezekben az országokban az általában amúgy is alacsony szintű oktatás minősége tovább romlik. Ennek megakadályozására a világ számos országában 1980-ig meg kellene háromszorozni az oktatásra szánt kiadásokat. Ezt azonban nem könnyű megvalósítani, annak ellenére, hogy az UNESCO közreműködésével szervezett nemzetközi segélyakció jelentős megvalósításához vezetett. Az eddigi előirányzatok szerint a gyengén fejlett országok az 1961—1976-os idő-' szakban közel 1 milliárd dollár értékű kölcsönt kapnak oktatási célokra. Ehhez járulnak az országok közötti kétoldali egyezmények értelmében nyújtott anyagi segélyek, valamint a technikai és tudományos káderek kölcsönzése, felmérések, programok ingyenes kidolgozása. Az oktatás terén a gyengén fejlett országoknak nyújtott segítséget legalább két meggondolás indokolja. Az egyik látszólag kizárólag emberbaráti érzelmekből táplálkozik: a méltányosság megkívánná, hogy minden ember egyenlő eséllyel induljon az életbe. A másik meggondolás: az emberiség közös érdeke, hogy minden potenciális alkotó hozzájusson azokhoz az ismeretekhez, amelyek segítségével adottságait értékesítheti. Az iskoláztatásból kimaradt több száz millió gyermek között ki tudja i
